Az imádság helye – Megnyílt a jelentkezés pannonhalmi liturgikus tanulmányi napokra

Magától értetődően megadta az idei liturgikus tanulmányi napok témáját a Szent Márton-bazilika 800 éves jubileuma. Így Ferenc pápa Pannonhalmáról mondott szavai közül „az imádság helye” kifejezést választották mottóként a szervezők.

A programot az építészet iránt érdeklődőkön túl elsősorban a lelkipásztori munkában, hitoktatásban és keresztény közösségek szervezésében szolgálatot teljesítőknek ajánlják. A résztvevők a bencésekkel együtt fedezik fel a liturgia és a templomtér szerteágazó kapcsolatrendszerét.

Részletes program és jelentkezés ITT.

Sok mindent leképez egy templom, számos spirituális dimenzió megjelenik a terében. Mesél például az adott közösségről, ahogyan az magára, az Istenhez és a világhoz való viszonyára tekint. Megjelenik benne a látható és a láthatatlan kapcsolata éppúgy, ahogy a teret használó közösség egymáshoz, a testvéri kapcsolatokhoz való viszonya is. Durván leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy ismerd meg egy templom terét, és megismered az azt birtokló közösséget is.

Egy tér tud rosszul is hatni ránk, ez nemcsak a szakrális, hanem egy közösségi térre, vagy egy lakóépületre is érvényes. Ma különösen nehéz megmondani, mi a szép, mit fogadunk el normaként. Nincs ez másként korunk templomépítészetében sem. Ahogy Fehérváry Jákó felidézi: annak idején, a pannonhalmi bazilika felújítása kapcsán megkapta a bencés közösség azt a kritikai észrevételt, hogy az, amit ők szépnek gondolnak, egyáltalán nem objektív, hanem ízlés kérdése.

– Jákó atya, a pannonhalmi Szent Márton-bazilika felújításakor te voltál a Bazilika Műhely titkára. Végigkövetted a folyamatot, és katalizáltad a szerzetesközösség döntéseit a megújításról. Mostani előadásod címe: Középpont és szentély. Pár kedvcsináló gondolatot megosztanál velünk?

– Foglalkoztat engem, hogy mitől lesz szent egy tér, hiszen gyakran beszélünk a szent megtapasztalásáról a templom terében. Meggyőződésem, hogy a szent fogalmát gyakran keverjük a „félelmetes” és a „magával ragadó” teológiai fogalmaival. És innen nézve egy gótikus katedrális lehet szent, de egy modern belső tér nem feltétlenül. Ebből is látszik, hogy ez egy reduktív megközelítés. Felszínes vitákat folytatunk arról, hogyan tájoljuk a templomot, mindannyian az oltár felé forduljunk-e, stb. – és közben elfelejtkezünk a középpontról.

A templom középpontja pedig legalább olyan erős térszervező, mint a távoli, amire a szent fogalma utal. A szentet szeretjük távolítani magunktól, mert akkor egy bizsergető és megfoghatatlan érzés társul hozzá. Miközben a szentben ott van egy távoli és ellenőrizhetetlen faktor, van benne egy nagyon közeli is. Engem az foglalkoztat, hogy

a szentély egy lekerített és félelmet, távolságtartást sugalló hely, de ahol mégiscsak Isten jelenlétét feltételezzük.

És emellé téve ott áll a középpont, ahol az adott közösség szíve ünnepli a misztériumot, és ahol a másik testvérben jelen lévő Isten is megjelenik.

Mindig érdekeltek azok a térbeli kísérletek, amelyek keresték a megoldást a kérdésre, hogy a középpont vagy a szentély egy templom legfontosabb tere. Nem egyszerű ugyanis jó templomteret kialakítani. Könnyebb egy sematikusat vagy hagyományosat, ahol könnyedén beazonosítjuk, mi miért van ott, és hol van a helye. Nagy élmény volt ezért San Giovanni Rotondóba elmenni, ahol a leghíresebb olasz építész, Renzo Piano emelt egy modern zarándoktemplomot, amely Pio atya kultuszának nagyon is megfogható hagyományához áll közel. A kicsinyeknek szóló kinyilatkoztatás a bölcsek és okosok elől el van rejtve – ennek a jézusi bölcsességnek adtak helyet azzal, hogy egy ultramodern építészt kértek meg, alkosson meg egy teret az egyik legismertebb modern kori szent kultuszának. És ez a tér épphogy nem könnyen befogadható, hanem gondolkodást és felfedezést igényel. De hasonlóan elgondolkodtató és izgalmas az Anna-réti engesztelő kápolna a Normafán.

*

Fehérváry Jákó szerint izgalmas kérdés, hogy azok, akik részt vesznek majd a liturgikus tanulmányi napokon, mit tudhatnak meg a pannonhalmi bencések legfontosabb teréről, a Szent Márton-bazilikáról. Úgy lesznek ugyanis jelen ebben a térben, hogy semmiféle tanítást nem kapnak róla, csak az átélés tapasztalatát kínálja fel nekik a szerzetesközösség. Őt kifejezetten érdekli, hogy

vajon mi jön át a szerzetesi templomtér üzeneteiből, megéléséből a külsősöknek.

Jelképes térgyakorlatokból nincs hiány a pannonhalmi templomban. A rögzített stallumokat a szerzetesközösség tölti meg élettel. Köztük helyezkedik el az oltár és az ambó, az eucharisztia legfontosabb terei. A keresztény beavatás útját indítja el az ónixból épített keresztelőkút a nyugati oldalon, a torony alatt. A keleti falon, az út végén, a szentély ablakaiban is ugyanez az anyag jelenik meg a szemlélőknek.

Jákó atya szerint a Pax Romana mozgalom egyik alapítója, Aszalós Jancsi bácsi adta meg talán a legfrappánsabb választ az átépítés utáni tér erejére, aki elmondta, hogy

a megújított pannonhalmi bazilikába belépve magától elkezdett imádkozni.

*

Zajos és szétszórt világunkban az egyik legnehezebb feladat, hogy mikor tudok személyes kapcsolatot teremteni Istennel. Tudok-e félrevonulni, csendben lenni, rá várakozni, jelenlétét megtapasztalni? Várszegi Asztrik emeritus főapát szerint a liturgikus tanulmányi napok erre is kínál lehetőséget.

De vajon miért ennyire fontos egy templom tere?

Amikor az ószövetségi embernek valahol istenélménye van, akkor ott vagy oltárt emel, vagy elhelyez egy követ. Újszövetségi, keresztény emberként ezt nekünk a lelkünkben kellene megtennünk.

Az Istennel való találkozáshoz azonban a közösségnek kell egy ház, ezt nem lehet kihelyezni a pusztába. A templom ezért a találkozás, a biztonság, a hagyományok és az imádság helye. A pannonhalmi templom Szent Márton által megszentelt hely. Több mint ezer éve az evangelizáció kisugárzásának helye. Ferenc pápa szavai – „az imádság helye, a testvériség hídja, nagy lelki emlékmű” – erre utalnak.

Asztrik atya emlékszik a szerzetesközösség jelenkori felismerésére, miszerint

ez a csodálatos, 800 éves templomtér szervesen magába foglalja az alapítás óta itt emelt valamennyi korábbi szentély, templom részleteit, alapjait.

Uros apát 1224-ben szentelt temploma minden addigit és azóta érkezettet is összefoglal. Fontos történeti és kegyelmi tapasztalat, hogy „ugyanazért ugyanabban vagyunk” – ahogy az emeritus apát találóan megfogalmazta. A felújítás, átalakítás során a közösség rácsodálkozott és újra felfedezte a templomot, amit másoknak is meg tudnak mutatni.

– Asztrik atya, hogyan lehet ráhangolódni egy templomra és befogadni az üzenetét?

– Sokszor van úgy, hogy az ember bemegy a templomba, teli gondokkal. Felejtsd ezt el, ne akarj semmit!

Maga a hely a csendjével, a mélységeivel elkezd működni benned, ő hat majd rád, nem te raksz tele gondolatokkal egy templomot.

Még egy turista is, akit két percre békén hagynak, képes megérezni ezt. Ne akard befolyásolni, mert nem is tudod.

Csak engedd át magad a csodának, a csendnek, és akkor az egész békéjét átadja neked a templom.

Ösztönösen mindannyian vágyunk a védettségre, a biztonságra. Nemcsak a harcos középkorban, hanem a mai zaklatott és ismét háborúkkal teli világunkban is ezt keressük. Még a legkisebb falusi templom is hihetetlen biztonságot nyújt. Nem racionalizáljuk ezt az érzést, de ott van bennünk. Még a nem hívőkben is.

Az Asztrik atya vezette meditatív séta ezt a tapasztalást kísérli meg átadni, és a résztvevőkkel igyekeznek erőt meríteni a templom teréből. Az egykori főapát annyira szereti a bazilikát, hogy gyakran csak úgy bemegy, és végigsimogatja az oszlopait, falait, az ónixfelületeket. Ahogy meséli, ő ebből merít erőt, hasonlóan az ókori mitológiai hőshöz, Antaioszhoz, aki küzdelmei közben a földet megérintve kapott mindig új erőre.

*

Gérecz Imre OSB alperjel elmondta, hogy számos színes program, tartalmas előadások várják a résztvevőket. A műhely- és kerekasztal-beszélgetések ígérkeznek a legérdekesebbnek. Az Egyház életében elkötelezett keresztényeknek a spirituális és szakmai töltekezés mellett nagyszerű lehetőség nyílik az eszmecserére.

Minden szekció végén külön beszélgetésekre várják az érdeklődőket. Együtt keresik a választ arra, miként kaphat helyet a mai liturgia egy történelmi térben, például a felújított pannonhalmi bazilikában. Mit árulnak el a liturgia szövegei arról, hogy milyen térben képzeljük el a közös ünneplést? Vajon tényleg úgy használjuk-e a tereinket, ahogy az Egyház szeretné? Hogyan hat az érzékeinkre egy szakrális tér? Mennyire állandó ez a szakralitás? Mi a helyzet azokkal a terekkel, amelyeket eredendően nem ilyen céllal építettek? A ma emberét miképpen lehet újra érzékennyé tenni a terek spiritualitására? Milyen múzeumpedagógiai és lelkigyakorlatos foglalkozások vannak erre? Nőként és anyaként miképpen lehet jelen lenni a templomtérben?

Szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt a pannonhalmi liturgikus tanulmányi napokra, amely konferenciajeggyel is látogatható programokat kínál.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír