Az ima a lélek lélegzetvétele – Családi napot rendezett a Szombathelyi Egyházmegye Szentgotthárdon

Vagy kétszázan gyűltek össze a Szent Gotthárd Általános Iskolában, hogy a Szombathelyi Egyházmegye családi lelkinapján újult erővel köteleződjenek el az imádság mellett. A kisebb gyerekekre pedagógusok vigyáztak a délelőtti és délutáni programok alatt, kézműves-foglalkozást, különböző játékokat és sportolási lehetőséget nyújtva nekik.

Gyöngyös Balázs, a Szombathelyi Egyházmegye családreferense köszöntötte elsőként a családokat a Familiaris consortióból idézve. Kiemelte, azért jöttünk, hogy az alázatos és hívő imában tudjunk elmélyülni. Bodorkos Imre helyi plébános köszöntőjében idézte XVI. Benedek pápa szavait:

a család élete már önmagában is evangélium, jó hír;

majd Huszár Gábor polgármester is köszöntötte a résztvevőket.

A házaspárok számára Török Csaba egyetemi tanár, az esztergomi főszékesegyház plébániai kormányzója tartott előadást az imádságról, melyről bővebben hamarosan beszámolunk.

Mielőtt a család imájáról szólt volna, a családdá váláshoz vezető útról beszélt, hiszen mindnyájan különböző tapasztalatokkal érkezünk a családalapítás küszöbére, és ez az imaéletre is igaz. Hangsúlyozta, hogy a felnőtt hitnek a lélekben imádás felé kell elmozdulnia.

Az ima az Isten cselekvése az emberben, elsődleges célja, hogy az Istennek teret nyisson.

A tökéletlenségeink, melyek a jegyességben is már megmutatkoznak, kaput nyitnak az imádságra. Ami a valóságban hiba, töredékesség, az az a hely, ahol Isten kegyelme meg tud érkezni.

A házasságkötés azt jelenti, hivatást, küldetést találtam az életben, amelyre az Isten felszentelt. A házasság szentségének legfontosabb erőforrása az imádság. A házasságban a szentháromságos szeretet és Krisztus szeretete az Egyház iránt két ember életében valóságosan láthatóvá válik. A házasság szentsége ezért felbonthatatlan, hiszen az egyfajta állandósult krisztusi szövetség. A házasságban egy nagy kegyelem működik, mely minden helyzetben jelenvalóvá válik.

Nincs külön imaélet és a prózai valóság, egy élet van, és ez egy istenemberi élet.

A családi ima kiegészíti az Egyház liturgikus imáját – mutatott rá az előadó.

A tanítást követő kérdések kitértek a lelki áldozás, a kötött és szabad ima hatékonyságának témájára, a nem vallásos házastárssal való ima esetére, a gyerekek hitre nevelésére. Szó esett a testtel kifejezett ima fontosságáról, a munka közbeni imádságról, a szemlélődő és a vezetett imáról is.

Az iskola termeiben különböző programok várták a felnőtteket. A kezek imájába Pongrácz Benedek diakónus vezette be az érdeklődőket, a szociális testvérek a Szentírással való mindennapos kapcsolat elmélyítésére hívtak, a Szentgotthárdon élő Malika remete nővér pedig az ikonfestés rejtelmeit tárta fel. Az Ég-ígérő könyvesboltban mindenki találhatott élethelyzetének és érdeklődésének megfelelő könyveket, a tanteremben kialakított kápolnában pedig dicsőítésre és csendes szentségimádásra is volt lehetőség.

Tóth Gábor és Judit Kozármislenyen élő orvos házaspár a Schönstatt Családmozgalomhoz tartoznak, Ima a családban címmel tartottak előadást.

Mint mondták, régen az Úrangyala imádságot mindennap elmondták az emberek. A családfő megáldotta az asztalt, vasárnap ünneplőruhát vettek, úgy mentek a szentmisére. Helye és ideje volt a munkának, az ünneplésnek is, ritmusa volt az életnek. A mai korra azonban a ritmustalanság jellemző. A haldoklók, betegek mellett már nem tud imával jelen lenni a család. Mint ahogy régen a tisztaszobát leválasztotta az ember, úgy mi is leválasztottuk a mennyországot a mindennapi életünkről.

Ennek ellenére mégis létrejönnek imádkozó családok, hiszen az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad. Kiemelték, hogy állandó lelki harcban élünk, amelyben Mária segítségével kell küzdenünk, és a kortünet ellen tudatosan kell tenni.

Az imádság nem más, mint a vallásos lélek lélegzetvétele.

A lelkünk időről időre igényli a fohászt, ahogy a test a levegővételt. Imádság nélkül meghalnánk lelki értelemben, ezért imádságos légkörben kellene léteznünk, szüntelenül kellene imádkoznunk.

Előadásukban bemutatták a családon belüli ima három színterét: a személyes, a házastársi és a gyermekekkel együtt végzett imát. Kiemelték a napirend, a heti, havi és éves ritmus jelentőségét, és hogy ebben találjunk helyet a böjtre, szentmisére, gyónásra, lelkigyakorlatra, személyes imára, házastársi és a családi imára. Tanításukban rengeteg praktikus tanáccsal, ötlettel segítették a hallgatóságot.

Délután a Szent Gotthárd-templomban Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét, melyen Gyöngyösi Balázs koncelebrált és Császár Róbert állandó diakónus végzett szolgálatot.

Székely János köszöntőjében egy történettel figyelmeztetett, hogy az ünnepeltet állítsuk középpontba ebben az adventben, nehogy nélküle ünnepeljünk, és csak a díszletünk legyen meg.

Ünnepeljük idén igazi karácsonyt, várjuk Jézust, szegődjünk a nyomába, készüljünk a találkozásra ővele

– bátorított.

Homíliája kezdetén egy vak emberről beszélt, akit a barátja kísért mindenhova. Egyszer pár percet kellett várnia egy pályaudvaron, amíg a barátja jegyet vett. Volt, aki a vakot megbámulta, fellökte, más elkerülte, ő mégis nagy nyugalommal állt ott, és mosolygott. Tudta, hogy a barátja ott lesz egészen biztosan, előre átélte a találkozás örömét. A püspök hangsúlyozta, ennek a vak embernek adventi arca volt. Milyen jó lenne, ha mi is így élnénk végig az adventet!

Beszédét a felolvasott evangélium magyarázatával folytatta. Virrasszatok, legyetek éberek – hallhattuk, mely szó szerinti fordításban ezt jelenti:

aludjatok kint a mezőn, a szabad ég alatt, a csillagok alatt – azaz éljünk Isten színe előtt, legyen a szívünk nyitva az ég felé.

Székely János példaként említette Szent Mártont, aki haldoklása közben azt kérte, fordítsák az arcát az ég felé, hogy lássa a csillagokat.

„Szabad ég alatt élni” a gyakorlatban azt is jelenti, hogy megkérdezzük magunktól mindig, mit tenne Jézus a helyemben – folytatta a püspök. – Kisgyerekként gondoljatok a gyerek Jézusra, aki olyan volt, mint a többi gyerek, de a lelke kristálytiszta volt, nem bántott senkit, nem beszélt csúnyán – szólt a szentmisén jelen lévő kicsikhez.

A püspök felidézte Jézusnak egy másik hasonlatát, miszerint legyünk olyanok, mint a kapuőrök, akik várnak az urukra, hogy ajtót nyissanak neki, amikor megérkezik. Mint mondta,

mi is lehetnénk ilyen kapuőrök, beengedhetnénk a világba, a családunkba Jézust. Lehetnénk a titokzatos kapu, amin ő belép

– bátorított.

Akkor tudjuk Jézust beengedni a világba, a családunkba, akkor tudunk ilyen titokzatos ajtók lenni, ha kimondjuk: köszönöm, vagy ha kimondjuk: bocsánat. Ha gyónunk, jó attól is bocsánatot kérni, akit itt a világban megbántottunk – figyelmeztetett, majd elmondta, számára milyen élmény volt, amikor gyerekként bocsánatot kért az édesapjától. Az apja meglepődött, és kimondta, hogy nem haragszik rá, nagyon szereti őt, és megölelte. Ha ezt meg tudja tenni férj és feleség, újra beragyog Jézus fénye a házasságukba.

Beszéde végén Székely János buzdított, hogy legyen „adventi arcunk”, olyan emberek legyünk, akik tudják, hogy Krisztusra várnak. Legyen az életünk nyitva az ég felé, és gyakran kérdezzük meg maguktól, hogy mit tenne a helyünkben Jézus.

Legyünk ajtók, akiken keresztül Isten fénye a családjainkba beárad.

A szentmise végén Gyöngyös Balázs megköszönte a jelenlétet, a helyiek segítségét, szolgálatát, és felhívta a figyelmet az egyházmegye családpasztorációs programjaira. Székely János a templom bejáratánál mindenkivel kezet fogott, személyesen találkozott az egyházmegye családjaival.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír