Az önkéntesség nem időtöltés, hanem lehetőség – Ifjú önkéntesek tábora a Nyírségben

Hazai – 2021. július 31., szombat | 16:51

Fesztiválozás helyett kerítést festettek, gyerekekkel játszottak és madárházat készítettek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ifjú önkéntesei a Nyírségben július 19. és 23. között. Az alábbiakban Parák Eszter és Majoros Árpád riportjából olvashatnak részletet.

Miért vállal önkéntes munkát egy fiatal, túl a kötelező 50 órán? – Erre a kérdésre is választ adtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei a nyári táborban. Az öt nap során ismét együtt önkénteskedtek azok a középiskolás lányok és fiúk, akik az elmúlt négy évben a karitatív szervezet keretein belül több ezer gyerek számára vezettek játékos foglalkozásokat, gyűjtöttek adományokat, festettek játszóteret, rendeztek raktárt, vagy éppen hasogattak fát december 24-én egy idős bácsi udvarán, hogy melegben tölthesse az ünnepeket. Válaszaik rövidek és egyszerűek voltak: „Szeretek segíteni és itt önmagam vagyok.” „Teljesen másképp tudok tekinteni a saját életemre.” „Megismertem önmagam, és már tudom, mit akarok: segíteni másoknak.”

A szeretetszolgálat észak-alföldi nyári táborában negyven fiatal egy héten át a szervezet intézményeiben és programhelyszínein végzett önkéntes munkát. A tábor lezárás és folytatás volt egyszerre. 2021 márciusában véget ért ugyanis az IfYou – Ifjúsági Önkéntes Közösségek Hálózata elnevezésű országos projekt, melyben 2017 óta 15 ezer fiatal ismerkedhetett az önkéntesség formáival és lehetőségeivel. Ugyanakkor a program eredményeként létrejött csoportok és azok hálózata nem hagyja abba a munkát. Az önkéntesek jelentős része továbbra is tevékenyen részt vesz a szeretetszolgálat mindennapi feladataiban.

Az ötnapos táborba Debrecenből, Nyíregyházáról, Karcagról, Kisvárdáról, Létavértesről is érkeztek fiatalok, és két napra miskolci önkéntesek is csatlakoztak hozzájuk. Nyírgyulajon, a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület üdülőjében laktak, innen indultak minden reggel régiószerte a Felzárkózó Települések program helyszíneire és a szeretetszolgálat intézményeibe.

Gacsályon és Fehérgyarmaton a fogyatékkal élőket gondozó Gondviselés Háza bentlakásos otthonában és napközijében játékos foglalkozást tartottak az önkéntesek. Molnár Tamás szociális szakember, a program észak-alföldi regionális koordinátora azt mondja, a tábor jó alkalom volt arra, hogy azok a fiatalok, akik az elmúlt években a saját településükön önkénteskedtek és csak egy-egy képzés alkalmával találkoztak, ezen a néhány napon együtt dolgozzanak; így jobban megismerhették egymást és elkezdhettek közös programokat, akciókat tervezni. „A két máltai intézményen kívül a Felzárkózó Települések programhelyszínein, Nyírpilisen, Nyírkátán és Tarpán tartottak játékdélelőttöket és hasznos kézműves-foglalkozásokat. Tarpán például a szülőknek készítettek olyan dobozokat, melyekben a hivatalos papírokat gyűjthetik, illetve madáretetőket csináltak. Nyírpilisen az új biztos kezdet szemléletű intézmény kerítését csiszolták a fiúk és festették a lányok. Nyírkátán pedig a kerítés kialakításában segédkeztek a szakembereknek. Emellett Nyírbátorban a gyerekesély program helyszínén vezettek játékot.”

A regionális koordinátor szerint ezek a napok az elmúlt időszak gyümölcsei. A programokat ugyanis nem a felnőttek találták ki, hanem a fiatal önkéntesek, ők mérték fel a szükségleteket, ők tervezték meg a lebonyolítást, a máltai munkatársak pedig szakmai támogatást vagy eszközt adtak hozzá. „Az egész IfYou programnak nagyon fontos része volt a felkészítés, hogy tudják a fiatalok, hogy hova érkezhetnek, egy-egy szituációt hogyan érdemes kezelni, kihez fordulhatnak, ha elakadnak. Illetve az önkéntesek megismerhették a Máltai Szeretetszolgálatot és annak alapértékeit. Ők már tudják, hogy ha felveszik a máltai pólót, akkor hogyan kell annak megfelelően viselkedniük, és azt látjuk, hogy miután leveszik, ezeket az értékeket viszik magukkal.”

Molnár Tamás büszke – ahogy ő mondja – a gyerekeire, akikkel a tábor utolsó estéjén együtt örültek annak, hogy mindenki, aki idén egyetemre jelentkezett, az első helyre felvételt nyert. „Nagyon jó volt látni azt a folyamatot, hogy azok, akik három éve 15–16 évesen bekerültek hozzánk, hogyan értek meg, hogyan találtak magukra, és ma már az életük része, hogy a Máltai Szeretetszolgálathoz tartoznak, büszkén viselik a máltai pólót, felelősséget vállalnak, segíteni akarnak. Az pedig külön öröm, hogy többen a nálunk töltött önkéntes időszak alatt kaptak megerősítést arra, hogy segítő szakmát válasszanak, szociális szakembernek, gyógypedagógusnak, pszichológusnak tanuljanak tovább.”

Kökény Róbert három éve ismerkedett meg a máltai önkéntességgel, azóta ifjúsági vezető lett Karcagon, szeptemberben szociális munkás szakon kezdi a Debreceni Egyetemet. „Része az életemnek a Máltai Szeretetszolgálat, az ottani munkatársak, az önkéntes barátaim. Úgyhogy az egyetem mellett a debreceni máltai központ is fontos helyszíne lesz a következő éveimnek. Én nem időtöltésként tekintek az önkéntességre, hanem lehetőségként, hogy fejlesszem magam, megismerjek embereket és segíteni tudjak azoknak, akik rászorulnak.”

A riport teljes terjedelmében ITT olvasható.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot harminckét éve önkéntesek alapították, a szervezet azóta is minden területen számít az önként jelentkező segítőkre. Országszerte 103 csoportban több mint 3000 önkéntes vállal rendszeresen szolgálatot, közel 4000 ember alkalmanként kapcsolódik be a máltai munkába, de katasztrófák idején akár 10 ezren is megmozdulnak a szervezet hívására.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Majoros Árpád

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria