A budai várbeli prímási palota udvarán adta át Erdő Péter bíboros, prímás a Volkswagen mikrobusz kulcsait Écsy Gábornak, a Katolikus Karitász igazgatójának. Az élelmiszerrel teli jármű holnap indul Munkácsra, hogy az ott élők ellátását szolgálja.
A még több magára maradó idős emberről és a Kárpátalján elszállásolt belső-ukrajnai menekültekről való gondoskodásból a karitász helyi szervezetei a Katolikus Karitász támogatásával veszik ki a részüket. A szeretetszolgálat egyik fő támogatási formája az idősekre főző konyhák napi élelmiszer-ellátása. Kárpátalján tizenhárom ilyen működik, melyeket naponta két teherautónyi főzéshez szükséges alapvető élelmiszerrel látnak el.
„Hosszú hetek óta minden magyarországi egyházmegye és a Katolikus Karitász egész szervezete azon dolgozik, hogy segítő szeretetünket kifejezzük az ukrajnai menekültek és a Kárpátalján élő nehéz sorsú magyarok és nem magyarok irányában. A helyzet egyre inkább megkívánja, hogy ne csak a határon segítsünk az érkezőkön, amit természetesen folytatunk, hanem a határon túl is. Együttműködést alakítottunk ki a munkácsi egyházmegyei karitásszal. Kárpátalján hatósági előírásra már minden település ötven menekült befogadására kötelezett. Ellátásuk biztosításához szeretnénk hozzájárulni” – mondta Erdő Péter bíboros az átadón.
A régióban működő, egyenként 150-200 embert ellátó szegénykonyhák kapacitását jelentősen növelni kellett. Nagy szükség van szállítóeszközre, ezért döntött a felajánlás mellett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. A szállítandó élelmiszer nyilvántartására egy számítógéppel is támogatja a karitászt a főegyházmegye. „Kívánok sok erőt és azt a lelkesedést, mellyel eddig is folytatták szolgálatukat a Karitász nagyszámú önkéntesei.”
Écsy Gábor országos igazgató köszönetet mondott a felajánlásért. „Holnap elindítjuk a buszt, és átadjuk az adományokkal együtt. Nagy terület ellátását végzi a Karitász Körösmezőtől Ungvárig, sok településre kell eljuttatni a tartós élelmiszert. Helyi beszerzés az áruhiány és az árak jelentős emelkedése miatt már nem lehetséges. A Karitász eddig is sok élelmiszert tudott összegyűjteni a hívek adományából az elmúlt hetekben. Továbbra is kérjük az adományokat és az imát, hogy segíteni tudjunk a bajban.”
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








