Az Eucharisztia ünneplése 143.

Az úrnapi zsolozsma olvasmányos imaórájának első zsoltára a huszonharmadik. A zsoltárt keretező antifóna: „Mondjátok a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, gyertek a menyegzőre, alleluja” (vö. Mt 22,4). A választott népnek talán a perzsa uralom alatt keletkezett bizaloméneke az Urat a népek pásztoraként tiszteli. A pásztor címet a királyra is alkalmazza (vö. Zsolt 79,13; 95,7; Iz 40,1). A zsoltáros arra vágyakozik, hogy visszatérhessen Jeruzsálembe, és az Úr templomából soha ne kelljen távoznia: az idillikus nosztalgia keveredik az elmúlt életesemények és a jelen valóságával. Irodalmi szempontból a zsoltáros alkalmazza az allegória és a szimbolika költői fogásait. A szerző kifinomult irodalmi stílusát messze felülmúlja az, hogy alig hat versben képes összefoglalni istenképét.

Nyájával vándorló pásztorként tereli bárányait és juhait az Úr. Kemény fából készült botjával elzavarja a nyáját támadó vadállatokat (vö. 1Sám 17,43), s a kampós bottal visszatereli az éppen elszakadni készülő vagy gondozásra szoruló egyedet. Míg a botok a biztos védelmet és a gondoskodást jelképezik, addig a jóság és az irgalom a pásztor személyes hozzáállását jelenítik meg. 

A legelő az Istennel való bizalomteljes és bensőséges kapcsolat jelképe. Az Úr nyájával járja be az utat, hogy bizalmába, házába terelje juhait, és ne akarjanak elszakadni onnan. A győztes csatát követően a közel-keleti királyok sokszor adtak lakomákat, amelyeken megvendégeltek mindenkit, kivéve a legyőzötteket, akik az ünnepségen nem ehettek és ihattak.

Ilyen értelemben a zsoltár eucharisztikus-eszkatológiai jellege kétségtelen, főleg Izajás és a Jelenések könyvének fényében: „Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott!” (Iz 25,6–8); „Ekkor megszólalt az egyik vén, és azt kérdezte tőlem: »Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?« Azt mondtam neki: »Uram, te tudod!« Erre ő azt mondta nekem: »Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak neki templomában; és aki a trónon ül, fölöttük lakik. Nem éheznek többé és nem szomjaznak, nem éri őket többé a nap, sem bármiféle forróság, mert a királyi széken trónoló Bárány lesz a pásztoruk, az élet vizének forrásához vezeti őket, és Isten letöröl szemükről minden könnyet«.” (Jel 7,17) Az antifóna a zsoltár 5. verse és a Jn 10,3–4 szakasz összekapcsolására késztet minket: „Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját.” – Az úrnapi zsolozsma zsoltárában az Úr meghív minket a Bárány eucharisztikus menyegzős lakomájára, hogy nála és benne maradjunk, ő meg bennünk (vö. Jn 1,39; 15,1–11; 1Jn 2,28).

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír