Az eucharisztikus kongresszus monstranciája az alkotó szemével – Interjú Lenzsér-Mezei Katával

– Építésznek tanultál, és csak később, az építészeti tanulmányok után indultál az ötvösség felé. Régi álom volt, vagy egy hirtelen döntés, hogy ebben te is jó lennél?

– Nem pillanatnyi döntés volt. Az építészszakmára is úgy találtam rá, hogy sok minden érdekelt. Érettségizőként nem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mit is szeretnék, de ez elég nyitott pálya ahhoz, hogy sok minden beleférjen. Az egyetemi évek alatt ösztöndíjjal Firenzébe kerültem egy fél évre, és ott kezdett el megfogalmazódni, hogy az építészet mellé egy kétkezi szakmát is kellene keresni. Elvégeztem az egyetemet, elkezdtem dolgozni, közben jártam rajzolni, festeni, és kérdezgettem a mestereket, hogy merre keresgélhetek még. Így találtam rá az ötvösségre. Itthon kezdtem el tanulni a szakmát, itthon szereztem OKJ-s képesítést, de közben elvégeztem egy milánói divattervező iskolában egy ékszertervező-képzést is.

– Ez a szakma, külső szemlélőként, egyszerre tűnik művészetnek, matematikának és építészetnek.

– Ez jó meglátás.

– Így látod te is? Kell a tervezés, de mégiscsak művészetről van szó.

– Abszolút, de ezek egyszerre működnek. Egy művészeti alkotást is megelőz egy tervezési folyamat, és a tervezésnek sem úgy ugrik neki az ember, hogy „akkor most lerajzolom a megoldást”, hanem keresgél. Inspirációkat keres, geometriát, formákat, színeket… Bármit csinálunk, az agyunk folyamatosan szűri, jegyzi az infókat, és elraktározza a tudatalattiban. Mikor leülök tervezni, ezek az élmények a kezemben vannak. Segítenek formálni, megfogalmazni a gondolataimat, érzelmeimet.

– Te készítetted Becket Szent Tamás csontereklyetartóját, illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a reprezentatív monstranciát. Így már te is részese lettél az Egyház életének. A kereszténységet a gyerekkorodból hozod?

– Keresztény családban nőttem fel, a nagyszüleim vittek először templomba, aztán a rendszerváltás után bekapcsolódott az egész család. A legtöbb dologgal megismerkedtem már gyerekkoromban, úgyhogy nem idegen terepen mozogtam, mikor nekiláttam ezeknek a munkáknak. (...)

– A kongresszus során rengetegen fogják látni a munkádat... Amikor készült a monstrancia, mennyire volt tudatos benned, hogy lehet, hogy valaki először találkozik az Eucharisztiával, és első látásra meg kell értenie, miről van szó?

– Nagyon sok szimbólumot használ a kereszténység, rengeteg motívumot. Ez is fontos volt, és az az üzenet, amit a kereszt már önmagában is közvetít mint szimbólum: a Teremtő (Isten) és az emberek közötti, illetve az emberek egymás közötti kapcsolatát. Nekem nagyon fontos volt, hogy ez a monstrancia közvetítse a tiszta isteni szeretetet, illetve az egymás közötti kapcsolatot. (...)

– Egy zeneszerző vagy festő esetében mi, laikusok többet tudunk a munkafolyamatról, hiszen rengeteg filmben bemutatják őket. Talán a nagyközönség számára kicsit misztikusabb az ötvösszakma. Elnézve a monstrancia készítéséről készült képeket, nagyon izgalmasnak tűnik.

– A kisebb ötvös tárgyaknak, ékszereknek elég egy műhely. Eddig a legtöbb munkámat itt készítettem, egyedül. Ez már egy más léptékű munka volt, ide több műhelyt is be kellett vonni, ezért volt olyan összetett, és valamilyen szinten számomra is újdonság. Építészként folyamatosan több műhellyel és mérnökkel dolgozunk együtt, de erre most az ötvös szakmában is szükség volt. A monstrancia külső, tartó részének elkészítéséhez egy lakatost kellett keresni, mert egy ekkora rozsdamentes acél tárgyat ők tudnak összerakni. Mivel ez a legnagyobb része, ezzel kezdtem. Mindig a nagytól a kicsi felé haladunk, hogy pontos legyen. Az ezüst monstranciában is van egy acélbetét, ami igazából nehezék, hogy ne tudjon elbillenni, ezt is nekik kellett előkészíteniük.

Mikor elkészült, elhoztam, és ekkor kezdtünk hozzá az ezüst monstranciához. Ezt részben itt csináltam a budapesti műhelyemben, részben egy zalacsányi ezüstműves műhelyben. Elég sokat ingáztam Budapest és Zalacsány között néhány hónapig. Budapesten vannak még további műhelyek, akikre szükség volt, mint a galvanizáló, ahol ezüstöztetni, aranyoztatni lehet; a gravírozó és az üvegműves is. Az üvegglória és egyéb üveg kiegészítő elemek az én terveim alapján készültek, de üvegműves műhelyekben, hiszen ez egy külön szakma. Én nem is értek az üveghez. De az üvegműves is csak akkor tudott dolgozni, mikor mi már készen voltunk az ezüst- és acélvázzal: ekkor tudta becsiszolni az egyes darabokat. Aztán az üvegtartó profilok pontos elhelyezése, rögzítése miatt vissza kellett térni a lakatosműhelybe. Nagyon intenzív fél év volt. (...)

A koncepció az, ami számomra nagyon fontos volt: az, hogy amikor össze van téve a monstrancia, egy egységet alkosson. Ezt a használt motívumok, szerkesztés, vonalvezetés segíti – és a forrás. A talapzatból fakad, és felfelé, a szentség felé mutat, vezeti a szemet, de ahol a szentségtartó van, ott kinyílik, körbeöleli. Fontos volt számomra, hogy ez megmaradjon. És meg is maradt…

Az interjú teljes szövege ITT olvasható.

Forrás: iec.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír