Az Isten pénze, mire elég? – Jubileumi előadásra készül a kunszentmártoni amatőr színjátszó társulat

Épp az Isten pénze című musical 2. felvonásának próbájára érkeztünk meg a Szabó Gyula Művelődési Központba, Kunszentmártonba, a jubiláló Szent Márton Társulathoz.

Ujváry-Radics Gabriella, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíróképző-tanfolyama hallgatójának riportját adjuk közre.

Faragó Sándor, a kunszentmártoni Szent Márton Társulat művészeti vezetője és a darab rendezője 2009-ben a helyi plébánián tanított hittant a gyerekeknek, az évek során passiójátékokat, karácsonyi betlehemeseket adtak elő együtt. Az akkori sikereken felbuzdulva, a gyerekekre alapozva született meg benne az elhatározás, hogy a plébániai közösség keretein túl a városban, a különböző társadalmi rétegekben élőket megkeresve olyan, a zenés színházat kedvelő embereket gyűjtsön maga köré, akik szívesen formálnák a település kulturális életét. Így alakult meg a helyi lakosokból – alpolgármesterből, tanítóból, varrónőből – az akkor még alapítványként működő társulat.

Első előadásuk 2013 decemberében a Kocsák Tibor–Miklós Tibor alkotópáros Légy jó mindhalálig című, Móricz Zsigmond regénye nyomán írt, sok gyerekszereplős musicalje volt.

„Olyan sikerünk volt és olyan erős kívánalommá is vált, hogy színházat csináljunk itt a városban, hogy azt éreztük, itt nem lehet megállni. Az addig egymás számára ismeretlen közösségben a tagok között, az évek során szép lassan barátságok szövődtek és családdá formálódtunk az előadásokra készülve. Kövesdy Zsolt, az akkori plébános nagyon támogató volt a kezdeményezéssel szemben és aktívan részt is vett a közös munkánkban. Játszott az első darabban, később pedig az Isten pénze első előadásában is” – emlékszik vissza Sándor.

A társulat legtöbb tagja lelkes amatőr ugyan, de néhányan közülük magasabb szinten képzett énekesek, zenészek. A helyi zeneiskolára támaszkodva, az ő szakmai segítségüket felhasználva mutatták be az első darabot, és ez az együttműködés azóta is tart. A zeneiskolában tanító Deák Júlia több ízben, így most, is zenei vezetőként, míg Kiss-Tóth Anna rendezőasszisztensként működik közre. Mindketten helyi lakosok és stabil segítői a produkciónak, a rendezővel közösen irányítják a munkálatokat, a felkészülést.

A társulatot tevékenysége elismeréseként, a városért tett szolgálatáért 2018-ban Pro Communitate Urbis díjban részesítette a város képviselő-testülete.

A megalakulásuk óta eltelt tíz évben, az élet változásával cserélődtek a tagok, de a lelkesedés, az egymás iránti szeretet és tisztelet töretlenül megmaradt. Ez tartja össze a csapatot.

Először 2014-ben adták elő a kunszentmártoni közönségnek a Charles Dickens Karácsonyi ének című világhírű regényéből készült, Isten pénze című musical Müller Péter által írt színpadi változatát. A dalok Tolcsvay László, az igényes dalszövegek Müller Péter Sziámi alkotók munkája. Az akkori remek előadásukat elővéve, kicsit leporolva, a tizedik jubileumi év kapcsán 2024. január 5-6-7-én, este 19 órától újra bemutatják a művet, melynek főbb szerepeiben ugyanazok játszanak, akik korábban is. Ugyan a társulat több tagja is elköltözött már Kunszentmártonról, de ez nem tartja vissza őket a közös felkészüléstől.

„Alig várjuk, hogy csörögjön a telefon” – meséli a Bob Cratchit szerepét megformáló Gulyás Csaba, aki ma motoros rendőrként él és dolgozik Budapesten.

Korábban autóbuszvezetőként a kunszentmártoni hittanos csoportokat vitte kirándulásokra, táborokba, így ismerkedtek meg és kötöttek barátságot Sándorral. Amikor elérte az első felkérés – bár a nyilvános szereplés nem vonzotta – igent mondott barátjának, és azóta is minden darabban együtt szerepelnek.

„Nyilván a lelke mélyén mindenki vágyik egy szerepre. Próbálom összeállítani fejben, hogy ki melyik karakterben lenne jó, hangban, előadásmódban, színpadi mozgásban és annak megfelelően osztom ki a szerepeket” – avat be minket Sándor. A ma Budapesten élő művészt a Budapesti Operettszínházban segédszínészként szerzett tapasztalatai és élményei inspirálták: „Nagyon szeretem a zenés színházat, ebben hiszek. Engem az tud elbűvölni, ha egy előadás csörög, pattog, forog. Az úristen, hova nézzek élmény!” – és ezt szeretné beépíteni a saját előadásaikba is. Minden próbán igyekszik ott lenni, de ha a távolság miatt kell, használják az internet adta lehetőségeket is.

„Sanyi kreatív, mindent már lát előre a fejében, ő építi fel az előadást. Az eredeti darabra és a korábbi előadásokra alapozunk, de beletesszük a saját személyiségünket is.

Sándor meghallgatja az ötleteinket, de mi abszolút elfogadjuk őt mint vezetőt, nélküle nem megy az egész. Amit ő mond végül, azt kell megcsinálni” – fogalmaz Wenner-Várkonyi Attila, a város polgármestere, aki ebben a darabban az írót és Jacob Marley szellemét alakítja, és aki az első pillanattól kezdve aktív tagja és támogatója a társulatnak.

„Igyekszem jól vezetni a csapatot. Úgy szoktam mondani, hogy nekem a Szent Márton Társulat a gyerekem. Óvom, vigyázom. Mondhatom én az instrukciókat, ha nincs kinek, ha nem teremtek olyan közeget, amiben szívesen együtt vagyunk. Úgyhogy mindez a kölcsönös tiszteleten alapul” – fűzi hozzá a művészeti vezető.

„A tiszteletet az ember nem kiharcolja, hanem kiérdemli, és Sándor a szakmaiságot is hozta” – teszi hozzá a főszereplőt, Ebenezer Scrooge-ot, az önző, kapzsi, megkeseredett embert alakító Kiss József Péter.

Ő évek óta a szentendrei skanzenben mozdonyvezetőként dolgozik, emellett pedig 14 éve mikulásként is feltűnik Kunszentmártonon és a környéki településeken. Erre a szerepre készülve is megnövesztette a haját, szakállát, hogy még hitelesebben építhesse fel a karaktert. „Ennek a szereplőnek lényege az önzés. Amíg pénz lesz, és amíg az ember a vágyait nem tudja keretek között tartani, ez a darab mindig élni fog” – vélekedik József.

Példaértékű és szívet melengető érzés, hogy egy ilyen kis lélekszámú településen mennyire élő az igény a kultúra iránt, az adni vágyás, a színjátszás öröméért.

„Egy kulturális rést töltünk be a városban és a környéken. Nem működik másik, ilyen színvonalú amatőr színjátszás, mint amit mi igyekszünk képviselni” – mondja Sándor. Az igény évről évre megmutatkozik, és nem csak a helyiek körében, ezért a környező vagy akár messzebbi településekre is elviszik produkcióikat. Az egész estés darabokon túl operett és musical esteket szerveznek, adventi műsorokkal készülnek. A névadó Szent Márton szellemiségéhez hűen, az irgalom és szeretet gyakorlásának útján járva jótékonysági fellépéseket is vállalnak. Juhász Tibor börtönlelkész meghívására, egyfajta missziós tevékenységként, a szegedi Csillagbörtönbe idén már harmadik alkalommal látogattak el. „Hazajárunk a börtönbe” – fogalmaz mosolyogva Sándor. „Ambivalens érzés ez a börtönpasztoráció. Megható, ünnepi dalokat énekelünk vagy verseket szavalunk, és az elítéltek könnyei folynak. Mi egy szép műsorral készülünk nekik, de valójában mi is kapunk – az én karácsonyfám körül azok a fogvatartottak is ott vannak, akiket ott láttam magam előtt” – mondja Sándor.

Terveik között szerepel az is, hogy a jövőben a határon túlra is elvigyék előadásaikat.

Mindezeket persze önkéntes alapon, díjazás nélkül teszik. Az első előadástól kezdve Ábrahám Péter díszlettervező Budapestről tervezi meg a háttereket, ezzel segítve a társulatot. A fénytechnika egy kecskeméti cég bevonásával valósul meg. A csapatot támogatja a helyi önkormányzat többek között azzal is, hogy már az előadások helyszínén, a Szabó Gyula Művelődési Központban próbálhatnak. Az előadásokra megváltott vagy a támogatói jegyek bevételéből és egyéb felajánlásokból tartják fenn magukat, fellépésről fellépésre. Az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan most is telt házas produkcióra még kapható jegy a társulat Facebook-oldalán vagy a művelődési központ elérhetőségein keresztül.

„Olyan jó látni és érezni azt az összefogást, amit a mi amatőr csapatunk egymásért egy emberként, csapatként tesz, a színfalak mögül segít és van jelen azért, aki épp a színpadon van. Ettől olyan szép és varázslatos az egész” – fogalmazza meg a közös munka lényegét a rendező. Hozzáteszi:

Szent Márton alakja és példája a jubiláló társulat tagjainak lelkületévé vált, önzetlenül adni önmagukból a másik embernek.

Még néhány fénykép készül a szereplőkről, majd csöndesen becsukjuk magunk mögött az ajtót.

…és kettő, három, négy…” – hallatszik ki a teremből Sándor hangja. A próba folytatódik. A függöny hamarosan felgördül…

Fotó: Merényi Zita

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír