Az ijedség elkerülhetetlen, a félelem nem – Kilencvenöt éves a hála nagymestere, David Steindl-Rast

Nézőpont – 2021. július 12., hétfő | 19:06

1926. július 12-én született Bécsben korunk egyik legolvasottabb lelkiségi mestere, David Steindl-Rast OSB. Családja 1952-ben kivándorolt az USA-ba, Steindl-Rast a New York állambeli Mount Saviour monostorban lépett be a bencés rendbe. Apátja 1965-ben a vallásközi párbeszéd művelésével bízta meg. Többek között a hálatelt élet fontosságát hangsúlyozó lelkiségi tanítóként vált ismertté.

Kilencvenötödik születésnapjára jelentette meg David Steindl-Rast OSB Orientierung finden (Támpontokat találni) című új könyvét, amelyben így nyilatkozik: „Egész életben főként azt akartam tudni, hogyan függ össze minden mindennel. Leginkább

a teljes kép érdekel, a legtágabb horizont, az a kérdés, hogy mi a végső értelme az egésznek.

Ha meg akarjuk tudni, mi a helyünk az egészben, akkor főként a dolgok dinamikus összeköttetésére kell figyelnünk. És akkor azt is felismerjük, mi a személyes feladatunk a legtágabb összefüggésben.”

A „Hálás élet” nevű, világszerte elterjedt lelkiségi mozgalom képviselőinek – a bencés szerzetes születésnapja alkalmából feltett – kérdéseire többek között a következőket válaszolta: „Hogy miért vagyok hálás? Páratlan ajándék volt az élettől, hogy előadásaim kapcsán sok-sok országba eljutottam és sok-sok csodálatos embert megismerhettem. A vallásközi párbeszéd révén kitágíthattam a látóhatáromat, egyúttal azonban keresztény hitemet is mélyebben meg tudtam érteni. Ez is nagy ajándék volt. Az életben azonban a barátságok a legértékesebbek, és én gazdagon meg voltam ajándékozva barátokkal.

Fontos, hogy nyitottak legyünk új dolgokra, és ez a nyitottság maga is ajándék, amelyért hálásak lehetünk. A nyitottság adományát, mint minden ajándékot, akkor tudjuk növelni magunkban, ha használjuk. De el is sorvaszthatjuk. Idős korban sokan hajlanak erre. Ha viszont nyitottak maradunk arra, ami igazán megérint minket, elmondhatjuk, amit Rilke mondott a kora tavaszról:

minden óra, mely eltelik, csak egyre ifjabb lesz”.

Ráadásul ha igyekszem megérteni dolgokat, az erőfeszítésem több energiát ad, mint amennyit igényel. Azt hiszem, a tudásvágy megőrzi a fiatalságot bennünk.

Szintén fontos, hogy különbséget tegyünk az ijedség és a félelem között. Az ijedség elkerülhetetlen, különösen, ha komoly veszéllyel kerülünk szembe, mint például most a vírussal. Ha viszont félni kezdünk, feleslegesen pazaroljuk az energiánkat: veszély esetén pedig minden energiánkra szükségünk van ahhoz, hogy konstruktívan viszonyuljunk a helyzethez. Minél jobban megijedünk, annál nagyobb félelem nélküli bátorság kell ahhoz, hogy kibírjuk, amit átélünk. Minden veszélyhelyzet arra szólít,

hogy félelem nélkül átkeljünk ijedségünk szűk folyosóján, ahogyan születésünkkor is a szülőcsatornán.

A bátorság nem mentesít az ijedségtől, de a félelemtől megóv. És akkor bízni kezdünk abban, hogy az ijedség olyan csatorna, amelynek kijáratánál újjászületés vár ránk.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria