Előadását azzal kezdte, hogy a mai korban a legtöbb ember már nem hisz a gonoszban, sokszor a vallásosak sem. Az ördög legnagyobb ravaszsága, hogy elhiteti velünk, hogy nem létezik. Pedig alapvető kérdés: vajon a gonosznak mekkora a hatalma, mennyire tud működni a világban? Nagyon lényeges a vele folytatott harcban az imádság, de a teológiai tudás is – hangsúlyozta Szabó József atya. – Gabriele Amorth, a Vatikán egykori ördögűzője mondta: sok keresztény babonás.
A miskolc-diósgyőri plébános állítja: a gonoszról önmagában nincs értelme beszélni, csak akkor, ha az Isten fényében tesszük ezt. A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja: tiszta és világos tanítást kell adni a sátán és a démonok létezéséről, szándékaikról, természetükről, működésükről és az ellenük vívott harcról.
A Szentírásban sokszor van szó a gonoszról – emlékeztetett az előadó. – Rögtön a Teremtés könyvében, amikor megkísérti az első emberpárt. Hazudik nekik, ők elhiszik, és ennek következményeként nem hisznek Istennek. Itt a bizalmatlanságon van a hangsúly. Éva és Ádám esznek a fáról, elkövetik az ősbűnt. A gonosz nem bántotta őket, semmi mást nem tett, „csak” hazudott. Ez a hazugság az egész emberiség életét más irányba vitte, és ha nincs a megváltás, az örök kárhozat lett volna az osztályrészünk. Ezért nevezi Jézus az ördögöt a hazugság atyjának, aki kezdettől fogva gyilkos.
Arról is olvashatunk a Szentírásban, hogy a gonosz folyamatosan vádolja az istenkövetőket, például Jób könyvében is vádlóként jelenik meg. Az istenhívőket vádolja Isten előtt: persze, hogy szeret téged, de csak azért, mert haszna van ebből; bezzeg ha elvennéd a szeretteit, elvennéd az egészségét, mindenét, akkor átkozna téged! Isten megengedte az ördögnek, hogy mindenét elvegye Jóbtól, de ő akkor is kitartott Isten mellett, nem lázadt ellene, hűséges maradt.
A gonosz legfőbb tevékenysége, hogy elválasszon bennünket Istentől.
Folyamatosan jelen van az életünkben. Lényeges kérdés: hogyan imádkozzunk, mit tegyünk, hogy előrehaladjunk? Gabriele Amorth atya írja: boszorkányégetések ott voltak, ahol nem volt ördögűzés. Ahol nincs ördögűzés, nem ismerik fel helyét a világban, ott az emberek egymást démonizálják. Gondoljunk a pártok ellentéteire; a hétköznapi életben, a családokban, munkahelyeken előforduló veszekedésekre, ellenségeskedésekre, vagy a háborúkra, népirtásokra, Auschwitzra, a Gulágra, amikor nemzeteket, népcsoportokat, különböző vallások képviselőit démonizálták – sorolta Szabó József atya. – Eszünkbe juthatnak a nagy egyházszakadások is. Voltak mindezekben emberi bűnök, gyengeségek, bizalmatlanságok, de arról nem szólnak a híradások, hogy mindig jelen volt az is, aki a legjobban akarja a szakadást: a gonosz lélek.
Az ima az, ami megmenthet bennünket az állandó ellenségeskedés közepette. Jézus ugyanis azt akarta, hogy egyek legyünk. II. János Pál írta: azok a családok, melyek imádkozzák a rózsafüzért, együtt maradnak.
A gonosz célja az emberek egymástól való szétszakítása, a feszültségek gerjesztése.
Mi pedig ahelyett, hogy elkezdenénk imádkozni – „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben” –, egymásnak esünk. A gonosz nevet a markába. Ha nem hiszünk az ördög létezésében, akkor te vagy a gonosz; ha azonban hiszünk benne, akkor azt mondjuk: a másiknak vannak gyengeségei, ugyanúgy, mint nekünk, de van nekünk Urunk, Istenünk, tűnjön el innen, aki össze akar ugrasztani minket. És akkor ahelyett, hogy civakodnánk, imádkozunk. II. János Pál pápa írja: „Aki tagadja a sátán létezését, az tagadja az evangéliumot is.”
Jézus a kereszthalálával megváltott bennünket, legyőzte a sátán hatalmát, a halált, és megnyitotta előttünk az örök élet kapuját. Ha valaki nem hisz az ördögben, akkor a megváltással sem tud mit kezdeni, és fölvetődik benne: Ugyan mire volt jó, hogy Jézus meghalt értünk? Ha nincs bűn, nincs gonosz, csak emberi gyengeségek, akkor kit győzött le Jézus? Lehet, hogy nem is volt kit legyőznie? Csupán egy szép gesztus volt tőle, hogy szenvedett és meghalt értünk.
Szabó József kifejtette: amikor a gonoszról beszélünk, egyrészről ott van a Szentírás tanítása a sátán létezéséről, tevékenységéről, a hazugság atyjának legfőbb céljáról, hogy eltávolodjunk Istentől, kárhozzunk el; ám a világban már másképp jelenik meg a gonosz. Létezik az úgynevezett Baphomet-figura, melyet egy francia ember alkotott meg az 1850-es években (Éliphas Lévi francia okkultista és író – a szerk.). Nem a gonoszt akarta megformálni, hanem egy szimbólumokkal teletűzdelt, kecskefejű, denevérszárnyú figurát. Később azonban a sátánista egyházaknak ez lett a hivatalos szobra; templomaikban az oltár mellett ez a figura van jelen. Jelentése: az emberek közötti egyetemes béke templomának atyja. Ez a gonosz hivatalos neve. És vannak emberek, akik hivatkoznak a vallásháborúkra, arra, hogy az Egyház imádkozik más nép ellen. Hangoztatják, hogy a vallás megosztja az embereket, „de eljött a mi szabadítónk, az új úr, az atya, a Baphomet”. Az egyik ábrázolásán két oldalán gyerekek néznek rá csodálattal; őt már nem érdekli, hogy ki milyen felekezethez tartozik – ő a mindenekfölött álló, az emberek közötti egyetemes béke templomának atyja. Ez majdnem a földi mennyország, amelyet az okkultizmus kínál nekünk. A harmónia, az univerzummal való egység. Szabó József idézte Vlagyimir Szergejevics Szolovjovot: „Ha az Antikrisztus könyvet írna, ez lenne a címe: Egyenes út a békéhez és a világi jóléthez.” Baphomet tehát úgy tűnik fel, mint a világosság angyala, aki békességet akar, megengedő, mint egy jóságos nagymama.
Az első emberpár megkísértése is mutatja: bármennyire furcsa, de a gonosz hangja sokkal kedvesebbnek hangzik, mint Jézusé – figyelmeztetett a miskolci plébános. – Krisztus férfias határozottsággal szól az emberekhez. Nem akar bennünket mézes-mázas szavakkal elcsábítani, világosan, egyenesen beszél. Akkor is, amikor azt mondja: „Bízzatok bennem, én legyőztem a világot.”
Az előadó a gonosz csábításai közül megemlítette az okkultizmust (rejtett tudás), az ezotériát (rejtett, belső körnek szánt misztikus tanítás) és a New Age-et (Új kor). Egy mester segítségével bejárni egy utat, és a beavatás révén eljutni a megvilágosodáshoz – ezt többször használják az úgynevezett megvilágosodattak, így a szabadkőművesek beavatásánál is. Egy teljesen új világképről van szó, amelyet kifejezően illusztrál a Baphomet-figura: két keze van, az egyik női kéz, és felfelé mutat – az van ráírva: Solve (feloldani); a másik kézen, mely férfikéz, a felirat: Formula – valamit összerendezni, megszilárdítani, és újat létrehozni abból, ami fel lett oldva. Feloldani minden keresztény értéket. A New Age azt tanítja: lejárt a Halak korszaka, amely a kereszténységet határozta meg, és jön a Vízöntő-korszak: teljesen új ember-, világ- és istenképpel. Ez totálisan másra épül, mint a keresztény világkép.
Az előadó hangsúlyozta: itt nemcsak praktikákról van szó, vagy arról, hogyan jutunk el a boldogsághoz, hanem az okkultizmusból fakadó új világképről. Aki kapcsolatba kerül ezzel, zavaros eszmék követője lesz. Van, aki a lélekvándorlásban és a kereszténységben is hisz, még ha e kettő üti is egymást. Zavaros dolgok születnek meg ebből, például a szinkretizmus: a svédasztalhoz hasonlóan, ahol ételeket válogatok, itt a vallásokból válogatom ki a nekem tetsző elemeket: egy kis Szűzanya, mellé a turulmadár, Szent István, Emese – összekeverednek a keresztény és a pogány dolgok. Hirdetik az önmegváltást is – nincs tehát szükség az isteni megváltásra – és a panteizmust, hogy egy vagyok az Istennel, mindannyian istenek vagyunk, ám azért, hogy ez jobban kiteljesedjen, be kell fogadnunk az univerzum energiáját – ehhez szükségesek a különféle mágiák, gyakorlatok –, és akkor mutatkozik meg az isteni mivoltunk.
Az új világkép egyértelműen a kereszténység lerombolása – szögezte le Szabó József. – Az ezoterikus világképben nincsenek polaritások; nincs férfi és nő, fölcserélhetők, egyáltalán, nem is kell róla beszélni. Az LMBTQ egyértelműen az okkultizmushoz tartozik. Az okkultizmus vagy az ezotéria gyakran nem vallásként jelenik meg, hanem gyógyításként. Akinek nagyon fáj valamije, nem azért kerül kapcsolatba ezekkel a körökkel, hogy megváltoztassa a vallását, hanem hogy meggyógyuljon, mert hallott csodás gyógyulásokról; vagy hogy a meditáció révén megnyugodjon, a kozmoszból származó energiák, energiamezők segítségével. Sokszor ezen a szinten lép be valaki ebbe a világba, és nem mindig veszi észre, hogy valami megváltozik benne: például a megkötözöttség miatt nem tud úgy imádkozni, mint korábban.
Mindezzel szemben a kereszténység azt tanítja, hogy nincs lélekvándorlás. Itt élek a földön egyszer, Isten kegyelméből, az iránta való szeretetből élek a szentségekkel, azok erejéből; halálom után pedig, ha gyógyulásra van szükségem, a purgatóriumba kerülök, majd onnan a mennyországba, mert Jézus Krisztus meghalt értem. Ott mint személyes én a személyes Istennel találkozom, a szeretteim is mind-mind személyesen lesznek jelen; nem az univerzummal egyesülök, hanem az élő Istennel, aki személy – emelte ki Szabó József.
Csak a személy tud szeretni, és az Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, vagyis: személyként élek örökké.
Ez a teljes önátadás: tudom önmagamat adni, és az Isten is adja önmagát. Az Eucharisztiával kapcsolatban János evangéliumának 6. fejezetében Jézus ezt mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon, mert az én testem valóban étel, és a vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.”
Ezt hívjuk misztikának, egyesülésnek. A személyek saját életüket adják át a másiknak. Ez lesz a mennyország teljes megvalósulása.
Az előadó idézte XVI. Benedek pápát: „A tudattágító technikák célja, hogy az emberek feltárják isteni erejüket, és ők majd ennek az isteni erőnek a révén készítenek utat a megvilágosodás korának. Az emberiségnek ez a felmagasztalása a feje tetejére állítja a helyes viszonyt a Teremtő és a teremtmény között, és ennek egyik végletes formája a sátánizmus. A sátán lesz a szimbóluma a szokások, a szabályok elleni lázadásnak, az ezoterikus kultúra jelei ugyanis jelen vannak a politika, az oktatás és a törvényhozás területén is.”
A lelkinapon az Eucharist and Kids együttes végzett lelkünket az ég felé emelő zenei szolgálatot.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria























