Az Eucharisztia ünneplése 134. (2. rész)

Az alázatosak kérdésköre külön figyelmet igényel. Az ószövetségi Szentírásban az anavim fogalma szoros kapcsolatot alkot a szegénységgel és a szelíd magatartással. Mária hálaénekének hátterében ott találjuk az ószövetségi írásokban megörökített tapasztalatot Isten szövetségi hűségének megnyilvánulásairól: „Az Úr tesz halottá és élővé, visz le az alvilágba, s hoz vissza onnét, az Úr tesz szegénnyé s gazdaggá, megalázottá és felmagasztalttá. Porból felemel szűkölködőt, sárból kihoz szegényt, hogy fejedelmek mellé üljön és elfoglalja a dicsőség székét. Mert az Úré a föld minden sarka, s ő helyezte rájuk a föld kerekségét.” (1Sám 2,6–8; vö. 2Sám 22,28; Zsolt 113,7–8)

Az eredendően tényleges nyomorra vonatkozó fogalom (vö. Ám 2,6; Iz 1,23; 3,14–15) a fogságot követően egyre inkább mélyebb, spirituális jelleget kapott, aminek révén sokkal inkább az Úrba vetett bizalom (vö. Zsolt 51,19) és az abból faladó életbölcsesség kifejezője lett (vö. Péld 18,12). Az alázatos teljesen Istenre hagyatkozik, és nem emberi mesterkedések révén tapos magának utat. Az alázatosak felé Isten elkötelezi magát éltető szeretetével: „Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: »Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok, hogy életet adjak az alázatosak lelkének, és éltessem a megtörtek szívét.«” (Iz 57,15)

Az alázatos ember jellemvonásait Szofóniás próféta rajzolja körül: „Keressétek az Urat valamennyien, ti, alázatosai a földnek, akik az ő törvénye szerint cselekszetek; törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatosságra, hátha így rejtekhelyet találtok az Úr haragjának napján!” (Szof 2,3) Jézus tanításában és magatartásában (vö. Mt 11,29; Jn 13,14kk), ahogyan a Boldogságos Szűz énekében is ott van, s végül az apostoli tanításban visszhangzik és nyeri el teljességét ez a tanítás: „Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak. Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is. Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van.” (Fil 2,3–9)

Nazianzoszi Szent Gergely az alábbi gondolatokat fűzi ehhez a szakaszhoz: „Ő veti le a hatalmast a trónról, a semmibe vettet meg megkoronázza.” (Nazianzoszi Szent Gergely I. megbélyegző beszéde Julianosz császár ellen, 12. in ÓÍ 6,309)

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír