P. Bernardo Cervellera, az Asianews missziós hírügynökség igazgatója a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: „A keresztények Iránban biztonságban élnek. Nincs terrorizmus, nincsenek támadások. Templomaikban elvégezhetik szertartásaikat. Az egyetlen probléma, hogy nem rendelkeznek az evangelizálás szabadságával. Ez az egyetlen nagy hátrány, és ez fojtja meg ezeket a közösségeket. Azonban más iszlám államokkal szemben, ahol a keresztények szintén nem evangelizálhatnak, de templomaikban sincsenek biztonságban, Iránban a helyzet nem ilyen súlyos.”
Az iráni kormány részéről új nyitás tapasztalható a keresztény közösségek irányába. A síita iszlám nyitása és párbeszédkészsége a kereszténységgel egyre jobban erősödik Rohani kormánya alatt. Voltak azonban sokkal nehezebb és fojtogatóbb időszakok is, nemcsak a keresztények, hanem az egész iráni lakosság számára is.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír