Az Eucharisztia ünneplése 92.

Téged az apostolok dicső kara… 

Miután a hatodik versszakban a szerző összekapcsolta a mennyeiek és a földiek dicsőítését, most felsorolja a megdicsőült földiek három csoportját: az apostolokat, a prófétákat és a mártírokat.

Az apostolok Krisztus Urunk választott tanítványai, akik arra kaptak meghívást és megbízást (vö. Róm 1,1; Gal 1,1), hogy menjenek, és tegyenek Jézus tanítványává minden népet, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és arra tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit ő parancsolt nekik (vö. Mt 28,19–20; Mk 16,20). Feladatuk, hogy hirdessék a megtérést és a bűnbocsánatot (vö. Lk 24,47).

Az apostolok által hirdetett evangéliumban ott van az üdvözítő igazság – amit Jézus tett és mondott –, valamint az erkölcsi élet szabályai. Ilyen értelemben az apostolok a Feltámadott hírnökei és küldöttei (vö. Iz 52,7; ApCsel 4,33). Szoros értelemben véve azokat a tanítványokat tekintjük apostoloknak, akiket az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei annak mondanak, illetve akiket az Egyház a tevékenységük alapján annak nevez (vö. Mt 10,2–4; Mk 3,16–19; Lk 6,14–16; ApCsel 1,13). Ők a Galileai-tónál meghívott, de már a Jordánnál megismert halászok: Simon Péter és testvére, az elsőként hívott András, Zebedeus fiai, az idősebbnek nevezett Jakab és János, akik emberek halászaivá válnak (vö. Mk 1,17); Fülöp, Tamás, Bertalan-Natanael, Lévi Máté a vámos, ifjabb Jakab, Júdás Tádé, a kánai zelóta Simon, Karióti Júdás, akinek a helyére későbbválasztás alapján Mátyás került, Pál, akit az Úr tett apostollá a damaszkuszi úton és Barnabás, akit Pál apostolnak mond. Ők azok, akikről Jézus így beszél: „Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért nektek adom az országot, amint nekem adta Atyám, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett.” (Lk 22,28–30)

Jézus a pászkavacsora immáron eucharisztikus lakomáján a tizenkettő csoportjában helyreállította és újraalakította az addigra feledésbe merült tizenkét törzs szövetségi-kultikus hivatását, amelynek teljessége az új Jeruzsálem. A János apostol által írt Jelenések könyvében ezt olvassuk: „Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: »Gyere, megmutatom neked az asszonyt, a Bárány jegyesét!« Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől. Isten dicsőségétől ragyogott, és világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Jel 21,9–14) Az apostolok arra kaptak megbízást, hogy Jézus áldozatára és feltámadására emlékezve törjék meg a kenyeret, s ez legyen annak a városnak az alapja, amelyben minden nép egybegyűlik; világosságuk az Isten lesz, és lámpásuk a Bárány (vö. Jel 21,23).

Magyar Kurír