Az Eucharisztia ünneplése 105.

Téged ezért kérünk, minket, szolgáidat segítsd, akiket drága véreddel megváltottál! E szavak váltják a krisztológiai részt, amely talán a következő két verssel ért véget, és amely sorok a Te Deum laudamus himnusz korábbi befejezését csodálatos könyörgéssé alakították (20–23. versek). A huszadik vers hátterében alapvetően két szentírási részlet tanítását fedezhetjük föl: „És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek” (1Pét 1,17–20); valamint „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk számára uralommá és papokká tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!” (Jel 5,9b–10). 

Szent Péter arra indítja levelének olvasóit, hogy a társadalomban betöltött szerepük és életük ne idegenítse el őket az Atyával való bizalomteljes kapcsolattól. A világ, amelyben megosztottságot tapasztalnak, állandó jelleggel megfelelésre kényszeríti a keresztény embert, aki ezáltal könnyebben adja át magát a könnyelmű életvitelnek. Az apostol azonban kifejezetten felhívja a levél címzettjeinek figyelmét arra, hogy egész életük ára Jézus Krisztus, a húsvéti Bárány megváltó áldozati kereszthalála volt (vö. Kiv 12,5.7.13; Lev 17,14; 22,19–25; Jn 1,29; 19,36; 1Kor 5,7; Ef 1,7). 

Ugyanez a téma jut szóhoz a patmoszi látnok könyvének himnuszában, amelyet a négy élőlény és a vének énekelnek. Az egész világegyetem részt vesz a liturgiában, amely nemcsak a trónon ülőhöz fordul, hanem a Bárányhoz is. A vének hangszerei és a tömjénnel teli edények jelképezik a szentek imádságát. Az új ének a régit – Kados (vö. Iz 6,3b; Zsolt 149–150) – teljesíti ki, pontosabban az új ének a Bárány áldozati halálában vált nyilvánvalóvá, és a Bárány vérében talál kapcsolatra az Egyház liturgiája a mennyeivel.

Magyar Kurír