Az igazi Anna Karenyina – Pavel Baszinszkij könyvéről

Az igazi Anna Karenyina című könyvét ugyancsak korabeli források alapján írja meg Baszinszkij, s célja ezúttal az, hogy megkísérelje megérteni a világirodalom egyik leggyönyörűbb szerelmes regényének, a mű hátterének valóságtartalmát.  

Előszavában a szerző azt állítja: könyve magától íródott, és ő nem annyira íróként, mint inkább az Anna Karenyina „odaadó” olvasójaként vett részt ebben a folyamatban. Ifjúkorától kezdve legalább tízszer olvasta újra a regényt, és minden alkalommal az a „furcsa” érzése támadt, hogy ezúttal egy másik művet olvas. Baszinszkij tudatában van annak, hogy Anna Karenyinának, a főhősnek „semmiféle igaz története nem létezik. Annyi Anna Karenyina van, ahány olvasója a regénynek. Több százezer Anna…” Mégis, „azzal a reménnyel” hitegeti magát, hogy könyve segíteni fog a hozzá hasonló fanatikusoknak eligazodni személyes Anna-képükben, noha előre tudja: „természetesen” nem fognak egyetérteni vele.

A kötet írója bemutatja Tolsztoj közvetlen környezetét, ahonnan az író a regény prototípusait kölcsönözte. Kitér a korabeli orosz szokás- és jogrendre, mindenre, ami a házasságra, a házasságtörésre, a válásra és a gyermekelhelyezésre vonatkozott. Mindezek alapján világossá válik az olvasó számára, miért volt szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy Anna története végül tragédiába torkolljon.

Az Anna Karenyina megírásának előzményeiről Baszinszkij kifejti: titok marad, hogy 1873 márciusában miért kezdett bele Tolsztoj az Anna Karenyina megírásába, ami aztán évekre lekötötte, hiszen a könyv csak 1878-ban jelent meg. A Háború és béke sikere felkeltette a kiadók érdeklődését, valósággal vadásztak Tolsztojra. Ám az 1870-es évek elején semmi sem utalt arra, hogy egy szép férjes asszony hűtlenségéről fog regényt írni. Ebben az időben két grandiózus alkotói terv foglalta le Tolsztojt: az Ábécéskönyv című szöveggyűjtemény és az I. (Nagy) Péter koráról szóló regény. Az előbbit megírta, meg is jelent, de súlyos bírálatokkal illették a pedagógusok és a kritikusok. Tolsztoj rettenetesen szenvedett ettől. Maradt az I. Péterről tervezett regény. 1872–1873 telén harmincháromszor kezdett hozzá, míg végül feladta. Bármennyire sajnálta is a történeti anyag összegyűjtésére elvesztegetett erőfeszítéseit, kénytelen volt belátni: nem tud megbirkózni ezzel a feladattal.

Az Anna Karenyina megírásának ötlete először 1870-ben vetődött fel Tolsztojban. Miután kudarcot vallott az Ábécéskönyvvel, és a Nagy Péterről tervezett regénnyel is, amit még elkezdeni sem tudott, Puskin hatására kezdi el írni a hűtlen asszony történetét. Tolsztoj 1873. március 25-én levelet ír barátjának, Sztrahovnak, aki végtelenül kedveli őt és a munkásságát. Ebben közli: a Belkin-elbeszéléseket tartalmazó Puskin-kötet fiának, Szerjozsának szánt olvasmány lett volna, de az édesanyja, Szofja Andrejevna úgy döntött, hogy egy tízéves gyereknek ez a könyv még túl korai, így az Tolsztoj kezébe került. „Munka után valahogy kézbe vettem Puskin kötetét, és mint mindig (azt hiszem, hetedszer), úgy olvastam végig, hogy nem tudtam letenni, és mintha újdonságként olvastam volna. És van benne egy töredék, az Összeverődnek a vendégek. Én pedig önkéntelenül, akaratlanul, magam sem tudva, minek, és hogy mi lesz belőle, szereplőket és eseményeket gondoltam ki hozzá, folytatni kezdtem…” Tolsztojt elragadta Puskin stílusa: „Ez ám a gyönyörűség! Hát így kell írni! Puskin azonnal a lényegre tér. Más író elkezdte volna lefesteni a vendégeket, a szobákat, ő viszont azonnal bevezet a cselekménybe.” Baszinszkij úgy tartja, nem véletlen, hogy Anna Karenyina fiát is éppen Szerjozsának hívják. Puskin szövege tehát jelentős hatással volt arra, hogy Tolsztoj elkezdte írni az Anna Karenyinát, de az „természetesen nem tekinthető a Puskin-töredék folytatásának”. 1873 márciusában Tolsztoj könnyedén, szinte játszva, öt nap alatt végzett a regény első piszkozatával, amit aztán számtalan további változat követett.

A főszereplő életből vett modelljei között említi Baszinszkij többek között a házvezetőnő Anna Pirogovnát, aki harminckét évesen a vonat alá ugrott, miután szeretője, a földbirtokos A. Ny. Bibikov, Lev Tolsztoj birtokszomszédja magára hagyta. A szerző érdekesnek tartja: annak ellenére, hogy a nő öngyilkos lett, holtteste a Kocsak nevű falu templomának sírkertjében nyugszik, ami egyébként a Tolsztojok temetkezési helye is.

Baszinszkij szerint Anna Karenyina külsejét Tolsztoj Puskin Marija Alekszandrovna nevű lányáról mintázta. Ő volt „a világ legnagyobb, szerelemről szóló regénye főhősnőjének előképe. (…) Marija Alekszandrovna nem egyszerűen csak szép volt. Egyesítette magában anyja és apja vonásait. Ez egész alakját különlegessé tette, és kiemelte a többi nagyvilági szépség közül. És egyáltalán, lehetetlen, hogy Puskin lánya ne keltse fel Tolsztoj érdeklődését.”

Pavel Baszinszkij kitér arra is: Tolsztoj legkedvesebb húga, a nála másfél évvel fiatalabb Marija Nyikolajevna Tolsztaja szintén elhagyta kicsapongó, hűtlen férjét, Valeriant, aki még a szoptatós dajkákkal és a szobalányokkal is megcsalta. „Nem akarok első háremhölgy lenni a maga háremében” – mondta neki. Ez a hír naplója feljegyzése szerint Tolsztojt „megfojtotta”. Nagyon szerette a húgát, és pontosan értette, mit jelent az, ha egy fiatalasszony otthagyja a férjét, ráadásul három gyermekkel. Miután gyermekei felnőttek, Marija a Kalugai Egyházmegyéhez tartozó Samorgyinóban lévő női kolostor szigorú fogadalmat tett apácája lett. Az Anna Karenyinában Tolsztoj a húgáról és a sógoráról mintázta Dollyt, illetve az őt rendszeresen megcsaló férjét, Sztyivát.

Anna személyiségének bonyolultságát érzékeltetve Baszinszkij rámutat: miután elhagyta Pétervárt, egyetlen nap alatt „képes volt magába szerelmesíteni a legkülönfélébb embereket, vagy legalábbis hatalmas szimpátiát váltani ki belőlük maga iránt: Vronszkij anyjából, magából Vronszkijból, Kittyből, Dollyból, Dolly gyermekeiből”. Anna azonban veszélyes is, és ezért „Vronszkij anyja gyűlölni kezdi; Vronszkijnak tönkremegy a karrierje, majd Anna halála után élete értelmét is elveszíti; Sztyiva majdhogynem tönkreteszi Dollyt, akit a férjével Anna békít ki ügyesen; az állapotos Kitty pedig ezt fogja kiabálni férjének, Levinnek: »Beleszerettél ebbe az undok nőbe, megbabonázott!«” Pedig kezdetben Anna jót cselekedett Kittyvel. „Összetörte a Vronszkijjal kapcsolatos illúzióit, hiszen a férfi csak játszott a lány érzelmeivel, és nem készült megkérni a kezét, Anna megtisztította Kitty előtt az utat a Levinnel való kapcsolat kiteljesedéséhez.” Anna bűntette másban keresendő: „Tönkreteszi önmagát, tönkreteszi Karenyint, és tönkreteszi Vronszkijt.” Baszinszkij figyelemre méltónak tartja, hogy az Anna Karenyina mottója – „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – a Második törvénykönyvben található (32,35), és Pál apostol is idézi A rómaiakhoz írt levélben (Róm 12,19). „Más szavakkal a kinyilatkoztatás a következőt jelenti: az erkölcsi törvény elleni tetteket feltétlenül megbüntetik, és ez Annával meg is történt.”

A regény egyik paradox mozzanata ugyancsak fényt vet Anna jellemére: „őrületesen” szereti a fiát, aki a „gyűlöletes” Karenyintől született, és nem szereti a lányát, aki a szeretett Vronszkijtól született.

A könyv szerzője fölteszi a kérdést: Vajon milyen ember lehetett Alekszej Kirillovics Vronszkij gróf, ha Anna Karenyina annyira megszerette, hogy a kedvéért kész volt feláldozni családi jólétét, a társasági reputációt és a fiával való együttlétet? Miféle nagyszerű tulajdonságokkal bírt ez a férfi, hogy elnyerhette egy ilyen nő szerelmét? Baszinszkij szerint akármit olvasunk is a regényben Vronszkijról, egyetlen nagyszerű tulajdonságot sem találunk benne. Bármibe fogjon is, sosem visz végig semmit. „Fényes karriert jósoltak neki, amit nem valósított meg, és nyugállományba vonult. Részt vett élete legfontosabb lóversenyén, de eltörte a gerincét a kitűnő angol kancának. (…) Olaszországban festészettel kezdett foglalkozni, és úgy nézett ki, mutat is benne bizonyos tehetséget, de ezt a foglalatosságot is abbahagyta.” Az egyetlen dolog, amit végigvitt, az az, hogy elvette az egyik jelentős pétervári csinovnyiktól a feleségét, de jól tudjuk, hogy ez mivel végződött.

A megcsalt férj, Alekszej Alekszandrovics Karenyin alakját elemezve Baszinszkij kifejti: jólelkű keresztény ember, aki szenved felesége hűtlenségétől, de megbocsát neki, és lehetővé teszi számára a válást. „Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is” (Mt 5,41).  Az is igaz azonban, hogy miután Karenyin tudomást szerez Anna hűtlenségéről, elhidegül a fiuktól is, sőt mi több, kegyetlenül manipulál vele, feltételezések szerint az atyai felelősségérzet miatt, valójában azonban azért, hogy bosszút álljon Annán, és ugyanolyan fájdalmat okozzon neki, mint amilyet ő okozott neki. Anna Vronszkijtól született kislánya iránt ugyanakkor gyengédséggel viseltetik Karenyin.

A könyv írója szerint a sors vészjósló iróniája vetül előre abban, hogy Tolsztoj a férjnek és a szeretőnek is az Alekszej nevet adja.  Amikor Anna a szülése után saját maga és mások szerint is a halálos ágyán fekszik, arra vágyik, hogy a két Alekszej kibéküljön, kezet szorítson egymással. „Arra készteti őket, hogy nézzenek egyenesen egymás szemébe. Értésükre adja, hogy a halála előtt ők tulajdonképpen egy ember, egy férj. És egyáltalán nem fontos, melyikük jobb vagy rosszabb, fiatalabb vagy idősebb.”

A Kitty által Vronszkij miatt először kikosarazott Levinnel kapcsolatban Baszinszkij úgy véli: sosem szánta volna rá magát, hogy házasságot ajánljon Kittynek, ha nem lett volna erre elegendő alapja. Sztyiva „vadembernek” nevezi: „Ti, Levinek, mind vademberek vagytok.” Ez azt bizonyítja, hogy Levin maga Tolsztoj, mert a „Tolsztojok fajtájának vademberségével” állandóan tréfálkoztak a Tolsztoj családban. „Levin kételkedhetett, amennyit csak akart a házassági ajánlata sikerességében, de nem szánta volna rá magát lánykérésre, ha nem érezte volna, hogy erre jogot formálhat.”

Könyvének végén Baszinszkij olyan véleményeket is közöl, amelyek minősítik Tolsztoj regényét. Az orosz irodalom másik óriási alkotója, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij szerint az Anna Karenyina eszmeileg nem új, mindamellett irodalmi remekmű. Elolvasva rádöbbenhetünk, hogy a rossz „mélyebben rejlik az emberben, mint amiképp a szocialista orvosok feltételezik, hogy semmilyen társadalmi rendszerben ki nem lehet küszöbölni a rosszat, hogy az emberi lélek változatlan marad, hogy a természetellenesség és a bűn belőle fakad, és hogy végül az emberi lélek törvényei még oly ismeretlenek, a tudomány számára még oly megközelíthetetlenek, oly meghatározhatatlanok és titokzatosak, hogy nincsenek és nem is lehetnek olyan orvosok, de még végső bírák sem, csak Az van, aki így szól: ’Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.’ Az ember egyelőre képtelen arra, hogy csalhatatlansága büszkeségével bármit is eldönthessen, nem jött még el ennek az órája és perce.”

Vladimir Nabokov orosz–amerikai író leszögezi: „Tolsztoj, a művész a rá jellemző képi láttatás erejével összehasonlít két szerelmet, egymás mellé téve és szembeállítva egymásnak őket: Vronszkij és Anna fizikai szerelmét (amely erőteljes harapófogóban vergődik, de kárhozott és szellemtelen) és Levin meg Kitty valódi, igaz keresztényi (ahogyan Tolsztoj nevezi) szerelmét, amely szintén érzéki, de mindeközben tele van harmóniával, tisztasággal, önfeláldozással, kedvességgel, igazsággal és családi egyetértéssel.”

Az Anna Karenyina 2009-ben készült filmváltozatának rendezője, Szergej Szolovjov így fogalmaz: „Anna hipertrofikus lelkiismerettel rendelkező nő. Mi pedig manapság Oroszország egész történetének leglelkiismeretlenebb társadalma vagyunk. Olyan társadalom, ahol a lelkiismeretnek egyetlen cseppje is szégyellni való csökevény, amely gátolja a siker elérését (…). Anna Karenyina pedig már a puszta létével is emlékeztet arra, hogy létezik olyan kategória, mint a lelkiismeret. Hiszen bármelyik hittankönyvből nyilvánvaló, hogy a lelkiismeret az első jele annak, hogy az emberi lélekben jelen van az Isten. Mondjuk, elloptál valamit, és erről senki sem tud, és nem is fog megtudni semmit. De hirtelen fájni kezd valami, undor fog el. Ez azt jelenti, hogy nem halt meg benned az Isten. Mi történt Annával? Ellopták őt. És ő undorodik tőle, hogy ellopták. Fáj a lelkiismerete. És következetesen kiöli magából az Istent. És miután kiölte, nem tud tovább élni.”

Pavel Baszinszkij: Az igazi Anna Karenyina, ford. Goretity József, Európa Könyvkiadó, 2025.

Fotó: Európa Könyvkiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. szeptember 21-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.