Az ismeretlen Rónay György

A kötetben megismerhetjük – többek közt – Rónay György pályakezdésének történetét: a gödöllői premontrei gimnázium diákjaként jelentek meg első versei a Zászlónk című, fiatal katolikusoknak szóló lapban. A költeményeket elbíráló Radványi Kálmán (maga is kiváló katolikus költő) felismerte Rónay tehetségét, és biztatta a versírásra. Az egyik szerkesztői üzenet szerint „erőteljes mondatai mögött nagy szeretet és kedves egyéniség lakik. Nemcsak szavakat, tanácsokat mond: örvényeket tár föl, és célokat mutogat. Tömör, precíz, meggyőző”.

A fiatal Rónay György az irodalom művelése mellett tevékenyen részt vett a közéletben is, így a Barankovics István vezette Demokratikus Néppárt tagjaként az 1947-es választásokat követően parlamenti képviselő volt, egészen a DNP 1949-es betiltásáig. A fenyegető kommunista hatalomátvétel árnyékában az Országházban, a Hazánk című lapban és az Új Emberben is megalkuvás nélkül fejtette ki nézeteit a mindenkit megillető vallásszabadságról, illetve az egyházi iskolák tanításhoz-neveléshez való természetes jogáról. Egyértelműen elutasította az iskolai hitoktatás fakultatívvá tételét, hangsúlyozva, hogy a közvélemény a kötelező hitoktatás mellett van – „s olyan demokráciát akar, amely mint mindenben, ebben is számol a társadalom demokratikus többségével”. 

Rónay György vizsgálódásainak középpontjában az Isten által teremtett ember állt, akit a maga teljességében, testi-lelki egységében szemlélt. Az ember személyiség volta pedig azt jelenti: „az ember Isten-alkotta, szabad akarattal és értelemmel felruházott, szabadságra született lény; értelme képessé teszi a jónak és az igazságosnak megismerésére; szabad akarata képessé teszi arra, hogy a megismert jóra és igazságra törekedjék.” Minden egyes ember „személyében felelős valamennyi felebarátja emberi jogaiért és javaiért.” Ha ezt a felelősséget elhárítja magától, vagy csak a maga individuumának gátlástalan kiteljesítésére törekszik, „megsérti Isten teremtő tervét, meggyalázza felebarátjában az Isten-alkotta személyiségét, Isten képmását: nem keresztény, hanem pogány módra jár el.” Ám az ember Isten alkotta voltából – abból, hogy Isten halhatatlan lelket lehelt belé – az is következik, hogy az evilágit – legyen az akár szellemi, akár anyagi érték – nem tekinti végső célnak. Személyiségének legfőbb méltósága, hogy „emberi hivatása mellett isteni hivatása van a halandó emberségében, halhatatlan lelkével képes ama halhatatlan, abszolút értékekben részesedni, amelyeknek forrása, legfőbb teljessége Isten”.

Szerepel a kötetben Rónay György Ami ránk tartozna című cikke is, ami megírásának idején, 1973 húsvétján nem jelenhetett meg az Új Emberben. Ebben felidézi, hogy az Apostolok cselekedeteinek elején Jézus többször megjelent tanítványai előtt, és az Isten országáról beszélt nekik, megígérve a Szentlélek eljövetelét, aki majd erővel tölti el őket, hogy tanúságot tegyenek róla.

Rónay György szerint a keresztények mindenkori küldetése nem az „ország” helyreállítására szól, hanem a világ megszentelésére, és az ehhez adott „hatalom” „nem az uralomé, hanem a szereteté.” Az ő élete és munkássága pedig bizonyosság arra, hogy halk szóval is kiállhat valaki az igazság mellett, ha rendelkezik a kősziklára épült hit szilárdságával, s az ezzel párosuló magasfokú erkölcsiséggel, mely a kegyelem erejével képes legyőzni mindenfajta földi kísértést.

(Vigilia Kiadó, 2014)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír