Az igaz hit megélésére tanít – Prohászka Ottokárra emlékeztek Székesfehérváron

A konferencián Mózessy Gergely ezúttal néhány, a főpásztorhoz köthető legendát elemzett, feltárva azok igazságmagvát, majd olyan közkeletű tévedéseket mutatott be, amelyek kiirthatatlannak látszanak a püspök alakja körül. A történész elmondta, milyen könnyen torzulnak az emlékek, és kerülnek elő eltorzulva, elbillenve, fókuszt vesztve bizonyos történetek. Prohászkával kapcsolatban is rengeteg ilyen eset van. „Ez nehéz ügy, mert beszélhetünk konkrét eseményekről és konkrét cáfolatokról, de nagyon közel van ehhez az egyszavas, megbélyegző minősítések világa, amely megnevezések abból fakadnak, hogy nem kellően árnyaltan gondolunk a személyére és a korra. És borzasztó nehéz ezekkel vitatkozni, hiszen itt már a szubjektum ítélete is beleszól a történetekbe.”

A történész megemlítette „Prohászka egyetlen versét”, amiből nem egy, hanem kettő is ránk maradt. A Kő az úton című költeményt pedig gyakran tulajdonítják Prohászka Ottokár püspöknek, ám valójában az 1950-ben elhunyt Marie Feesche német költőnő verse, amelyet Túrmezei Erzsébet fordított magyarra.

Mózessy Gergely beszélt az egykori megyéspüspök protestánsokkal valóviszonyáról. Prohászka nagyon előremutató álláspontot foglalt el bizonyos kérdésekben; erről Ravasz László református püspöknek és Raffay Sándor evangélikus püspöknek érdekes megemlékező szövegei vannak. „De az is egészen megdöbbentő, hogy néhány hónappal a halála után egy evangélikus lelkészkonferencia hallgatósága Fehérváron elmegy a sírjához. Ezek olyan gesztusok, amik túllépnek ezen a koron, megdöbbentőek, és nem fogjuk megérteni, hogyha nem nézünk kicsit a mélyére.”

Az előadás végén szó esett a Prohászka-templom történetéről, amely befogadta a püspök sírját. A halálával, temetésével, síremlékével kapcsolatos izgalmas történetek kerültek felszínre.

Ezt követően Spányi Antal megyéspüspök Tóth Tamás plébánossal és a megjelent papsággal együtt mutatott be szentmisét, felidézve a nagy püspök emlékét. Spányi Antal hangsúlyozta, Prohászka hite, kereszténysége kiállta a próbát, nemcsak azt, amit a politikai ellenfelek, a korabeli szocialisták, liberális irányzatok mértek rá, hanem azt is, amit saját egyházától kellett elviselnie, és emlékének is el kell szenvednie.

„Lelke tüze, szavának lelkesítő ereje nem csökkent a gyorsan múló idővel sem. Amikor egy történelmi személyiséget magunk elé állítunk, akkor meg kell érteni azt a kort, amelyben élt, azt a stílust, amely akkor közbeszédet alkotott. Látni kell a gondolatok, a mondatok gyökerét. Honnan is nőttek fel? Mi táplálta azokat? Hogyan, milyen élményekből fakadnak? Ha ezt nem tesszük meg, könnyen leszünk a történelemhamisítás áldozatai, vagy talán éppen eszközei.”

A főpásztor azt is kiemelte, hogy Prohászka élete hogyan tanít minket az igaz hitre, az imádságra, a szeretetre. „Igenis lehet példaképünk és tanítómesterünk, ahogy csodálatos síremlékén is olvashatjuk.”

„Tanít bennünket és minden, az igazságot kereső, tanulásra nyitott lelkű embert, tanít az igaz hit megélésére. Hogy nem felszínesen, nem megszokásból, nem rutinból, hanem egész lélekkel és teljes szívvel akarjunk hitben élő emberré lenni. Tanít imádkozni. Ő a nagy imádkozó, akinek példája ott áll előttünk, és arra biztat bennünket, hogy merjünk elcsöndesedni az Úr jelenlétében, és egész életünkben nyíljunk meg az Isten számára, hogy a szavát meghalljuk, megértsük és befogadjuk.

Tanít bennünket a szeretet parancsára, arra, hogy a szeretet csak akkor igazi, ha az tevékeny, ha tudunk és akarunk másokat segíteni, akár áldozatos módon és mindig önzetlenül.

Tanít bennünket a felebaráti szeretetre.”

A megemlékezés közös imádsággal és koszorúzással zárult a templomban, az Orbán Antal szobrászművész által készített márvány síremléknél.

Az ünnepen részt vettek a Szociális Missziótársulat és a Prohászka Imaszövetség tagjai, cserkészek, a város közéleti vezetői és számos Prohászka-tisztelő hívő.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Kornél; Kovács Marcell

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír