Az Eucharisztia ünneplése 170/9f

A betegek és haldoklók szentségi ellátásának liturgiáját és annak megújítását nem választhatjuk el a hozzá kapcsolódó dokumentum említésétől, ez pedig az Immensæ caritatis (1973) instrukció. Ez a dokumentum többek között a laikusoknak adott felhatalmazással foglalkozik, amely lehetővé teszi számukra, hogy az Eucharisztiát – megfelelő módon – elvigyék az otthon maradt betegeknek vagy akár egészséges híveknek is. A dokumentum a betegek, az idősek és az őket ápolók számára az eucharisztikus böjt időtartamát negyedórára csökkenti.

Ugyanebben az évben jelent meg a szentmise keretein kívüli szentáldozás és Eucharisztia- tisztelet rituáléja: De sacra communione et de cultu mysterii eucharistici extra missam (Szentáldozás és az Oltáriszentség tisztelete a szentmisén kívül, 1976). Ennek második fejezete a betegek áldoztatásával foglalkozik. A dokumentum szerint a betegek lehetőség szerint családtagjaikkal együtt járuljanak szentáldozáshoz, és ennek kiemelt napja a vasárnap legyen. Az Eucharisztiát vivő akolitusok vagy más rendkívüli szolgálattevők a vasárnapi szentmisén is részt vesznek, a Miatyánk imádkozásakor az oltárhoz járulnak, majd szentáldozás után küldetésükre indulnak. A beteg otthonában, a bűnbánati ima és az evangéliumból vett néhány vers felolvasása után következik az áldoztatás (II.54–63).

Az Egyházi Törvénykönyv (1983) megerősíti minden keresztény kötelességét, hogy részesüljön a szent útravalóban: „A bármilyen okból fakadó halálveszélyben forgó Krisztus-hívők szent útravalóként kapják meg a szentáldozást. Még ha aznap szentáldozáshoz járultak is, nagyon tanácsos, hogy akik életveszélybe kerültek, ismét áldozzanak. Amíg a halálveszély tart, ajánlatos, hogy több alkalommal – különböző napokon – megáldoztassák őket.” (921. kánon) Az Egyházi Törvénykönyv a papokat arra buzdítja, hogy vállalják az ezzel kapcsolatos felelősségüket (530. kánon 3. §; 911; 922. kánon).

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK, 1992) jól összefoglalja ennek tanítását: „A haldoklóknak az Egyház a betegek kenete mellett fölajánlja az Eucharisztiát mint útravalót. Az Atyához való átmenetel e pillanatában a Krisztus testével és vérével való egyesülésnek egészen különös jelentése és fontossága van. Az örök élet magva és a föltámadás ereje az Úr szava szerint: »Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föl fogom támasztani őt az utolsó napon« (Jn 6,54). Az Eucharisztia, a meghalt és föltámadott Krisztus szentsége ekkor a halálból az életre, az e világból az Atyához való átmenetel szentsége.” (KEK 1524)

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír