Az én szerzetesem: Benvin Sebastian Madassery verbita atya

Piarista diák múltamat tekintve, a hosszú évek során eléggé eltávolodtam a vallásomtól. Azt szokták mondani, hogy így alakult. Bár itt, belül sokszor kísértett a múlt, a közös reggeli diákmisék, az énekkar, a paptanárok hite, de mégsem vált életem állandó részévé.

Egyszer egy ilyen „mégis elmegyek vasárnap misére” hangulatban egy indiai származású szerzetes, Sebastian atya prédikált. Lejött a hívek közé. Biztató, hitet adó mosolyával megtelt a templom. Az örömhírről beszélt, arról az örömről, amely az élő Krisztussal költözött közénk. Meg arról, hogy a hívő ember nem kell hogy szomorú legyen, hiszen van minek örülnie. És ha szívünket betölti a szeretet, Isten, embertársaink és magunk iránt is, akkor bizalommal nézhetünk a jövőbe.

Egy általa vezetett lelkigyakorlaton mély barátság alakult ki közöttünk. A verbita missziós közösség, ahova Sebastian atya is tartozik, a mindig mosolygó, életigenlő, szeretetből fakadó hitet ismertette meg velem úgy, ahogy azt sohasem tudtam eddig elképzelni.

Közösségteremtő rendezvényeiken egy új világ nyílt meg számomra, ahol a misszió, a világmisszió is valós tartalommal töltődött meg. Fura ezt kimondani, de úgy érzem magam Sebastian atyával beszélgetve, mint amikor a Jó Pásztor megtalálta az nyájtól elkóborolt elveszett bárányt. Lehajolt érte, magához ölelte. Ebben a közösségben tapasztaltam meg, hogy az Úr valóban megfogta a kezem és újra vezet.

Magyar Kurír