Az imádságos lelkület ma is alakítja a valóságot – Templombúcsú és premontrei kézműves sör Türjén

Megszentelt élet – 2025. március 24., hétfő | 18:20

A türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom búcsúünnepét március 23-án délután tartották meg, elővételezve a keddi liturgikus emléknapot. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Fazakas Márton csornai apát volt, a szentbeszédet Boldvai Márton Bertalan perjel mondta. A szertartás után a premontrei kézműves sörök megkóstolására is lehetőség nyílt.

Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén. Fazakas Márton csornai apát a szentmise elején kiemelte, hogy ez az ünnep különösen kedves a közösség számára, majd ezt követően köszöntötte a helyi hívőközösséget és a távolról érkezett vendégeket, zarándokokat.

Boldvai Márton Bertalan csornai premontrei perjel szentbeszédében a figyelmes imádság és az Istenre való odafigyelés erejét hangsúlyozta. Tanári tapasztalataiból kiindulva beszélt arról, milyen kihívást jelent az imádságos légkör megteremtése egy diákokkal teli osztályteremben. Rámutatott, hogy a türelem és az Istennel való bensőséges kapcsolat alakítja a környezetünket.

Boldvai Márton Bertalan homíliájában az imádság erejére hívta fel a figyelmet. Mint mondta,

a valódi figyelem és türelem formálja a környezetet,

legyen szó egy osztályteremről vagy az élet bármely területéről.

A csornai perjel Mária példáját állította a hívek elé: Gábriel angyal köszöntésére először megdöbbent, majd kérdéseket tett fel, de végül igent mondott Isten tervére. Ezzel elindult a megváltás története. Hasonlóképpen:

az imádságos lelkület ma is alakítja a valóságot.

Beszéde végén kiemelte a harangszó jelentőségét, amely imára hív és emlékeztet Isten jelenlétére. „Az imádkozó ember nemcsak formálja, hanem megszelídíti a világot” – zárta gondolatait.

A türjei premontrei apátság búcsúünnepének zárásaként a jelenlévők, miután a mise után rövid sétával megérkeztek a majorság udvarába, megízlelhették az első pohár sört, amely a türjei közösség és a premontrei hagyományok megújulását jelképezi.

Fazakas Zoltán Márton csornai apát egy különleges mozzanatra hívta fel a figyelmet: a közösség együtt kóstolhatja meg az apátságban készült kézműves sörök első próbafőzetét. Az apát kiemelte, hogy a rend történetében a sörfőzés hagyományosan fontos szerepet töltött be, és most ezt a tevékenységet újraélesztik. A csornai premontrei apát viccelődve megjegyezte, hogy noha ő maga még nem kóstolta, a premontrei rendtársak már a napokban tesztelték – és túlélték.

Az esemény nemcsak az ünneplésről, hanem a közösségi összetartozás erősítéséről is szólt. A türjei premontrei közösség új kezdeményezéssel ötvözi a hagyományt és a modernitást: elindult a kézműves sörfőzés, amely az apátsági örökség és a korszerű technológia találkozásából született.

Az eseményen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

*

A főzde teljesen automatizált rendszert kapott, amely precíz odafigyelést igényel a vízkezeléstől a malátaágy beállításán át egészen a kész sörig. A közösség számára fontos, hogy olyan söröket alkossanak, amelyek mindenki számára örömet jelentenek. A kínálatban megtalálható lesz a klasszikus lager, a citrusos búza, az IPA és a későbbiekben szezonális sörök is várhatók.

A főzde elindulásával Türje ismét gazdagodik: a premontrei szellemiség nemcsak a múlt, hanem a jövő formálásában is aktívan részt vesz.

A település hamarosan Magyarország kulturális és gasztronómiai turizmusának egyik kiemelt célpontjává válhat. A premontrei örökség megőrzése mellett a fejlesztések célja, hogy a látogatók lelki feltöltődéssel és hitükben megerősödve távozzanak. „Fel kellene helyezni Türjét Magyarország turisztikai térképére” – hangsúlyozta Fazakas Márton csornai apát, aki bízik abban, hogy a rengeteg munka meghozza gyümölcsét. Az interaktív kiállítótér, a kézműves manufaktúrák, az étterem és a szálláshely mind egy olyan jövőbe mutatnak, ahol a hagyomány és az innováció találkozásából egyedülálló turisztikai élmény születik.

Forrás és fotó: Halász Gábor/Türjei Premontrei Látogatóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria