Az Eucharisztia ünneplése 104. (3. rész)

A korintusiakhoz írt második levélben, amely Római Szent Kelemen neve alatt maradt ránk, a következőket olvassuk: „Testvéreim, nekünk úgy kell gondolkodnunk Jézus Krisztusról, mint Istenről, mint az élők és holtak bírájáról, és nem szabad keveset gondolnunk megváltásunk felől. (…) A hitetlenek látni fogják dicsőségét és hatalmát, elámulnak majd, ha meglátják a világ feletti uralmat Jézus Krisztusban (…)” (2Kor I,1; XVII,5). Az apostoli atyák korának másik fontos iratában, a Barnabás levelében pedig ezt olvassuk: „A próféták tőle nyerték a kegyelmet, és rá vonatkozóan prófétáltak; ő pedig, mert testben kellett megjelennie, szenvedett, hogy lerontsa a halált, és megmutassa a halottaiból való feltámadást, hogy az atyáknak beváltsa az ígéretet, és saját magának új népet készítve földi életében bebizonyítsa, hogy megvalósítja a feltámadást, és ítélni fog” (Barnabás V,6–7).

Szent Ágoston a hitvalláshoz fűzött magyarázatában pedig ezeket írja: „Tehát, ha azt mondtuk, jobbján, úgy kell érteni: a legfőbb boldogságban, ahol igazság, béke és öröm van, ahogy a bakokat rendelik balra, vagyis a gonoszságért járó nyomorúságba, fájdalmak és kínok közé. Eszerint az ülés nem a testhelyzetet, hanem Isten ítélkező hatalmát jelenti, mely fenségének mindenkori velejárója. (…) Igaz ugyan, hogy az utolsó ítéletkor Isten Fiának, élők és holtak bírájának kétségbevonhatatlan fényessége sokkal nyilvánvalóbban fog ragyogni az emberek között. (…) Úgy jön el, ahogy fölment, ezt az Apostolok cselekedeteinek tekintélye igazolja. De erről  a gondviselésről beszél a Jelenések könyve is: Ezt mondta, aki van, és aki volt, és aki eljövendő” (De fide et symbolo VII,14; VIII,15). Az egyházatyák írásainak talán egyik leginkább bőséges elmélkedése Krisztus második eljöveteléről Jeruzsálemi Kürillosz XV. kateketikai beszédében található, amelynek tanítása hatással volt a Te Deum laudamus himnusz krisztológiájára.

Magyar Kurír