Az én szerzetesem: Endrédy Vendel zirci apát

Endrédy Vendel életéről szép kötetek, kiállítások készültek már. Róla, az ötvenes években megkínzott, bebörtönzött szerzetesi elöljáróról, kitűnő pedagógusról. A rendek feloszlatásakor nagylelkű vendéglátóként ötszáz szerzetest fogadott be Zircre a ciszterci kolostorba. A rendszer üldözöttjeinek kisebb-nagyobb segítséget nyújtott, ahogy lehetőségei engedték. Mivel érzékelte Rákosi Mátyás különös, személyes ellenszenvét irányában, fölajánlotta lemondását a ciszterci közösségnek, hogy ne érje a szükségesnél nagyobb kár, hátrány a magyar rendtartományt. A kommunista főtitkár „Mindszenty rossz szellemének” nevezte. A lemondást nem fogadták el.

De ezt megelőzően, a II. világháború idején sem tétlenkedett. Amikor tavaly, 2014-ben meglátogattuk Zircen a sírját, a legfrissebb koszorún ez a felirat állt: „E. V. apát úrnak – hálás zsidó családok”.

1956-ban a forradalom szabadította ki a börtönből. Túlélte a veréseket, áramütéseket, kínzásokat. A magánzárkából hat (!) év után ép szellemmel és megerősödött lélekkel távozott. (Még a börtönudvarra is csak egyedül mehetett sétálni.) Testi egészsége viszont nagyon megromlott. Az erős, majdnem két méter magas férfiból számos betegségtől gyötört, lesoványodott öregember lett. A forradalom leverése után még bő egy évre újra bebörtönözték, ezután „csak” házi őrizetben volt 1981-ben bekövetkezett haláláig Pannonhalmán, az idősek otthonában. A szociális otthont csak külön engedéllyel hagyhatta el. Vendéget fogadhatott, és bár ott is megfigyelték, újra igyekezett felvenni a kapcsolatot rendtársaival és családjával.

Endrédy Vendel és Kodály Zoltán Sík Sándor temetésén

Rengeteg lelki gyermeket, vendéget fogadott. Minden rendtársát családtagjának, gyermekének tekintette. Még a Dallasból őt meglátogató ciszterci gimnazistát is, akit csak a gimnáziumi évkönyvből, fényképről ismert. Annak idején a börtön magánzárkájában a sok-sok imán kívül fizikapéldákkal kötötte le gondolatait, és fejben összeállította az általa tanított fiúk teljes névsorát. Mindenkire emlékezett, mindenkit számon tartott, imával kísért és figyelmes szeretettel vett körül. A rábízottak voltak számára a legfontosabbak utolsó percéig.

Személyes tapasztalatom is az volt találkozásaink után: ha egy emberből így sugárzik a szeretet, milyen lehet az Isten szeretete?

Kínzóinak, fogvatartóinak megbocsátott. Egyszer mesélt arról, hogy tudomására jutott, hogy az egyik ávós őre Pannonhalma környékére költözött. „Megbocsátok nekik. Közöttük is megismertem jó embereket.” Azzal egy keresztet rajzolt a levegőbe Nyúl község irányába.

Én most az életszentségben példaként előttünk járó szerzetesről akartam megemlékezni, aki most is hathatós közbenjárónk a mennyben. Most sem feledkezik meg nagy családjáról, rendjéről és hazájáról.

Horváth Cecília