Az értelem és a hit párbeszédének embere – Búcsú Bolberitz Pál filozófiaprofesszortól

A Hittudományi Kar megrendülve vette a hírt volt professzorának, kollégánknak haláláról. Tudtuk, hogy már hosszú ideje ágyban fekvő beteg, mégis váratlanul ért minket mindez, hiszen személye annyira hozzánőtt a Hittudományi Karhoz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez – korábban Hittudományi Akadémiához – és nem túlzás, de a magyar Egyházhoz is, hiszen

egyénisége, személyisége, világos látásmódja, a hitet megmagyarázni és megvédeni képes magatartása nagyon sokfelé ismertté tette.

Valójában a családból hozott kiváló képességek, adottságok és az okosság jellemezte Bolberitz professzor urat, aki kápláni időszaka után Rómában is tanulhatott, majd pedig az akkori Hittudományi Akadémián az 1. számú Keresztény Bölcseleti Tanszéken a következő filozófiai tárgyakat oktatta: metafizika, teodicea, logika, ismeretelmélet, kozmológia; de tartott kurzusokat az ateizmus és a filozófiai esztétika tárgykörében is. Nemzedékeket nevelt föl, a levelező tagozat indulásnál is jelen volt. Ő maga papi egyéniségével, egyháziasságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Hittudományi Kar hallgatói ebben a változó világban is – gondoljunk a régi rendszer vallásüldözésére – hűségesek maradjanak hitükhöz, és bátran meg is vallják, ne csak elbújva, hanem ha kell, hithű magatartásukkal, szavaikkal, filozófiai érvekkel fölvértezve.

Ő is ezt tette, példát mutatva tanítványainak a keresztény filozófia, az értelem és a hit közötti párbeszéd, a Katolikus Egyház és a magyar nemzet elkötelezett szolgálatában.

Előadásain kiválóan ötvözte a spekulatív gondolkodást és a lelkipásztori tapasztalatokat, a mélyreható elemzéseket és az átfogó szintézisalkotást, a komoly fejtegetéseket és a könnyed humort. Egykori tanítványai mindmáig hálásak éles meglátásaiért, bölcs mondásaiért és az élet megértését szolgáló feledhetetlen példáiért. Ám nemcsak a katedrán, hanem az igehirdetésben és a lelkipásztorkodásban is kiemelkedő szolgálatot végzett. A Szent Imre-, az Egyetemi vagy a városmajori templomban tartott szentmiséi, prédikációi, konferenciabeszéd-sorozatai évtizedeken keresztül sokaknak, különösen a keresztény értelmiségieknek jelentettek folyamatos lelki táplálékot és kínáltak az értelem számára szilárd tájékozódási pontokat.

Hallgatói megtapasztalhatták átfogó filozófiai és teológiai tudását az emberről, a világról, a létezés alapvető kérdéseiről, amit az evangélium segítségével, Jézus Krisztus tanítása fényében lenyűgöző és meggyőző erővel tudott átadni és kifejteni.

Ugyanakkor remek beszélgetőtárs és kivételesen jó megfigyelő volt. Talán kevesen tudják, hogy művészi tehetséggel is bírt, kiválóan tudott rajzolni.

Mint ismeretes, a gimnáziumban a legendás hírű Antall József volt az osztályfőnöke, aki a rendszerváltozás után Magyarország első miniszterelnöke lett. A tanár-tanítvány kapcsolat később személyes jó barátsággá alakult, melyet mi sem bizonyított ékesebben, mint hogy a haldokló miniszterelnököt kérésére lelkivezetője, Bolberitz atya készítette föl a hosszú útra, és mondotta el temetésén a gyászbeszédet, idézve Antall József utolsó szavait: „Keresztény Magyarországot akartam”. A történelem iránti különös érdeklődését és az Egyház küldetésében való sokszínű szerepvállalását egyszerre tanúsítja, hogy Bolberitz professzor tagja volt a máltai lovagrendnek, de a rendszerváltozás után tevékenyen részt vett a Kolping szövetség magyarországi újjászervezésében és szellemiségének, lelkiségének formálásában is.

Bolberitz Pál professzor úr személyében olyan idősebb kolléga távozott most közülünk az örökkévalóságba, kinek személyisége és életműve a keresztény filozófia hiteles művelőjének alakját állítja elénk.

Minket tanított, akik most a Hittudományi Karon tanítunk. Hálásak vagyunk neki szellemi-lelki tartásáért, oktatói tevékenységéért, derűs és élvezetes óráiért, az életből vett példákért, humoráért, bölcsességéért, a filozófiai tudás következetes számonkéréséért, mindazért, amit az elmúlt évtizedekben átadott nekünk. Életművének gyümölcsei nemcsak tanítványai emlékezetében, de Bolberitz professzor úr írásaiban is velünk maradnak.

Kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar Egyház történetébe.

Az Úr Isten adjon neki most már megnyugvást, találkozzon az örök Igével, akit mindig hirdetett, nemcsak a katedrán, hanem a budapesti Szent Imre-templomban; a városmajori templomban; a felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-templomban; nagyon sok helyen az országban, ahova lelkigyakorlatra vagy előadásra hívták. Jusson el az örök Bölcsességhez, akit mindig vallott, szakadatlan hirdetett, és töltse el az a belső öröm, ami valójában a célba érkezett hit öröme az örök mennyei hazában.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. november 8-i számában jelent meg.