Az Eucharisztia állt élete középpontjában – Szentmise Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért

A szertartás kezdetén a templom plébánosa, Szakács Péter köszöntötte az érseket és a megjelenteket. Különlegesnek nevezte a mai napot: száz évvel ezelőtt Szigligeten, a szigeti malomban, lent a patakparton egy cselédházban megszületett egy kislány, Bódi Mária Magdolna, akit akkor szinte senki nem ismert, ma viszont sokan ismerik. Szerény, tanúságtevő keresztény életet élt. Hitéhez, erkölcséhez egész életében hűségesen ragaszkodott, még élete árán is.

Az evangélium Szent János könyvéből hangzott el, a mennyei kenyérről szóló tanítás (6,26–40). A szentbeszédet Udvardy érsek mondta. Kifejtette: az évközi esztendőben arra törekszünk, hogy minél jobban megismerjük Jézus Krisztus személyét, fogadjuk be egyre jobban az ő tanítását az életünkbe, gondolkozzunk el azon, mit jelent Krisztus módjára élni. A keresztségben erre kaptunk meghívást. Jézus nekünk adja az Ő lelkét, azért, hogy boldogok legyünk, szeressük az Atyát, szeressük egymást és örök életünk legyen.

Ebben az örök életben a földi zarándokút során ne gyengüljön el a reményünk, az akaratunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy teljes isteni életre vagyunk teremtve, erre kaptunk meghívást.

A főpásztor emlékeztetett rá: az elmúlt vasárnapokon az Eucharisztiáról, a kenyérről tanított minket Isten Igéje. Jézus csodálatosan megszaporítja a kenyeret, és akik ott voltak és ettek a kenyérből, királlyá akarták tenni, mert milyen jó is lenne mindig enni ebből a kenyérből, ami jó, elérhető, amit csak úgy kapunk. A mai evangéliumban Jézus továbbviszi ezt a gondolatot és először mondja ki: egyétek ezt a kenyeret, de ne azt, amire vágyakoztok – bár természetes a vágyakozásotok –, hanem az örök életet adó kenyeret, és az én vagyok.

Az érsek érthetőnek nevezte, hogy a Jézust hallgatók megbotránkoztak szavai hallatán, hiszen a szövetség népéhez tartoztak, a szövetség Istenével kötöttek szövetséget, az egyetlennel, és most itt van valaki, aki csodálatosan megszaporította a kenyeret, akit jó lenne magunk fölött királynak tudnunk, vezérünk lehetne, táplálhatna bennünket. Mindaz a tanítás, amit mond, számunkra fontos, és most azt mondja: egyétek ezt a kenyeret, mégpedig az örök élet kenyerét, és az én vagyok. Nehéz ezt elhinni, nehéz elfogadni és befogadni – mondta a szónok. Hozzátette: mégis itt vagyunk most, együtt ünnepeljük az Eucharisztiát, és hisszük: az a kenyér, amit magunkhoz veszünk, Krisztus teljes élete, a mennyből szállt alá és örök életet ad a világnak.

Mennyire fontos és jó, hogy napról napra, de vasárnapról vasárnapra mindenképpen hallhatjuk az Úr Igéjét, magunkhoz vehetjük azt a kenyeret, ami az örök élet kenyere, az örök életre vezet bennünket.

Szükségünk van arra, hogy időről időre ez a kenyér, Krisztus teljes valója életben tartsa bennünk az örök élet vágyát.

Sokszor panaszkodunk az élet nehézségeire, a körülményekre, és ezek gyakran valóban súlyosak, nagy teherként nehezednek ránk, gyakran úgy érezzük, meghaladják erőnket. Ezek a fájdalmak, félelmek, gyötrelmek sokszor elveszik az örök élet reményét. Már nem gondolunk arra, hogy örökké akarunk élni, már csak az jár a fejünkben, hogy megoldjunk egy problémát, hogy túljussunk egy nehézségen, de ez nem jó. Az Isten arra hívott bennünket, hogy az ő életét éljük, az örök életet, már itt a földön. Honnan vegyük az erőt? Onnan, hogy én olyan okos vagyok, bátor, jó nevelést kaptam, hűséges barátaim vannak, követek egy értékrendet? Ezek fontosak, adhatnak erőt, de csak időlegesen.

Mi olyan erőt kapunk, ami nem fogy el, ami túlmutat a félelmeinken, korlátainkon, szétfeszíti a megoldásaink lehetőségeit, akkor is erőt ad, amikor már úgy érzem: teljesen kifogytam minden ötletből, megoldásból.

Krisztus ott van az Eucharisztiában: Én vagyok az élet kenyere, én vagyok, aki alászálltam az Atyától, aki engemet eszik, örökké él –mondja. Hát nem ezt akarjuk? Nem az örök életet akarjuk magunknak, szeretteinknek, gyermekeinknek, a ránk bízottaknak? Óriási erőforrás számunkra, ha rendszeresen magunkhoz vesszük az élet kenyerét, mert életben tartja a reményeinket, erősíti a bátorságunkat, a bennünk lakó Szentháromságos egy Isten hívását, és nem fogunk elgyengülni.

Udvardy György leszögezte: az örök élet reményében vagyunk itt, ezért hozzuk meg döntéseinket, teszünk erőfeszítéseket. Ezt az életet már most tudjuk élni, az Eucharisztiából táplálkozva, ha Krisztus él bennünk. Az Eucharisztiában benne van Krisztus teljes élete, az engedelmesség, az Ő Atya iránti szeretete.

Gyógyítani akar, bátorítani, tásukként szegődik mellénk, beletestesül az egész életével a kenyérbe, amit ad. Ugyanezt teszi a házastárs, a szülő, amikor a gyermekeit neveli, küzd értük, megtestesül abban, amit odaad a gyermekeinek.

Ez az eucharisztikus lét. Honnan vegyük az erőt, ha nem az örök élet kenyeréből? A veszprémi érsek arra buzdított: gyakran vegyük magunkhoz az Eucharisztiát, és ha gyengeségeink, bűneink útját állnák ennek, akkor kérjük az Egyház gyermekeiként a bűnbocsánat szentségét, hogy tiszták lehessünk, visszanyerjük látásunkat és vehessük bátran magunkhoz az örök élet kenyerét.

A főpásztor kiemelte: bátorító ebben a törekvésünkben Bódi Mária Magdolna, akinek élete középpontjában az Eucharisztia állt. Áldozatokat hozott azért, hogy mindennap magához vegye az Eucharisztiát. Ha az egyik településen egy nap nem volt mise, átment a másikra, mert akart találkozni Krisztussal, akarta az örök életet. Dolgozott, mégis, naponta táplálkozott az Eucharisztiával, azért, hogy ereje legyen és bátorsága, hogy szolgálni tudjon. Ez volt az ő erőforrása ahhoz, és így

amikor szükséges volt, akkor mások szolgálata, tanítása mellett az életét is odaadta, mert már övé volt Krisztus, az örök élet kenyeréből nyerte az erőt.

Az egész életén át tartó mindennapos Krisztuskapcsolat adott neki erőt ehhez. János evangéliumában Jézus azt mondja: „Én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bőségben legyen.” „Ezt a bőséges életet kaptuk, és ennek a bőséges életnek a megvalósulását és példáját láttuk Bódi Mária Magdolnánál. Imádkozzuk érte, az ő boldoggá avatásáért, hogy aztán ténylegesen kérhessük közbenjárását” – mondta befejezésül Udvardy György veszprémi érsek.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír