Az emberek szépek, betegen is – A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntesképzést indít

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntesképzésének első alkalma egy központi, egésznapos képzés. Ezt követik a helyi, intézményekhez kötődő alkalmak a lelkigondozók vezetésével. Az ötalkalmas képzés ingyenes, elvégzése nem kötelez az önkéntességre egyik fél részéről sem.

A jelentkezés feltételeiről és egyéb információkról ITT olvashat bővebben.

„Az egészséggel, betegséggel, gyógyulással való kapcsolatomat 19 éves koromban kezdtem néprajzos álruhában – meséli Birkás-Frendl Kata. – Tíz évig végeztem néprajzi gyűjtéseket népi orvoslás témában Székelyföldön és a csángók közt. Akkor még nem tudtam, amit most már igen, hogy valójában nem is a néprajzi adatgyűjtés volt a küldetésem, hanem az ember Isten általi gyógyulásának megtapasztalása. Nem vallásos családban nevelkedtem, az írni-olvasni nem tudó erdélyi parasztemberektől kaptam a hitet, bennük találkoztam először Jézussal. (…)

2017-ben hallottam először a kórházi lelkigondozói szolgálatról és a hozzá kapcsolódó önkéntes segítői munkáról. 2018-ban tettem fogadalmat az Irgalmasrendi Kórház kápolnájában mint önkéntes beteglátogató, majd elkezdtem a szolgálatot a Váci Jávorszky Ödön Kórházban Polonyi Judit lelkigondozó mellett. (…)

Nagyon örülök, hogy Teréz anya lett a szolgálatunk védőszentje, mert közel áll hozzám, a bérmaszentem is, és sokszor imádkozom az ő szavaival a szolgálat előtt és közben: „Ha valaki rám néz, többé már ne engem lásson, csak Jézust.” Szeretnék így jelen lenni a betegek mellett, Jézust, az Ő fényét és reményét elvinni hozzájuk, úgy, hogy nem róla beszélek, hanem a tekintetemben, a szeretetemben, a meghallgatásomban azok is találkozhassanak vele, akik egyébként elzárkóznak a vallásgyakorlattól. Nekem sokszor hoznak nagy örömet ezek a találkozások, megújulok tőlük.

Az emberek szépek, még nagyon betegen is.

Remélem, tudok fényt, reményt vinni a nehézségeik, fájdalmaik mellé, vagy egyszerűen csak jelen lenni, és örülni annak, hogy ők vannak, és engedik, hogy kapcsolódjak hozzájuk. (…)

Hiszem és tudatosítom is, hogy semmi okosat nem kell mondanom a betegeknek a meghallgatásokban. Imádkozom azért, hogy a Lélek indításaival reagáljak, szóljak, ha kell.

A legszebb találkozásaim meglepő módon azokban a helyzetekben születtek, amikor valami fizikai akadálya van a kommunikációnak.

A beteg olyan állapotban van, hogy nem tud beszélni – füllel hallhatóan. Ekkor az érintés a kapcsolódás; ha azt érzem, hogy erre van szüksége, fogom a kezét, és csak vagyok mellette. (…)”

*

„Az én történetem húsz évvel ezelőtt kezdődött. Lehetőségem nyílt Lourdes-ba utazni a Szuverén Máltai Lovagrenddel a betegek világtalálkozójára. Egy héten keresztül a magyarországi betegeket szolgáltuk, minden igényükre figyeltünk. Ez alatt az idő alatt szerettem bele ebbe a szolgálatba – idézi fel Lukácsné Tamás Katalin. – Több éven keresztül csak ez az egy hét adta meg nekem a betegszolgálatot, de egyre jobban éreztem magamban a hiányát az év többi hónapjában;

mind többször jutott az eszembe az, hogy erre nekem máskor is szükségem van. Kerek egésszé tesz.

Egy decemberi adventi roráte mise alkalmából megláttam az egyházmegye plakátját arról, hogy önkéntes beteglátogatókat keresnek. Aznap még a város két templomának ajtaján is megpillantottam a hirdetést. Úgy éreztem, ezt miattam tették ki. (…)

Az első egy-két alkalommal minden osztályt meglátogattunk a lelkigondozóval együtt. Bemutatott a főnővéreknek, megismerhettem a kórházi osztályokat. Ezután azt javasolták, hogy válasszak ki egy osztályt, ahova rendszeresen járnék. A rehabilitációt találtam alkalmasnak arra, hogy ott végezzem a rám bízott feladatot. (…)

Az önkéntes szolgálat alatt megtanultam a feltétel nélküli szeretet elfogadását, például akkor, amikor eltolsz egy nénit az ápolási osztályról a szentmisére, és útközben elmeséli, hogy ez a fél óra tartja benne egész héten a lelket, és idős beteg létére ölelgeti, puszilgatja a kezedet, hálálkodik. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy nem baj, ha korán kell kelnem ahhoz, hogy kész legyen az ebéd. A néni vár rám, ott a helyem, hogy eljuttassam a szentmisére.

A betegek bizalma olyan ajándék, amit nem lehet megvásárolni, csak meg lehet kapni. Azt hiszem, ezt csak a jól, tiszta szívvel és szívből jövő szeretettel végzett szolgálatért lehet kiérdemelni.

A szolgálat mellett a valahova tartozás érzését is kaptam és kapom most is. Barátokra leltem, olyanokra, akik önmagamért szeretnek, önmagamért fogadnak el, és nem a betöltött munkahelyi pozíciómért. Ez a jelenlét, ez a munka vagy tetszik, vagy nem. Amikor belekerülsz, onnantól már nem tudsz kilépni olyan értelemben, hogy a privát életben is fogják érezni rajtad az érzékenységedet a betegek, a rászorulók iránt. Megtalálnak, te pedig keresed azt a lehetőséget, hogy hol tudod gyakorolni az irgalmasság cselekedeteit.

Jót tenni jó! Adni önmagában öröm! Nem azért ad az ember, hogy visszakapja. Szeretettel invitálok mindenkit erre a szolgálatra.”

A teljes tanúságtételeket ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír