Az Isten képére alkotott ember örömünnepe – Több mint tízezren a németországi MEHR-imakonferencián

A Gebetshaus Augsburg [Augsburgi Imádság Háza] által kezdeményezett imakonferencia idei jelmondata, God Is Here [Isten itt van], a részt vevő tizenegyezer ember tapasztalatát is kifejezte. Ezt az imafesztivált korábban évente megrendezték az augsburgi Messe Zentrumban, egyre nagyobb termekben, míg elérte a tízezres létszámot. A 2020 óta – a pandémia miatt felfüggesztették a rendezvényt, majd pedig csak kisebb létszámú, úgynevezett Weniger konferenciákat tartottak – először megtartott nagyrendezvény gerincét az előadások és a zenés imádság jelentette. Több csoportban magyarok is jelen voltunk: a Nyolc Boldogság Közösség és az Imádság Háza sülysápi és soproni csoportjai mellett magánkezdeményezésre is érkeztünk magyarok. Én Fábry Kornél püspök autójában kaptam helyet.

A nagyteremben reggel 8-tól csendes zenével kísért ima várta az érkezőket, amely csendes imát később hangosabb dicsőítés, illetve tanítások, tanúságtételek és előadások követtek. A MEHR alapját idén is Johannes Hartl, a Gebetshaus alapítójának előadásai képezték.

A főelőadók pedig a bécsi érsek, Christoph Schönborn bíboros, illetve az Alpha kurzus megálmodója, a londoni Holy Trinity Brompton anglikán lelkipásztora és felesége, Nicky és Pippa Gumbel voltak. A főprogrammal párhuzamosan a Messe két nagytermében több mint száz keresztény szervezet mutatkozott be különböző standokon, miközben ugyanott gyermekprogram is folyamatosan zajlott. A tanúságtevők között olyan sikeres világi keresztényeket ismerhettünk meg, mint Kira Geiss, a németországi szépségverseny 2023-as győztese; a sportrovatszerkesztő és ultramaraton-futó, Tabitha Bühne; a salzburgi szállodatulajdonos, Patrick Knittelfelder vagy az újságíró Esther Magnis. Az imádságot zenével többek között Veronika Lohmer és csapata, Michael Beering, illetve Joy&Markus kísérték. A napi szentmiséket Bertram Meier augsburgi megyéspüspök, illetve Florian Wörner segédpüspök mutatták be. A sort lehetne folytatni, de ebből már mindenki érzi, hogy a MEHR egy imakonferencia, amelynek azonban társadalmi és kulturális üzenete is van. Nem elhanyagolható tény ugyanis, hogy az egész rendezvény egy lassan húsz éve zajló imafolyamból nőtt ki.

Nem csupán egy nagyrendezvényről van tehát szó, hanem egy olyan alkalomról, amelyet Isten folyamatosan hívott életre az imából, és megáldotta.

A programokról a továbbiakban nem is szeretnék írni, hiszen arról talál az olvasó elegendő információt a találkozó hivatalos honlapján. Sokkal inkább a MEHR lelkiségéről és elvi alapjairól ejtenék még pár szót, főleg Johannes Hartl gondolatainak segítségével.

Johannes és felesége, Jutta Hartl 2005-ben alapították azt az imaszobát Augsburgban a keresztény felekezetek imádságának tereként, amely a 24/7 ima, vagyis a hét minden napján 24 órában zajló, meg nem szűnő imaszolgálat helyévé vált. A Gebethausban 2011. szeptember 19. óta éjjel-nappal zenével imádkoznak, az énekkel kísért ima azóta nem ért véget. Johannes Hartl az imádság háza felépítését Kansas Cityben, az International House of Prayer Kansas City (IHOPKC) imaházban tanulta, ezen tapasztalatok mintájára pedig ma szerte a világon, így Magyarországon is találunk olyan imaszobákat, ahol a cél az éjjel-nappali imaszolgálat megvalósítása, és ahol gyakran adományokból élő teljes idejű imamisszionáriusok teljesítenek szolgálatot. Semmit sem tesznek, csak ülnek Isten előtt, és rá figyelnek.

Johannes Hartl így ír erről: 

Meggyőződésem, hogy az imádsághoz való visszatérés, az imádság újrafelfedezése a világ legsürgetőbb és legfontosabb problémája a 21. században.

Továbbra is hiszem, hogy a véget nem érő ima radikális, prófétai jelére van most a legsürgősebben szükségünk. Egy ilyen kijelentés abszurdnak és őrültségnek hangzik, ha a világ nyomorúságára és társadalmunk szembetűnő, cselekvést követelő nyomorúságára tekintünk. Talán tényleg abszurd és őrült. Hiszem, hogy a 24 órás imádkozásra való felhívásnak bibliai alapja van, és jól megalapozott az Egyház és a spiritualitás történetében is. De végső soron mindezek mögött számomra személy szerint valami egészen más mozgatórugó áll, mint a teológiai belátás: Az egyszerű képtelenségem arra, hogy normális életet éljek. Vagy hogy kevésbé ellentmondásosan fogalmazzak: Elcsábított a szépségével. És mire észbe kaptam, már olyan életmódot választottam, amely egyetlen dologról szólt: felismertem Őt, és Belőle kezdtem élni. Minden, ami később jött, és minden, ami később jönni fog, csak egy kibontakozó és folyamatos kommentár ehhez az egyszerű tényhez:

a szépség eltalált, és követnem kellett. Jézus, a Te szépséged találkozott velem. És én azóta is követlek Téged.”

Ezek a sorok annak a Gebetshausnak a motivációját foglalják össze, amelyből a MEHR megszületett. A rendezvény ennek a meggyőződésnek, több száz ember évtizedes imádságának gyümölcse. Johannes Hartl néhány mondata talán segít még jobban megérteni, hogy milyen lelkület van a MEHR-konferenciák mögött: „Újra és újra megkérdezik tőlem – írja Hartl –, miért olyan fontos nekünk az Imádság Házában, hogy az ima a nap 24 órájában ne maradjon abba. Vajon Istennek tényleg fontos, hogy minden órát lefedjünk?

Miért nem elég az, ha minden keresztény maga imádkozik a mindennapi életében? Mi értelme van az éjjel-nappal zajló imádság hangsúlyozásának?

A magyar „küldöttség” tagjai a találkozón (Fotó: Nyolc Boldogság Közösség)

Kétségtelen: csak kevesen vannak elhívva arra, hogy a 24 órás imádságnak szentelt életmódot válasszák. Úgy vélem, hogy az embereknek csak egy nagyon kis csoportja rendelkezik valóban ezzel a küldetéssel. De ez nem jelenti azt, hogy annak nincs jelentősége. Szintén csak kevesen vannak elhívva arra, hogy távoli országokba menjenek misszióba. Kevesen vannak elhívva arra, hogy keresztény politikusok legyenek. És mégis minderre szükség van. Miközben azonban a keresztény szociális intézmények, az iskolák vagy plébániaközösségek szükségességét a legtöbben elfogadják, és megértik, az ima látszólag egyoldalú hangsúlyozása nem ritkán még a hívő emberek körében is értetlenséget vált ki. Pedig úgy vélem, a kereszténység valami lényeges dolgot veszítene, ha nem lennének olyanok, akik az imát életük középpontjává teszik. Ez az egyik lecke, amit a kolostorokban megtanultam. Kezdettől fogva olyanok voltak, mint az Egyház második tüdőlebenye.

Ha csak az igehirdetés, a szegények szolgálata és a jó programok révén lélegzik, akkor valami meghal benne. És mi hal meg? Végül is: a szeretet…

Az Imádság Házába látogatók mindig csodálkoznak: 22 alkalmazott, egy drágán megvásárolt ingatlan, áram és fűtés éjjel-nappal – csak azért, hogy néhány ember imádkozzon? És csak imádkoznak? Nem tudnának ezek a fiatal pedagógusok, grafikusok és egyetemi tanárok valóban fontos változást elérni a világban? És nem kellene inkább a szegényekért dolgozniuk, ahelyett, hogy éjszakákon át énekelnek Istennek, amit rajtuk kívül senki sem hall? Nem egy nyilvánvaló időpocsékolás ez az egész? Nem a pénz és a képességek elpocsékolása?

Ezek érthető kérdések. Kérdések, amelyek újra és újra felmerülnek. A mi válaszunk az:

Igen, ez pazarlás. Az ima mindig pazarlás. De szükség van rá. A szeretet soha nem riad vissza a túlzásoktól.

A szeretet soha nem riad vissza a pazarló odaadástól. Imádkozni annyi, mint megtanulni szeretni. És a szeretetteljes pazarlás minden megnyilvánulása végtelenül sokat számít Jézusnak. »Jót tettél velem. Ezt soha, de soha el nem felejtem.« (vö. Mt 26,10)”

A szüntelen ima mellett a MEHR önértelmezésének másik pillérét keresve érdemes vetnünk egy pillantást Johannes Hartl Eden Culture című könyvére, melynek alcíme Ökologie des Herzens für ein neues Morgen (A szív ökológiája egy új holnapért), és 2021-ben jelent meg. Talán mondhatjuk e könyv kapcsán, hogy Hartl missziójában is egy új fejezetről van szó. Az Eden Culture ugyanis egy szemléletmód, egy életforma, egy meggyőződés és egy világfelfogás egyszerre. A könyv szerzője tágabb imádságos közösségével a szerves és átfogó valóságot keresi, amely az ember őseredeti tapasztalatához vezet (édenkert), de egyben azt is tudjuk hitből, hogy a teljesség az ember jövőben megígért valósága, a Mennyei Jeruzsálem teljesül majd be. A szerző célja egy mozgalom életre hívása, amelyet az Edenfest rendezvények is kifejeznek. Az egész törekvés egy teljes és integráns emberi élet örömteli felfedezését szolgálja, mely integráns emberi élet a valóság teljességében és végül Istenben megalapozott. Le kell írnunk a világot az igaz, a jó és a szép kategóriáival – részben erről szólt a MEHR: főleg a világi tanúságtevők mondanivalójára gondolok –, ahogy Hartl említett könyve is. (Nem véletlen, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten a szépségről beszélt.) Ez a gondolkodásmód egy olyan szélesebb valósághorizontot kínál, amelyben jobb élni, és amelyben az ember épp hogy nem a teremtett világ ellenében, hanem annak tágas otthonában teljesedik ki.

„Jézus az Atya házáról beszélt – írja Hartl –, amelyben sok hely van (Jn 14,2). A Biblia végén van valami jobb, mint a régi paradicsom. Egy város, ahol az élet fái állnak és kristálytiszta víz folyik. Város és kert egyszerre. Éden 2.0, hogy úgy mondjam. Ezt a várost nem emberi munkával építették, hanem az égből jön, mint egy ajándék. A mi világunkban azonban mi vagyunk azok, akiket elhívtak.

Nekünk kell előkészítenünk az utat a szív ökológiája számára. Muszáj – és képesek vagyunk rá. Mert az élet Lelke által inspirált emberek készítik elő az utat ehhez a városhoz.

Ők alakítják a kultúrát a kapcsolatok, az értelem és a szépség által. Innen pedig élénkítő áramlatok folynak a veszélyeztetett emberi ökoszisztémába. Ezt a kultúrát mélyen ismerősnek érezzük, mert valójában így akarunk élni. Onnan származik, ahonnan jövünk, és a városból, amely vár ránk. Egy fergeteges összejövetelen, amelyen a legkreatívabb barátaimmal együtt vettünk részt, kitaláltuk a nevét: édenkultúra.”

Ez a MEHR. Imából fakadó fesztivál, amely egyben az Isten képére megalkotott ember örömünnepe, a kultúra és egy integráns civilizáció ünnepe. Annak a közösségnek a megünneplése, amelyben jó lenni, jó embernek lenni, jó Isten gyermekének lenni.

Fotó: Nyolc Boldogság Közösség; KNA

Magyar Kurír