Az Isten küldött szentjánosbogárnak – 30 éves jubileumát ünnepelte a Szentjánosbogár Közösség

Valami elkezdődött harminc éve, örülök, hogy része lehetek – ezt az érzést sugározta mindenki arca a Szentjánosbogár 30. születésnapján a Magyar Szentek Templomában. Apró gyerekek, kamaszok és ifjak, szülők és nagyszülők sokasága ünnepelhette azt, hogy

egyetlen, a hite megerősítését és szolgálatát kereső plébániai családcsoport elindította és kibontakoztatta egy országos közösség életét.

A harmincadik évforduló alkalmat adott visszagondolni a kezdetekre, a növekedés főbb állomásaira, és megmutatta a jelent, melyben sok-sok fiatal találja meg a helyét. De a jövőt is előrevetítette, mert a harminc év alatt családot alapító „bogarak” kisebb és nagyobb gyerekei már kóstolgatják a „bogárlétet”, és nem kétséges, hogy ráéreznek az ízére.

Az ünneplés a hálaadó szentmisével kezdődött. Megszólalt az ének a közösség zenekarának kíséretében. A szentmise főcelebránsa és szónoka Beer Miklós nyugalmazott váci püspök volt, koncelebrált a közösségalapító, szintén kerek születésnapos Sajgó Szabolcs SJ, Koronkai Zoltán SJ, a Bogár jelenlegi jezsuita spirituális vezetője, Vízi Elemér SJ provinciális és a Bogár több papja.

Beer Miklós, aki püspökként kísérhette az egyházmegyéje területén, Dunakeszin születő közösség életét, sok szálon kötődik a Bogárhoz. Szentbeszédében arról beszélt, miként legyen része egy-egy új közösség, lelkiségi mozgalom az Egyháznak. Fontos, hogy ki-ki erősen elköteleződjön a maga közösségében, de nyitott legyen a többiek felé.

„Sokszínű az Egyház, a különféle karizmák kiegészítik egymás, kell hogy tudjunk egymásnak örülni. Együtt alkotunk Egyházat” – kapcsolta gondolatát az evangéliumhoz, melyben arról tanított Jézus: „Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.”

Ezért teljes odaadással kell törekednünk Isten felé, mert rajtunk keresztül akarja Jézus elérni az embereket.

Kettős a feladatunk: befelé hálaadás, ima a megerősítésért és gyarapodásért, a karizmánkból fakadó életért, kifelé pedig a másikhoz való odafordulás”

– tanított a püspök.

Az ünneplés a Magyar Szentek Templomának kertjében folytatódott. Teresa Worowska, a Bogár egyik alapítója nagycsaládjával van itt. Férje, gyerekeik házastársukkal, és az unokák, akik maguk is „bebogarasodtak”. Teresát a kezdetekről kérdeztem.

1987-ben Dunakeszin a Jézus Szíve- és a Szent Mihály-plébánián megalakult egy közösség. Fiatal házasok, egy-két kisgyerekkel. Az első beszélgetéskor felszínre került, mindannyiuk számára probléma, hogy valamiképpen megakadtak a hitben, valamit tenni kell. Felismerték, vége annak a fiatalságnak, amikor volt idő mindenre, gazdag volt a hitéletük zarándoklatokkal, táborokkal. Születtek a gyerekek, a lehetőségek nagyon beszűkültek. Hitbeli fejlődésre nem jutott idő, és a közösségben megfogalmazódott, nem érzik jól magukat ebben a helyzetben. Tudatosan rá akartak nézni, miben hisznek, milyen az egyházuk, mi a feladatuk. Atyákat hívtak meg, és sokat beszélgettek életük legfontosabb kérdéseiről, így a gyerekeikről is. Azt látták, kisebbséget alkotnak óvodában, iskolában, és tudták, évről évre egyre jobban alkalmazkodni fognak az őket körülvevő közeghez, a szülői hatásuk gyengül, a kortársé felerősödik. Nekik, szülőknek a hit jelentette életükben a legfontosabb kapaszkodót, ezt szerették volna átadni a gyerekeiknek. Rájöttek, kell egy másik „banda”, s a közösségükben lévő hitoktatókkal klubot szerveztek nekik, 1989 nyarán pedig már az első tábort. Ők lettek a „szentjánosbogarak”, nevüket Sík Sándor verse adta:

„Az Isten küld, Testvéreim, Tinéktek,
Hogy sugarai eleven tüzét,
Amik arcáról a szívembe égtek,
Sugározzam csendesen szerteszét,
Testvéreknek, kik az éjben járnak,
Az Isten küldött szentjánosbogárnak.”

Az első években kapcsolódott be életükbe Sajgó Szabolcs. Dunakeszin élt Fehér Ida testvér, aki titokban a Bíró Ferenc jezsuita atya által alapított Jézus Szíve Népleányai Társaságának volt a tagja. Segítette a házas közösséget, ő kapcsolta össze a dunakeszieket Szabolcs atyával, és így jött létre az első befogadó családos tábor 1991-ben Dunakeszin. „Sajgó Szabolcs hihetetlen impulzust adott nekünk, egyre jobban megismertük az ignáci lelkiséget, ez formált minket, hogyan éljük meg és adjuk át a hitet, hogyan lehetünk mindennap keresztények” – teszi hozzá Teresa.

A közösség ezen a vasárnapon Sajgó Szabolcsot is ünnepli, 70. születésnapja alkalmából köszöntik. Mindenki beszélni akar vele; mikor meg tudjuk szólítani, az örömről beszél.

„Valami olyan folytatódik, aminek szemlélhettem a születését, növekedését.

Megerősítő, hogy a Jóisten szeret bennünket, és akar velünk valamit. Ha mi a kisujjunkat adjuk, az neki elég.

Négy generáció van most itt együtt. Olyan emberek, akikkel az eltelt harminc évben egymást formáltuk. Megláttuk egymásban az értéket, segítettük saját kincsének felismerésében, és annak kibontásában.”

A Bogár életéhez sokan tettek hozzá, és kezdeményezésük maradandóvá vált, mert mindig voltak olyanok, akik folytatták, amit az elődök elkezdtek. „Nagyon szerencsésnek tartom, hogy az a korosztály, amelyik kiöregszik a tábori formából, kitalál magának egy formát, s önszerveződő módon folytatják az életüket. Így jött létre a családos tábor, most már annyian vannak, hogy abból is kettőt kell tartani, és így indult el a vándortábor is” – mondja Teresa. De így jött létre az országos métabajnokság is. Szilvácsku Zsolt és barátai ötletéből valósult meg az első huazonhárom évvel ezelőtt, ma már elmaradhatatlan programja a bogárságnak.

Pelsőczy Attila tizenkilenc évesen talált rá a Bogárra. „Elhívtak egy táborba, még épp belefértem az ifibe. A közösség magával ragadott. A közösség egyik legnagyobb erőssége, hogy semmilyen szempontból nem voltam kívülálló, éreztem, hogy szeretnek, befogadnak. Segítőként megmaradtam a Bogárban. A környezetemben mindenkit hívtam, mert nekem olyan jó volt. Szerettem volna, ha ebben másoknak is része van. Bekapcsolódtam a szervezésbe, ahol tudtam, igyekeztem valamit hozzátenni, visszaadni abból, amit kaptam” – mondja Attila.

A Bogár egyik különlegessége, hogy táboraikban a bogarak befogadó családoknál laknak. Táboraik vándorolnak az országban, falvak-városok a vendéglátók. A 30 év alatt 150 településre jutottak el. Szilvácsku Zsolt, aki a helyszínek kiválasztásában is segített, elmondta, nem egyszer élték át a csodát, hogy előzetesen mindössze 25 család jelentkezett a 160 gyerek befogadására, de az érkezésre mindenki kapott befogadó otthont.

Megérkeztünk idegenként egy faluba, s amikor elmentünk, olyan érzésünk volt, mintha ott nőttünk volna fel”

– meséli. Attila is azt fogalmazza meg, milyen hálás, hogy megtapasztalhatta a befogadást. „Nagy érték ez, ami megváltoztatja a befogadót is. Azt tapasztaltuk, az emberek kicsit kinyitják a szívüket, és a végére nagyon megnyílik az egész falu, és a befogadás révén igazán magáénak érzi mindazt, amit képvisel.”

Évközben a bogárélet klubokban folyik. Önszerveződően létrejövő csoportok kérhetik a Bogáriroda támogatását, adott esetben vezetőt is biztosít a közösség, ha erre igény és lehetőség van – tájékoztatott Kisdi Benedek, az iroda koordinátora, akit keresni kell, ha valaki csatlakozni szeretne.

A bogarak ünneplése még hosszan folytatódott. Tábortűzzel fejezték be az estét. Hamarosan újra találkoznak, előttük áll a métabajnokság, és kezdődik országszerte a klubélet, hogy „Isten küldötte szentjánosbogárként” sugározzák a szívükbe égett szeretetet.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír