Az MMSZ tetőkommandója kisgyermekes családok házát hozta helyre a legszegényebb településeken

Hazai – 2023. március 31., péntek | 16:03

Több mint négyszáz sérült lakóházat javított meg és állított helyre két év alatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) „tetőkommandónak” nevezett építőipari egysége – közölte március 31-én a segélyszervezet.

A „Fókuszban a gyermek” program a legszegényebb családok otthonain végzett beavatkozásokat, jellemzően viharkárokat hárított el, beázásokat szüntetett meg, sok esetben életveszélyes állapotú tetőket javított meg térítésmentesen.

Az ország legszegényebb településeinek felzárkózását segítő programok egyike a legkisebb gyermekek életkörülményeinek javítására indult „Fókuszban a gyermek” program, mely többek között a hátrányos körülmények között élő gyermekek otthoni környezetének javítását is célul tűzte. A programban érintett 117 felzárkózó településen a lakások több mint negyede komfort nélküli épület vagy szükséglakásnak minősülő ingatlan, ezek közül most a kisgyermekeket nevelő családok otthonai kerültek a figyelem középpontjába.

A „tetőkommandónak” nevezett építőipari egység az ország négy vidéki városában háromfős csoportokban tetőácsok vezetésével működik, munkájukat szükség szerint építészek támogatják. A két éve alakult szervezet a legszegényebb térségekben 2021-ben ötven, 2022-ben pedig több mint hatvan helyszínen végzett beavatkozásokat, 2023 tavaszán az általuk megjavított lakóingatlanok száma meghaladta a négyszázat.

A „tetőkommandó” szakembereit a felzárkózó településeken működő Jelenlét pontokon dolgozó szociális munkások vagy családmentorok, esetenként a védőnők értesítik, ha tetősérüléseket, leomlott kéményeket, átázott falszakaszt látnak.

A legszegényebb családok saját erőből nem tudják javítani az épületek hibáit, jellemzően nem pótolják a lecsúszó cserepeket, nem szüntetik meg a beázások okait, a kisebb hibák pedig idővel komoly állagromlást eredményeznek.

A sérült épületekhez hívott „tetőkommandó” szakemberei állapotfelmérést végeznek, beszerzik a javításhoz szükséges anyagokat, és a beavatkozásról dokumentációt készítenek.

Volt, ahol egy csaknem félkörben behajlott tetőt állították helyre, volt, ahol a leomlással fenyegető oromfalat építették újjá, több helyen pedig a nem záródó vagy hiányzó nyílászárókat is kicserélték.

Egy-egy érintett településrészen jellemzően két-három házat kell megjavítaniuk, de volt, ahol tizenkét sérült épületet állítottak helyre. A 2021-ben Baranyában és Somogyban pusztító jégeső, illetve a 2022-ben Szolnok megyén átvonuló szélvihar után több tucat helyen hárították el a károkat a legszegényebb településeken az uniós finanszírozású „Fókuszban a gyermek” program keretében.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria