A kinevezésről szóló okiratot Marton Zsolt váci megyéspüspök adta át Kocsis Imre nagyprépostnak.
A főpásztor a váci székesegyház kanonokjai közé kinevezte Varga László tiszteletbeli kanonok, tereskei címzetes apát, zeneigazgató-karnagyot és Máthé György tétmonostori címzetes prépost, esperes, püspöki tanácsost.
Az ünnepi esemény kezdetén a székeskáptalan tagjai elhunyt kanonoktársaikért imádkoztak a felújítás alatt álló székesegyház altemplomában.
Ezt követően Marton Zsolt püspök szentmisét mutatott be a Karolina-kápolnában, melyen koncelebrált Varga Lajos segédpüspök, Molnár Zsolt irodaigazgató, Kocsis Imre nagyprépost és Szádoczky Károly kanonok.
A székeskáptalan többi tagja korális ruhákban a padokban foglalt helyet.
Szentbeszédében Kocsis Imre nagyprépost Borromei Szent Károly életpéldáját méltatta, akinek fegyelmezett és fegyelmet követelő magatartása, személyes lelkipásztori elkötelezettsége példa lehet mindenki számára. A pestisjárvány idején Milánó vezetői mind elmenekültek, az érsek azonban a maradást, a közellátás biztosítását és a betegek szolgálatát tartotta kötelességének. Gyakran ment a kórházba, vigasztalta a betegeket, bátorította a betegápolókat, látogatta a temetőt, a barakkokban lakókat és a házakban vesztegzár alatt levőket.
Borromei Szent Károly áldozatos magatartása jól mutatja, hogy a lelkipásztornak a legnehezebb helyzetekben is a rábízottak mellett kell állnia – mondta a szentmise szónoka.
Kitért a Covid-járványban helytálló püspökök és papok elhivatottságára, akik tanúságot tesznek arról, hogy a hiteles pásztor, akár saját életét is kockáztatva, nem hagyja magára a lelki megerősítésre vágyódó beteg testvéreit. Kocsis Imre nagyprépost arra buzdította társait, hogy imádkozzanak a fertőzésben elhunyt papokért, és kérjék az Úr kegyelmét, hogy a mostani megpróbáltatás idején is mindig képesek legyenek a csüggedőkbe lelket önteni, és az Úr irgalmas szeretetét szavaikkal és tetteikkel közvetíteni.
Prédikációja után a nagyprépost felolvasta a két új kanonok kinevezési iratát. Ezt követte az eskütétel és az ünnepélyes beöltöztetés.
Varga László egyházzenei szolgálatának elismeréséért részesült a mesterkanonoki kitüntetésben, aki három és fél évtizede vezeti odaadással a váci székesegyház Szent Cecília kórusát. Karnagyi szolgálatával lelkipásztori munkát végez és közösséget formál. Országos és egyházmegyei szinten vezető szerepet tölt be a magyar liturgikus és egyházzenei életben és oktatásban, számos kiemelkedő funkciót lát el. Tíz éve indította el a Váci Székesegyházi Kórusiskolát, elősegítve ezzel a nemes szent zene oktatásának, valamint a fiatal generációval való megismertetésének és megszerettetésének ügyét. A Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zenei szolgálatának szervezésében és megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.
A mesterkanonoki titulus a régebbi időkben iskolavezetéshez volt rendelve, mely hagyomány folytatása Varga László életében nem csupán cím és elismerés, hanem valóságos feladatkör és tevékenység, hiszen a kórusiskola szakmai irányítója és művészeti vezetője – hangzott el méltatásában.
Máthé György a négy és fél évtizede hűségesen és eredménnyel végzett papi szolgálatának elismeréseként kapta a mesterkanonoki kinevezést. Kiváló eredményeket ért el a hitoktatás terén; nagyszerű közösségi programszervező, és részt vállalt a hivatásgondozásban is. Váci főesperesként, szolnoki, majd érsekvadkerti kerületi esperesként nagy gonddal segíti a papságot az adminisztrációs és lelkipásztori ügyekben.
A 2008-ban Vácott és a 2011-ben Szolnokon megrendezett váci egyházmegyei találkozó szervezője volt. Az 1957-ben meggyilkolt Kenyeres Lajos atyáról történő évenkénti megemlékezés felkarolója. Szívügye, hogy Boldog Sándor István szalézi szerzetes, vértanú tisztelete minél jobban elterjedjen. Nevéhez kötődik a szolnok-belvárosi templom, valamint a szolnok Vártemplom nagyszabású rekonstrukciója. Jelentős szerepe volt a szalézi rend női ágának mogyoródi letelepedésében, valamint a katolikus óvoda megalapításának elősegítésében. Felkarolta az angolkisasszonyokat, akik Boldogasszony Nővérei címmel a Váci Egyházmegyében nyilvános társulásként működnek. 2021-ben Szolnok díszpolgára lett.
Az új mesterkanonokok nevében Máthé György mondott beszédet, amelyben megköszönte a testületbe való befogadást, majd Marton Zsolt megyéspüspök is kifejezte örömét.
Az ünnepi eseményen Szurdok Ildikó karvezető tanár vezényletével a Székesegyházi Kórusiskola negyedik osztályos tanulói végezték a zenei szolgálatot.
A püspöki megbecsülés jele, ha egy lelkipásztor kanonoki kinevezést kap.
A török hódoltság előtti időkben a kanonoki testületek a székeskáptalanok – a nagyprépost, az olvasókanonok, az éneklőkanonok, az őrkanonok, valamint a mesterkanonokok – a püspök tanácsadó testületei voltak, melyeknek tagjai egy helyen lakva közösségi életet éltek, együtt végezve a zsolozsmát.
A székeskáptalanok a jelenben testületi megbeszéléseket tartanak, javaslatokat tesznek, és főpásztoruk segítségére vannak. Tagjaik különféle feladatokat látnak el.
A székeskáptalanok imádságos közösségek, melyek képviselik és őrzik a múlt értékeit, megfelelve a jelenkor kihívásainak.
Forrás: Váci Egyházmegye
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Fotó: Czinege Gábor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria