Az isteni szépség szerelmese – Kiállítás nyílt Prokop Péter képeiből Budapesten

A tárlatot megnyitó Fazakas Réka művészeti író értékelése szerint Prokop fél évszázadot felölelő életművében bátran és bölcsen ötvözte a múlt század meghatározó irányzatainak elemeit.

Bábel Balázs már kecskeméti piarista diákként találkozott Prokop-képekkel. Egy kis falusi kápolna szokatlanul modern ábrázolatú keresztútjának reprodukcióit nézve büszkeség töltötte el, hogy az Egyház mindig fiatal, megújulni képes marad, s az arculata nem csupán barokkos lehet.

Mint a kiállítás megnyitóján is megjelenő Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész korábban nyilatkozta, Prokop Péter példaképének Fra Angelico domonkos rendi szerzetes-festőművészt tekintette, s hozzá hasonlóan nemcsak szavakban, hanem a művészetével is hirdette az evangéliumot: „A pap és a festő úgy csavarodik egybe bennem, mint egybefont két gyapjúszál.”

Művészeti tanulmányait Rómában fejezte be, miután az utolsó félévet a Magyar Képzőművészeti Főiskolán – ahol 1945–1948 között Kontuly Béla, Elekfy Jenő, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre és Kmetty János voltak a mesterei – már nem végezhette el. A Rákosi-rendszer ugyanis időközben államosította az egyházi iskolákat, így meghiúsult elöljáróinak az a terve, hogy a már diákkorában rendkívüli rajzkészségével kitűnő ifjú pap rajztanárként szolgálja egyházát.

Az ötvenes években falusi káplánként működött, s közben plébánosa, a széles körű műveltséggel bíró Belon Gellért, a későbbi püspök biztatására több templomban, többek között Mélykúton, Hartán, Sükösdön is festett. Bábel Balázs az utóbbiban készült, monumentális Utolsó ítélet oltárképével kapcsolatban egy helyi anekdotát idézett. A végítéletet ábrázoló falképen a Krisztus jobbján állók között a festő önmagát is megörökítette, miközben az elkárhozottakat részben a helyiekről mintázta. Panaszkodott is emiatt egy hívő asszony: nem elég, hogy naponta látom a részeg uramat, még a templomban is szembenéz a képről…

Az 1956-os szabadságharc leverése után Belon Gellért így ösztönözte Prokop Pétert, hogy külföldre távozva tökéletesítse művészetét: „Te még mindig itt vagy?!” Festészeti tanulmányait a Római Képzőművészeti Akadémián (Accademia di Belle Arti di Roma) fejezte be. Naplójában így írt erről a korszakáról: „Róma, ez a váratlan világ átváltoztatott! Teljesen kibillentett kocsivágányomból. Enélkül értelmetlen maradt volna minden otthoni próbálkozásom. Nem a római mesterdiploma, hanem a légkör! Az élet az utcán a Nap fényével. Beosztottság nélküli szabadságom. Koloncok nélkül élhettem a szépnek.” Majd így folytatja: „Rómában legfőképpen fölfedeztem a fényt, és föllobbant színeim átalakultak és megérlelődtek. Lángoló színeim azonban a szülőföldeméi. A színek ugyanis velünk születnek… Az igazi festőnek valódi témája a szín.”

Fazakas Réka szerint Prokop Péter képzőművészeti munkásságát leginkább az olasz fővárosban töltött évtizedek határozták meg. „Az Örök Város alapjaiban változtatta meg életét és művészetszemléletét; lenyűgözte a nap ereje és annak sajátságos színei, a város légköre és fényei, a szabadság mindent átható eszméje és a kövekbe írt, több ezer éves történelem, valamint a művészetek egymásra rétegződése, mely újszerű élményeket nyújtott. Áhítattal csodálta az ókeresztény bazilikák mozaikjait, a reneszánsz legismertebb képviselőinek, Fra Angelicónak, Botticellinek és Michelangelónak munkáit, nagy hatással voltak rá Caravaggio újító törekvései.”

Rómában „kinyílt számára a világ, és megismerte a kortárs európai irányzatokat. Paul Klee svájci festő és grafikus munkássága különösen megragadta figyelmét, akinek szürrealista, expresszionista irányultsága izgalmas művészeti tapasztalásokat adott számára. A hazai alkotók közül leginkább Csontváry Kosztka Tivadar és Aba-Novák Vilmos alkotásai inspirálták. Itáliai évei alatt teljesedett ki művészete, melyben az emberiség több ezer éves kultúrájának elemeit ötvözte egymással. A különféle hatások egyvelegéből sajátos szakrális világot, szín- és formarendszert teremtett, amellyel képes volt legbelső lényegét is kifejezni.”

„Az 1960–1970-es években számos olaszországi egyházi intézmény falát díszítette falfestményeivel, sőt, amerikai magyar egyházi közösségek templomainak freskókészítési munkájával is megbízták, dolgozott Ohio és Indiana államban is. Mégis rendre visszatért választott hazájába, hiszen az európai kultúrkörben érezte igazán otthon magát. A sokoldalú művész harmonikus egységben töltötte be különféle hivatásait, egyszerre volt képzőművész, pap és író, s a három különböző alkotói pálya mindvégig jól kiegészítette egymást, szerteágazó életművében azok mindig izgalmas dialógusba léptek.”

A képeket a galéria rendelkezésére bocsátó Betegápoló Irgalmasrend budai házának perjele, Koncz Asztrik arra hívta fel a figyelmet, hogy pap és egyházművész volta Prokop profán témáit is meghatározza. Fazakas Réka is azt hangsúlyozta, hogy „világi és egyházi festészet között nem tett különbséget, műveiben azok témái szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Egyaránt maradandót alkotott szenteket, egyházi személyeket, mitológiai alakokat ábrázoló festményeiben, ikonográfiai jellegű alkotásaiban, akárcsak csendéleteiben, világi témájú portréiban és tájképeiben… Alkotásaiból sajátos életöröm árad, mellyel a lét misztériumát és egyediségét hirdeti.”

„Kapcsolata Magyarországgal a külföldön töltött hosszú évek alatt sem szakadt meg, a rendszerváltozást követően gyakran tért haza, életét Budapest és Róma között osztotta meg. Íróként számos kötetet jelentetett meg, papként pedig folyamatosan gyakorolta hivatását. Most képzőművészeti munkássága válik legfontosabbá számunkra, hiszen ezzel olyan örök értéket hagyott ránk, amely vizuális világának közvetítésével ma is üzen számunkra.”

Koncz Asztrik, aki annak idején segített hazai kiállításai megrendezésében, elmondta: Péter bácsi – ahogy hazaköltözése után mindenki hívta őt – Kalocsán fogalom volt. Képei nagy részét hazahozatta, aki ebben segítségére volt, azt műveivel ajándékozta meg. Halála után számos festménye a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye birtokába került, ezek most az érseki palota folyosóinak díszei. Gyermekkori első próbálkozásaitól a primíciájára festett képen át időskori alkotásaiig minden korszakából őriznek Prokop-képeket Kalocsán.

Az Országút Galéria kiállítása Prokop Péter sokoldalúságát szemlélteti. „A tárlaton középpontba állított, Rómában született tájképein a nap dominánsan ragyogja be a teljes képmezőt, élénkké téve vele valamennyi koloritot. A Szent Péter-bazilikát ábrázoló városi látképnek vagy a Forum Romanumot bemutató természetközeli festményeinek élénkségéből árad az életöröm, a derűs nyugalom. A lendületes ecsetvonásokkal, vibráló színekkel láttatott kedvelt helyszínek expresszív erővel hatnak, hogy felmutassák az ismerős tájak esztétikumát, izgalmasságát és a város kulturális sokféleségét. Az idealizált képek nyugalmat árasztanak, az elvonulás, a megbékélés és az örök elvágyódás színtereivé lesznek. A képek világa menekülést nyújt a világ zaja és borzalmai elől, nem csupán az alkotó, hanem a befogadó számára is.”

Szépnek tartotta a teremtett világot, s a képeivel prédikált. Azzal érvelt, hogy az ostoba prédikáció leronthatja a hívek hitét, míg a szép kép felemeli – emlékezett a művészre Bábel Balázs, aki érsekként több hazai kiállítását is megnyitotta, s halála után ő adta meg neki a végtisztességet. A szem nem látta, fül nem hallotta szépség, amelyet Jézus követőinek ígért, immár feltárult előtte.

Forrás: Krómer István/Országút

Fotó: Hernád Géza/Országút

Magyar Kurír