Az Eucharisztia ünneplése 78.

Hogy a dolgok hármas építménye – a mennyeiek, a földiek és az alvilág teremtményei – már alávetettként hajtsanak térdet. 

Az Aeterne rex altissime kezdetű himnusz harmadik versszaka teljes egészében a Filippieknek írt levélsoraira támaszkodik, mégpedig értelmezve a himnusz második versszakának sorait: miben áll az Atya jobbján helyet foglaló Jézus Krisztus hatalma? „Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy »Jézus Krisztus az Úr!« az Atyaisten dicsőségére.” (Fil 2,9–11) A filippiek közösségének írt levelében Szent Pálszeretettel beszél az egység és az állhatatosság fontosságáról, majd az alázatos és önzetlen életről, amelynek forrása Jézus Krisztus személye és élete. A római közösségnek írt levélben is visszatér majd ehhez a témához a népek apostola, ám a gyengékért vállalt erkölcsi kötelezettségek oldaláról tekintve a kérdést (vö. Róm 14,1– 15,13).  Liturgikus himnuszunk második versszaka inkább Dániel próféta tanítására támaszkodik, és ennél fogva a harmadik versszakban a költő nem a Filippieknek írt levél központi kifejezésére fordítja a figyelmünket – „olyan nevet adott neki” (Fil 2,9b) –, hanem előbb körüljárja Jézus hatalmának témáját, majd az ötödik versszakban tér vissza a Filippiekhez írt levél mélyebb teológiai kijelentéseire.

A levélben idézett himnusz szövege Izajás próféta soraira utal – „Önmagamra esküdtem, igazság jött ki számból, szó, amely nem tér vissza: előttem hajlik meg minden térd, énrám esküszik minden nyelv” (Iz 45,23; vö. Róm 14,11) –, majd a Jelenések könyve szerzőjének szavaihoz hasonlóan fogalmaz: „Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: »A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!« A négy élőlény azt felelte: »Ámen!« A vének arcra borultak és imádták az örökkön-örökké élőt.” (Jel 5,13–14). A könyvtekercs és a Bárány bemutatása során a világ minden teremtménye (vö. Zsolt 146,6) leborul a trónon ülő és a Bárány előtt, aki hatalmat kapott minden élőlény fölött (vö. Jel 5,7). A himnusz második és harmadik versszaka Jézus mindenek feletti hatalmának megrajzolásával sajátos szempontból kíván adalékot adni az Eucharisztia szentségének eszkatologikus jellegű értelmezéséhez. Az Eucharisztia misztériumában az Emberfia, a Bárány tárja fel önmagát, aki előtt hódolattal leborulunk, akit a négy élőlénnyel, a vénekkel és a bölcsekkel együtt imádunk (vö. Jel 5,14; Mt 2,11b), és tőle tanulunk alázatos és önmegtagadó életet a kisebbek, a gyengék és a szegények szolgálatára.

Magyar Kurír