Az irgalmasság üzenetével Krakkóban – A Fekete Madonna-zarándoklat második napja

Külhoni – 2022. június 22., szerda | 10:25

A Misszió Tours által szervezett Fekete Madonna-zarándoklat második napján, június 21-én a Budapestről és Erdélyből érkezett magyar hívek és a lelkivezetők a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilikánál találkoztak, és a magyar kápolnában együtt ünnepeltek a főpásztori szentmisén, amelyen részt vett Marek Jędraszewski krakkói érsek is.

A Budapestről és Erdélyből busszal érkezett zarándokok az Isteni Irgalmasság-bazilikához tartva Aranka Małkiewicz turisztikai referens vezetésével megtekintették azt a katonatemetőt, amelyet egy kolostorból átalakított hadikórház helyén létesítettek, s a világháborúban itt elhunyt katonák – köztük számos magyar katona – emlékére hoztak létre.

Ezután a zarándokok szentmisén vettek részt; a több mint kétszáz hívő az Isteni Irgalmasság-bazilika egységes kihangosítással ellátott magyar, szlovák és német kápolnájában foglalt helyet, rálátva a központi liturgikus térre.

A szentmise elején Marek Jędraszewski krakkói érsek köszöntötte a jelenlévőket, köztük a szertartás főcelebránsát, Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspököt, a magyar zarándoklat többi papi vezetőjét, a kegyhely igazgatóját (kusztos) és a krakkói magyar konzult.

Marek Jędraszewski érsek hangsúlyozta, hogy „a lengyel és a magyar nemzet ezer éve összekapcsolódik egymással, a kereszténység felvételének szép kezdete óta – nemcsak az uralkodóik, hanem a szentjeik által is”. Külön említette Szent Hedviget, Szent Kingát, Boldog Jolánt és Szent Lászlót.

A főpásztor arról is beszélt, hogy Szent Fausztina nővér, aki az isteni irgalmasság üzenetét közvetítette a világ számára,

küldetését olyan időben teljesítette, amikor világháború is dúlt, és az emberek annyit szenvedtek, olyannyira vágyódtak a remény után, mint azelőtt soha.

Bő fél évszázaddal később, 2002-ben Szent II. János Pál pápa felszentelte az Isteni Irgalmasság-bazilikát, és felajánlotta a világot az Isteni Irgalmasságnak.

Azóta eltelt húsz év, és ismét háború dúl, most éppen Ukrajnában, de Isten irgalmasságában ma sem kételkedhetünk – fogalmazott a krakkói érsek. – Szörnyű, hogy ebben a háborúban mennyi gyermek szenved, ugyanakkor az irgalmasság is megmutatkozik: őket és a többi menekültet kezdettől fogva befogadja az Ukrajnával szomszédos Lengyelország és Magyarország is.

2022 az irgalmasság jele.

Annak az esztendeje, amikor megmutatkozik, hogy nemcsak magunk számára kérjük az irgalmat, hanem mások számára is közvetítjük – hangsúlyozta a főpásztor.

A krakkói érsek beszéde végén az Úr áldását kérte minden zarándokra, hogy a „Jézusom, bízom benned” fohásszal a szívükben teljesítsék keresztény küldetésüket.

Marek Jędraszewski beszéde után a krakkói magyar konzul köszöntötte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki, hogy a világjárvány miatt előírt karantén után ismét zarándokokat üdvözölhet. A konzul jóvoltából a huszonöt évvel ezelőtt oltárra emelt Szent Hedvig emlékére készült szentképeket vehettek át a magyar hívek.

Tamás József püspök megköszönte az érsek és a konzul szavait, áldást kért a krakkói főpásztor szolgálatára, és azért fohászkodott, hogy a lengyel nép megmaradjon Jézus szeretetében. Elmondta, hogy a 2011-ben elkezdődött, a Misszió Tours által szervezett lengyelországi zarándoklatok célja, hogy a magyar nép lelkileg megújuljon, elmélyüljön a lengyel–magyar barátság, és idén az is, hogy véget érjen az ukrajnai háború és a pandémia pusztítása. Ezekiel próféta szavaira utalva a nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök hozzátette:

az Úr nem az istentelenek halálát, hanem megtérését akarja.

Tamás József a szentmise homíliájában örömét és háláját fejezte ki, hogy az Isteni Irgalmasság-bazilikában megépülhetett a magyar kápolna, amelyet 2004. október 9-én Erdő Péter bíboros, prímás szentelt fel, s melynek falain magyar szentek, boldogok, valamint reménybeli boldogok mozaikképei láthatók.

Isten legszebb tulajdonsága az irgalmassága, nem taszította el magától véglegesen a bűnös embert, nem mondott le róla, hanem elküldte a Megváltót. Üdvösségünk története az Isten irgalmasságának története – mondta a püspök. – Ugyanakkor a mai ember nem akar tudni a bűnről, a gonoszságról, az „ártatlanság őrületében” él; azt mondja, a bűn nem létezik, és ezzel önmagát csapja be. Mert az Isteni Irgalmasság éppen azt célozza, hogy az Isten előtti igaz magatartás nem a farizeusé, hanem a bűnbánó vámosé, aki azt mondja, „Uram, irgalmazz nekem”, s ezáltal elnyeri a kegyelmet.

Isten gyógyítani akar, nem büntetni. A szívéhez akar ölelni,

s nekünk engedelmeskednünk kell, hogy ő lehessen minden mindenben, s az életünkben is ő legyen a minden – zárta beszédét Tamás József püspök.

A szentmise után a krakkói kegyhely igazgatója köszöntötte a magyar zarándokokat. A harmadik éve hivatalában lévő kusztos meghívta a jelenlévőket a bazilika felszentelésének 20. évfordulójára, amit idén augusztusban ünnepelnek. A kegyhelyigazgató Szent II. János Pál pápa szavaira emlékeztetett:

Az emberiség csak az Isteni Irgalmasság által találhatja meg a békéjét.

A szentmisét követően a Fekete Madonna-zarándoklat résztvevői megkoszorúzták Mindszenty József bíborosnak az Isteni Irgalmasság-bazilika bejáratánál, a magyar kápolna közelében a közelmúltban felállított szobrát. A zarándokok a bíboros boldoggá avatásáért is imádkoztak.

A lelkiségi út következő állomása Częstochowa, a világhírű kegyhely – a Fekete Madonna ikonjával.

A Fekete Madonna-zarándoklatról szóló beszámolónkat hamarosan folytatjuk.

Szerző: Körössy László

Fotó: Gieszer Richárd

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria