Az Eucharisztia ünneplése 155/9.

Amennyiben Úrnapját csütörtökön ünnepeljük, úgy  akár a délelőtti, a délben mondott, akár a délutáni imaóra során a kiegészítő zsoltárokat énekeljük. A délutáni imaóra második zsoltára a 127 (126)-ik, amelyet Salamonnak tulajdonít a gyűjtemény szerkesztője, annak erős bölcsességi vonala, illetve a Ház (templom) építése miatt. Jelenlegi formáját zsoltárunk a fogságot követő időszakban nyerte el. Gerincét három bölcsmondás alkotja, amelyek ebben a formában szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Jahve az az Isten, aki minden boldogság forrása: nélküle az ember nem képes sem templomot, sem királyságot, sem palotát, sem házat, de még családot sem építeni. Isten oltalmazó segítsége építi és óvja a várost (vö. Zsolt 122; Péld 10,22). Szent Pál az efezusi közösségnek az Úrban történő építkezésről mondja: „az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és szent templommá növekszik az Úrban. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.” (Ef 2,20-21) – a bölcsesség éppen abban áll, hogy az Úrra mint a Szegletkőre építkezünk.

A költemény szerzője szembeállítja Isten oltalmazó segítségét az emberi erőfeszítések hasztalanságával, utalva a bűnbeesés következményeire: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, – mert por vagy, és visszatérsz a porba!” (Ter 3,17b-19; vö. Rút 4,14-15)  Ahogy már említettük, ezzel szemben ott áll az Úr segítségének hatékonysága akkor is, amikor az ember a leginkább kiszolgáltatott: álom közben (vö. Ter 2,21-24); ekkor ajándékozza meg a legnagyobb kegyelemmel! Az Ő kedvében járó ember fiait – akiknek magas száma is az áldás jele – az Úr mind örökrészéül fogadja, és összefogásuk nem hoz szégyent apjukra, sőt ez az örökségül adott föld megtartásának záloga is. Kérdéses, hogy mennyire történik itt utalás Jákobra és fiainak bosszújára, amely szomorúságot okozott apjuknak (vö. Ter 34,30; vö. Péld 19,13). Amennyiben feltételezésünk helyes, úgy a boldogságmondás még erőteljesebb jelleget visel (vö. Zsolt 1,1; 32,1; 34,8). Bármilyen vita támad is a kapuknál (vö. MTörv 21,19; Jer 20,2), a fiak bölcsességében található a jog és igazságosság, az irgalom és hűség: „Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok.” (Mt 10,20; Zsolt 120,2-4)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír