Az Eucharisztia ünneplése 145.

Az úrnapi zsolozsma olvasmányos imaórájának harmadik zsoltára a 81. zsoltár. Antifónája: Az Úr a búza legjavából táplált minket, és jóllakatott mézzel a sziklából. A prófétai himnuszt, amely a fogság utáni időszakban az északi királyság területén keletkezett – ezeket a törzseket említi a zsoltáros – először talán pészah idején (vö. 2Kir 23,21), később viszont a sátoros ünnep szertartásai közben énekelték (vö. Lev 23,24–36; 24,33–43; Szám 10,10); szerkezetében a 95. zsoltár párhuzamának tekinthető.

Étanim, vagyis a bő termés hónapjában (a későbbiekben tisri hónap) a zsidóság hálát adott az Úrnak a termésért. Az először egyhetes ünnep kéthetesre terebélyesedett (vö. Szám 29,6), majd huszonhárom naposra (vö. Szám 29,35). Ekkor ünnepelték az újévet, megfújták a sófárt, díszes menetek, dallamok, liturgikus teofániák sora váltotta egymást.

Több zsoltárhoz hasonlóan (vö. Zsolt 31,27; 149,3; 150,3–4) a zsoltáros énekben és táncban megvalósuló hangszeres dicsőítésre szólítja a közösséget. Magasztalja Istent, akinek trónusa, noha a Sionon álló templom kerubszárnyainak árnyékában áll, mégis Izrael pásztora, népe pedig az ő nyája. A zsoltár tartalmaz egy orákulumot is (Zsolt 81,6b–17), mint a Zsolt 2; 12; 32; 101. Az újholdat ünneplő hangulatot töri meg az ismeretlen prófétai szózat (vö. Ám 5,11; Iz 1,10; 28,7; 32,9), amely egyszerre emlékezteti és kérdőre is vonja népét, hangneme szomorú és egyúttal mintegy könyörgő is. A zsoltár két utolsó sora Mózes szavait idézi fel: „Egyedül az Úr vezette, idegen isten nem volt mellette. Hegyes vidékre helyezte, hogy a mezők gyümölcsét egye, mézet szívjon a kőszálból, olajat a kemény sziklából. Élvezze tehenek vaját, juhok tejét, bárányok és básáni kosok kövérét, bakok húsát s búza velejét, s igya a szőlő színtiszta vérét.” (MTörv 32,12b–14). De Izajás szavai is eszünkbe juthatnak: „Így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai; ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homokszemei; nem veszne ki és nem tűnne el neve színem elől.” (Iz 48,17–19)

Mindezek fényében a zsoltár eucharisztikus tanítása: az Úr szinte anyai gyöngédséggel szólítja népét a megtérésre, hogy táplálhassa őt az üdvösség vándorútján.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír