Az imádság sátrat épít

Jézus színeváltozásának eseményében isteni dicsőségének kinyilatkoztatását ünnepeljük. Felidézzük azt az éjszakát, amikor a Názáreti Jézus maga mellé vett három tanítványt, és felment velük egy magas hegyre, majd ott imádság közben ruhája ragyogni kezdett, és színében elváltozott. Mindez akkor történt, amikor egész éjjel az ószövetség nagy prófétáival, az üdvösségtörténet főszereplőivel beszélgetett, vagyis különös módon tapasztalta meg a velük való találkozást. Ezzel együtt azt is olvashatjuk, hogy ő „az Atya szeretett Fia”, aki önmagát egészen átadva, virrasztva imádkozott.

Jézus életét átjárta az Atya iránt megélt bizalom, és ebbe a kapcsolatba hív be bennünket is: imádkozni tanít, odafordulni az Atya felé, nyugalmat és felüdülést kínál lelkünknek. Bennünket is tanítványoknak, sőt barátoknak nevez, olyanok vagyunk a szemében, mint Péter, Jakab és János.

Ma bennünket vesz maga mellé, majd életünk éjszakájában útra kel, és életünk magas hegyeit kívánja beimádkozni, az ismeretlent átvirrasztani. Ami a Tábor-hegyen elkezdődött, az velünk és bennünk folytatódik.

Jézus imája, ragyogó arca bevilágítja mindazt, ami még ismeretlen előttünk, jelenléte békét sugároz. Ő nem külső fénnyel akarja bevilágítani a környéket, hanem belülről ragyogja be a szívünket, és ezt, a ragyogás csodálatos élményét, az imádság békéjét tapasztalja meg a három apostol is. Az imádság sátrat épít életünk fölé, közösségbe hív és védelmet nyújt. Az ima mennyisége helyett, annak mélysége tartja meg a vágyott hajlékot, ahol erőt adó forrásra, árnyékot nyújtó otthonra, békét teremtő Lélekre lelünk.

Az imának formáló ereje van, a mi szívünk is csak ezáltal kezdhet átalakulni, az imádság és az abból fakadó tettek tesznek minket egyre hasonlóbbá Krisztushoz. Az ima az Istennel való kapcsolatunk táplálója, az Úrral való legszemélyesebb és legátalakítóbb találkozás. Belső esemény, amelynek az élet jó értelemben vett külső területein is vannak látható, megtapasztalható jelei. Miközben az imádság csendben átalakítja és megújítja a szívünket, életünk új kezdetet vehet, s ekkor Isten külső életterünkben is munkálkodni kezd, társunkká lesz az örömben, kitartó barátunkká a küzdelemben.

Szerző: Serfőző Levente

Magyar Kurír