A Szent Pál Rómaiaknak írt leveléből kiinduló üzenet fő témája a remény, amely a karácsony középpontjában áll, de amelyet ma elhomályosít az egész világra kiterjedő erőszak és pusztítás. Ilyen körülmények között sokan nem tudnak jobb jövőben reménykedni a világ és saját maguk számára. A két prímás Ferenc pápa nyomán hangsúlyozza: nem hagyhatjuk, hogy „ellopják” reményünket.
A remény nem egyszerűen egy jobb élet egyéni kívánsága magunk és szeretteink részére: arra kaptunk meghívást, hogy Krisztus nevében elvigyük a reményt a többi embernek – folytatódik az üzenet. – Legyünk a remény munkásai, egyszerű vagy nagyobb elkötelezettséget igénylő gesztusokkal tevékenykedjünk testvéreink javára, hintsük el a remény magvait a jövő számára. A katolikus és az anglikán prímás arra buzdítják híveiket, hogy legyenek a „remény küldöttei”. Mint ahogy Krisztus eljött a világba, hogy reményt hozzon a reménytelenségbe, fényt hozzon a sötétségbe, úgy mi is a remény hordozóivá válhatunk – írják karácsonyi üzenetükben.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
