Az erőtlenek ereje és a hangtalanok hangja erősebb a hatalomnál – Gájer László Leó pápa első évéről

Egy éve, május 8-án választották meg Róma 267. püspökét. A Szent Péter-bazilika loggiájára, sokunk meglepetésére az ágostonos szerzetes, Robert Francis Prevost lépett ki.

Ferenc pápa intuitív és prófétai erejű tettei után XIV. Leó gesztusai jóval visszafogottabbak voltak, és hónapok teltek el, amíg kezdtük megérteni a névválasztásában a Rerum novarum pápájára utaló szentatya stílusát és főpásztori karakterét.

Kezdetben sokan dicsérték kiegyensúlyozottságát és visszafogottságát, és miközben megfogalmazásaiban valóban körültekintő, gesztusaiban pedig mérsékelt pápára figyelhet a világ, a Szentatya beszédei és párbeszédei egyre erősebben, Ferenc pápánál határozottabban hozzák elénk a nagy témákat.

Fegyvertelen és lefegyverző béke

Ezek közül Leó pápa legerősebb üzenete a békéről szól, a béke témája köré épül. Már a loggián így köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt tömeget: „Béke veletek!” 2025. októberében részt vehettem Rómában az Osare la pace elnevezésű nemzetközi béketalálkozón, ahol úgymond Assisi szellemében majdnem háromszáz vallási vezető gyűlt össze a barátság és a béke előmozdítása érdekében. A Szentatya a háromnapos találkozó záróeseményén olyan erővel szólalt fel a béke mellett, hogy a beszéd intenzitása és határozottsága VI. Pál pápa ENSZ-ben elmondott 1965-ös szavait juttatta eszembe. „Soha többé háborút! Soha többé háborút!” – kiáltott fel akkor VI. Pál.

Leó pápa szavai: „Basta! Basta’! – Elég! Elég!” – egy határozott és hangos kiáltásként hatoltak a lelkiismeretünkig.

Megválasztása utáni első beszédében egy fegyvertelen és lefegyverző békéről beszélt, és többek között május 16-án, a Szentszékhez akkreditált diplomaták előtt azt is kifejtette, hogy ez a béke nem pusztán fegyvernyugvás, hanem a feltámadt Krisztus békéje, aki azt mondja: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). A Feltámadott békéje a shalom, a teljes béke, amely messze több, mint a fegyverek csendje, és amely a teljes ember, annak minden viszonyát és kapcsolódását érintő megnyugvása. Ez a béke, ahogy a pápa tanítja, „egy aktív, bevonó ajándék, amely kulturális háttértől és vallási hovatartozástól függetlenül mindannyiunkat érint és küzdelemre hív”.

A béke aktív és bevonódást, érintettséget követel tőlünk, munkálni kell azt. A béke bátorságot kíván.

Ez a bátorság mutatkozott meg akár a Leó pápa és Donald Trump között kibontakozó szócsatában is. Miközben Trump egyszerűen azzal vádolta a pápát, hogy egyáltalán nem ért a külpolitikához, amikor békét követel, többek között Iránban, ahol pedig Trump szerint fegyverekre van szükség, eszembe jutott II. János Pál pápa megítélése, akit a 2003-as iraki invázió idején kialakított pozíciója miatt hasonló módon ítélt el, ugyan nem az akkori amerikai elnök, de az amerikai, elsősorban neokonzervatív közvélemény, azzal vádolva a pápát, hogy nem ismeri az igazságos háborúról szóló teológiát. Leó pápa bölcsen fogalmazott az ügy kapcsán: „Nem vagyok politikus, az evangéliumról beszélek”.

Az evangéliumi mérce pedig jóval magasabb a napi politikai taktikázásnál. Ennek szellemében a diplomáciai lehetőségekkel és a párbeszéd előmozdításával történő konfliktusrendezés lehetőségeiről sosem mondhatunk le.

December 22-én Leó pápa a Római Kúria tagijaihoz, alkalmazottjaihoz és azok családtagjaihoz szólva a barátságról beszélt, amely legyőzi a magányt és békét teremt. „

Vajon lehetséges-e barátoknak lenni a Római Kúriában?” – tette fel a kérdést.

Akik még mindig az igazságos háború érvényes, de egyre dohosabb elméletei nevében érvelnek a háború lehetősége mellett, azok még nem értették meg a pápai üzenetet, miszerint a barátság békét teremt. Éppen ezért itt nem üres pacifizmusról, hanem mentalitásváltásról van szó, megtérésről és az evangélium belépéséről. És ez egészen a nemzetközi összefüggésekig igaznak tűnik. A béke melletti elköteleződés nem naivitás, hanem az egyetlen teljes valóság, az evangéliumi ajánlat.

Április 16-án a kameruni Bamendában, miközben méltatta a helyi közösség szenvedések idején tanúsított kitartását, a béke hirdetőjeként lépett föl: „Én azért jöttem, hogy hirdessem a békét, mégis azt látom, hogy ti hirdetitek a békét nekem és az egész világnak”. A pápa Izajást idézte: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet…” (Iz 52,7) Figyelve az igehirdetés komplexitását, kiderül számunkra, hogy a béke (és a barátság) témája olyan felvetés, amit kultúrától és vallási elköteleződéstől függetlenül mindenki elfogadhat, így a barátság hidakat és kapcsolatokat teremtve hozza el a békét, amiközben a római pápa egyetemes, az egész világnak szóló morális tekintélye is érvényre jut ebben az igehirdetésben. Eközben pedig

a messiási béke (vö. Izajás), a Feltámadott békéje csendben lép be és kezd működni a háttérben, megalapozva a teljes eljárást. Az evangélium belép a történelembe.

A béke témájához hasonlóan kell értékelnünk a halálbüntetés elítélését is, amelyet április 24-i videóüzenetében utasított el teljes határozottsággal a pápa. Itt sem arról van szó, hogy a halálbüntetés melletti eddig ismert hagyományos érveket ki kellene játszanunk Ferenc és Leó pápa a halálbüntetést elutasító hozzáállásával. Nem a régi tanítás eltörléséről, sokkal inkább a szeretetben történő meghaladásáról van szó. Leó pápa leszögezi: „a személy méltósága még a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése után sem vész el”. Aki az evangélium alapján él, az meg fogja találni az arányos büntetés lehetőségét az emberi élet és méltóság megtagadása nélkül is.

Jézus örömhíre, Isten Országának örömhíre

Első, úgymond négykezes apostoli buzdítását, a Dilexi te kezdetű dokumentumot olvasva rácsodálkoztam arra, hogy a Ferenc pápa által az íróasztalon hagyott töredékes szöveg mennyire jézusi. A buzdítás a szegényekről szól, és széles horizonton foglalja össze Ferenc pápa tanítását. „Mennyire szeretnék egy szegény és a szegényekért élő egyházat!” – idézi fel Ferenc pápa felkiáltását a dokumentum (35. pont).

A szegény ugyanis nemcsak egy személy, akinek segíteni kell, hanem az Úr szentségi jelenléte – idézi Szent Ágostont a pápa (44. pont).

A horizont tehát ebben az esetben sem csak valamiféle humanista megközelítés. Leó hangsúlyozza, hogy a szegényekben a szegény Krisztus jön közénk. Aranyszájú Szent János írja, hogy az alamizsna az imádság szárnya. Amikor a szegényekhez fordulunk, akkor Jézus lép be velük és bennük. „Munkátokon, az igazságtalan társadalmi struktúrák megváltoztatására irányuló erőfeszítéseiteken, vagy egyszerű, szívből jövő gesztusaitokon keresztül, amelyekkel kifejezitek a közelséget és támogatást nyújtotok számukra, a szegények rá fognak jönni, hogy Jézus szavai, »Szerettelek titeket« (Jel 3,9), személyesen mindegyikükhöz szólnak” (Dilexi te, 121. pont). Ferenc pápa utolsó enciklikája, a Dilexit nos a szívről szól. Pápai magisztériumát Ferenc ezzel a középpontba, az ember szívét Jézus Szívének otthonába vezette. A Dilexi te ebbe a fősodorba illeszkedve a szegények témáját hozza be Jézus Szívébe. Leó pápa beszédei nagyon gyakran egy jézusi összefüggésben jutnak el a csúcspontjukra. A loggián mondott első szavak Krisztus békéjéről szóltak.

Ahogy a béke, úgy a szegények témája is merő társadalmi moralizálás volna, a jézusi zárókő azonban az evangéliumi valóságegészbe emeli ezeket a mondanivalókat.

Leó pápa tanítja (Dilexi te, 59. pont), hogy az apostoli idők óta az egyház az elnyomottak felszabadítását Isten Országa jeleként tekinti. Mert Jézus azért jött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek (Lk 4,18). Mindenféle humanizmuson és filantrópián túllépve a szegények témája Jézushoz vezet bennünket, őt magát tárja fel nekünk. Ezért aki a szegények közé megy, az tapasztalja, hogy sokkal többet kap, mint amennyit adott, illetve ráébred, hogy a szegényekhez nem azért megyünk, hogy ott mi jót tegyünk, vagy térítsünk, hanem hogy velünk jót tegyenek és mi megtérjünk. Leó tehát erőteljesen jézusi horizontra helyezi a szegények témáját.

Holisztikus erkölcsi tanítás

Tanításában következetesen hangsúlyozta az egyház erkölcsi tanításának teljes palettáját, igyekezve korrigálni azokat, akik csak egy-egy szempontot emelnek ki, elszakítva azt a teljes morális összefüggéstől. Szeptember 30-án este emlékezetes választ adott egy újságírónak, aki egy amerikai eset kapcsán kérdezte őt, kifejtve, hogy „aki ellenzi az abortuszt, ugyanakkor támogatja a halálbüntetést, az nem igazán az élet védelméért küzd”. A pápa azt is többször hangsúlyozta, hogy a szexuáletikán túl a menekültekkel és a társadalmi igazságosság kérdéseivel is foglalkozni kell, mert a szexuáletikai kérdések nem képezik az egyház morális tanításának alfáját és ómegáját, így nem szükséges, hogy az egész egyház mindig ezen kérdések körül forogjon.

A keresztény értékrend képviseletekor a szexuáletikát vagy az élet védelmét a fogantatástól a természetes halálig éppúgy képviselnünk kell, mint az emberi méltóság kérdéseit,

a szegények, a menekültek vagy a perifériára szorultak, illetve a béke előmozdításának, a teremtés védelmének vagy a társadalmi strukturális bűnök leküzdésének ügyét.

Január 9-én, a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testületekhez szólva erőteljesen hangsúlyozta a párbeszéd, a nemzetközi jog és a multilateralizmus fontosságát. Kiemelte, hogy a háborús helyzetek fokozott kiéleződése felveti a nemzetek feletti intézmények és együttműködés gyengeségének problémáját. Többek között ebben a beszédében méltatta az ENSZ jelentőségét, buzdítva a szervezet tekintélyének helyreállítására. Miközben az amerikai elnök béketanácsában a pápa nem kívánt részt venni, erkölcsi prioritásai között fontos szerepe van a hagyományos multilaterális intézmények melletti kiállásnak. Morális tanításában tehát törekszik a holisztikus látásmód kialakítására, amely – ahogy ő mondja – nem engedheti, hogy a doktrína sáncai mögé vonuljunk vissza.

Václav Havel A kiszolgáltatottak hatalma (az angol cím még beszédesebb: Power of Powerless) című könyvének üzenete jut eszembe Leó pápa tanításának elemzésekor. A pápa azok szószólójává vált, akik hangtalanok, és ezen hangtalanok millióit képviseli és hívja egy új egység létrehozására. Az április 11-én a békéért tartott imavirrasztáson Rómában így fogalmazott: „Egyesítsük hát sok millió, sok milliárd ember erkölcsi és lelki erőit: férfiakét és nőkét, idősekét és fiatalokét, akik ma hisznek a békében, akik ma a békét választják, akik gyógyítják a sebeket és helyrehozzák a háború őrületének káros következményeit”. Húsvéti üzenetében pedig: „Jézus azért kelt át a halálon, hogy nekünk ajándékozza az életet és a békét”.

Elég a hatalom fitogtatásából” – választolt az amerikai elnök kritikáira, mert az erőtlenek ereje és a hangtalanok hangja erősebb e hatalomnál.

Fotó: Szilvay Zsigmond; Lambert Attila (nyitókép)

Magyar Kurír