Az Iszlám Államhoz köthető a franciaországi túszdráma

Kitekintő – 2016. július 26., kedd | 18:22

A Rouen közeli Saint-Étienne-du-Rouvray templomában július 26-án délelőtt lezajlott túszdráma az Iszlám Államhoz köthető terrorcselekmény – tájékoztatott François Hollande francia elnök.

A két, késekkel felfegyverkezett támadó kedden délelőtt, helyi idő szerint 9.43-kor lépett be a Saint-Étienne-du-Rouvray-i templomba, ahol öt embert túszul ejtettek: a 84 éves Jacques Hamel atyát, két nővért és két hívőt. Az idős papot kegyetlenül meggyilkolták, az azóta kiszabadított túszok egyike pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szentmisén részt vevő szerzetesnővérek egyikének sikerült elmenekülnie, ő hívott segítséget.

A két túszejtőt a rendőrség agyonlőtte, amikor kiléptek a templomból; egy gyanúsítottat őrizetbe vettek – közölte a párizsi ügyészség.

François Hollande francia elnök „aljas terrorcselekmény”-nek nevezte a támadást, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) két szimpatizánsa követett el. A terrorszervezet háborút hirdetett Franciaország ellen, és ezt a háborút Franciaországnak úgy kell megharcolnia, hogy egységes marad – hangsúlyozta az elnök.

A túszejtők egyike – egyes értesülések szerint – Saint-Étienne-du-Rouvray-ben élt, és 2015-ben egyszer már megpróbált eljutni Szíriába, hogy ott csatlakozhasson az ISIS-hez, azonban a török határon feltartóztatták, visszaküldték Franciaországba, ahol börtönbe került. Idén márciusban szabadult – az ügyészség tiltakozása ellenére –, és elektronikus nyomkövetőt tettek rá; csak 8.30 és 12.30 között hagyhatta el az otthonát.

Pierre Henry Brandet belügyminisztériumi szóvivő elmondta, a templomot a rendőrség különleges alakulatának (BRI – Brigade de Recherche et d’Intervention) tagjai vették körbe, ők végeztek a két támadóval. Hollande személyesen köszönte meg a csoport képviselőinek gyors közbeavatkozásukat, amellyel megakadályozták, hogy még több áldozat legyen.

Forrás és fotó: The Guardian

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria