Az Eucharisztia ünneplése 139.

Miután áttekintettük az úrnapi szentmise és körmenet szertartásait, imádságait és énekeit, a zsolozsma tételei fölötti elmélkedésre fordítjuk a figyelmünket. A körmenet kapcsán már elmélkedés tárgyai voltak a zsolozsma himnuszai és két evangéliumi kantikuma. Sorozatunkban a zsolozsma antifónáival és zsoltáraival foglalkozunk, valamint azok eucharisztikus jellegével.

A főünnep I. Esti dicséretének első zsoltára a 111. (110.), amelynek keretantifónája: Az irgalmas Úr az istenfélőknek eledelt adott csodatetteinek emlékére. Az antifónát a zsoltár 5. és 4. verséből alakították ki: Az istenfélőknek eledelt adott; szövetségéről mindvégig megemlékezik (…) Csodatetteinek emléket állított a jóságos és irgalmas Úr.

A zsoltár az egyén közösségi, hálaadó (allelujás), egyben didaktikus jellegű imaformában énekelt dicsérete, amely Isten üdvtörténeti tetteiért szól (vö. 111,2–5.7). Didaktikus jellegének formáját az alefbét szerkezet is meghatározza. Keletkezésének ideje a késői fogság utáni korra tehető, és szoros kapcsolatban áll a zsidóság húsvéti ünneplésével, annál is inkább, mivel a zsoltár felidézi az egyiptomi kivonulás eseményeit (vö. Kiv 12,1-28; 16; 23,14–17; 34,10; Szám 9; Zsolt 15,40; 106,14) és azt, hogyan táplálta népét az Úr a pusztai vándorlás idején. A zsoltár sajátossága, hogy aki énekli, az a becsületesek, az igazak tanácsának körében teszi ezt. Végül a zsoltár szentenciája következik: „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete. Bölcsekké válnak, akik őt félik; Isten dicsősége megmarad örökre.” (vö. Péld 9,10)

Istent dicsérik nagy tetteiért az üdvtörténet beteljesedésekor az igazak is: „Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: »Nagyok és csodálatosak a te műveid, Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, nemzetek Királya!«” (Jel 15,3; Zsolt 92,5; 139,14) Ők azok, akiket „boldognak mondunk, mert kitartottak. Hallottatok Jób béketűréséről, és láttátok a végét, melyet az Úr adott, mert irgalmas az Úr, és könyörületes” (Jak 5,11; Zsolt 103,8.13.17; Lk 1,49).

Istent dicsérjük mi is, akik megemlékezünk szenvedéséről és feltámadásáról. Ennek ünneplése a megemlékező közösségi vacsora, amelyet istenfélelemben ülünk, és amelynek során az Úr a bölcsesség eledelével táplál minket. A bölcsesség eledele táplálja bennünk a hűséget, az istenfélelem lelkét és az állhatatosságot, hogy az első keresztény közösségekhez hasonlóan rólunk is elmondhassák: „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban” (ApCsel 2,42).

Fotó: Monor.váciegyházmegye.hu/esti-dicséret

Magyar Kurír