Az örmény identitás jelképei – Látogatás az örmény katolikus lelkészség muzeális gyűjteményében

A magyarországi örmények elveszítették eredeti nyelvüket, és integrálódtak az őket befogadó nemzetbe, annak kultúrájába. Földrajzilag szétszórva élnek, ám a kulturális és vallási örökséggondozás, a múltba tekintés révén igyekeznek fenntartani és megerősíteni összetartozásukat. Kádár Dániel mechitarista szerzetes, az örmény közösség lelkipásztora vezetésével e törekvés jegyében hozták létre a hetvenes években az örmény katolikus lelkészség Orlay utcai épületében azt a közgyűjteményt, amely az örmények kultúráját, vallási életét és a magyarsághoz fűződő kapcsolatát mutatja be.

Száz év gyűjtésének eredményét rendezték gazdag tárlatba a lelkészség épületének második szintjén. A gyűjtemény Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vizitációját követően a főpásztor közbenjárására vált látogathatóvá. Hetente négy napon, kedden, csütörtökön, szombaton  és vasárnap 14 és 18 óra között fogadja az érdeklődőket Nagyné Krisztina muzeológus. Magyarországon a mintegy ötezer főt számláló örménység egyetlen kiállítóhelye az Orlay utcai múzeum, de Európában is nagy jelentőségű Kádár Dániel gyűjtése, amely számos látogatót vonz ide a világ minden tájáról, Salt Lake Citytől Litvániáig. 

A múzeumban az örmény vallási tradíció tárgyai, liturgikus viseletek, vallási témájú festmények, a budapesti örmény diaszpóra és a két nép együttélését dokumentáló tárgyi emlékek láthatók. A gyűjtemény megidézi az örmények több évszázados bolyongásainak viszontagságait, illetve az újrakezdések utáni anyagi és szellemi gyarapodás időszakait. E gazdag anyagot azzal a céllal állították össze, hogy a nem örmények megismerkedhessenek ezzel a gazdag kultúrkinccsel, az örmények szívét pedig megérintse a múltjuk, s megerősítse  őket identitásukban – mondja Zakariás Drián, a lelkészség gondnoka.

Az épület utcai homlokzatánál a genocídium századik évfordulójára elhelyezett hacskár, azaz kereszteskő fogadja a látogatót. A bejárat melletti falon Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Czetz János domborműve látható. A hacskár sajátos emlékjel, napjainkban az örménység nemzeti és lelki szimbóluma. E kereszteskövek állításának szokása már a kereszténységet megelőző időkben is jellemző volt az örményekre. Emlékkő, síremlék, irányjelző – számos funkciót töltöttek be e kövek a történelem során, s minden korban az élet szeretetének, a túlélés vágyának üzenete jelent meg díszítésükben. 

Ezt a művészien kidolgozott emlékkövet szent helyek és nagy jelentőségű események emlékére állították. Az örmény szobrászat e fontos alkotásai gazdag szimbólumrendszerüknek köszönhetően a teljes örmény valóságot megjelenítik. A hacskár központi eleme a kereszt. Emellett gyakorta megjelenő motívuma a nap, a csillag, a kerék, valamint különböző geometriai formák és növények, például a szőlő és a pálma. Személyek ábrázolása is előfordul, de jóval ritkábban. Valamennyi díszítőelem az életet szimbolizálja. A hacskár arra hivatott, hogy segítsen megőrizni a nép testi és lelki egészségét, elhárítani a gonosz erőket, és védelmet nyújtani a rontás ellen az imádkozónak és a szent helynek is.

A kő központi terében elhelyezett kereszt, a kirügyezett végű életfa az élet forrását jelenti. Mély teológiai mondanivalót hordoz: arra irányítja a figyelmet, hogy nem a halálé a végső szó, van feltámadás, s ezzel a halálból fakadó életre mutat.

E szimbólumokat viszontláthatjuk a múzeum gyűjteményének számos más darabján: ott vannak a vallási élet tárgyain, a liturgikus öltözékeken is. Érdemes külön említést tenni a római katolikustól több szempontból eltérő örmény papi viseletekről. A kiállított miseruhákat, mind a papokéit, mind a ministránsokéit Kádár Dániel készíttette a hatvanas években. A miseruha nyakvédő része, a liturgián viselt korona (süveg), valamint a papucs az örmény egyházi viselet sajátosságai. Fontos díszítőelemük a szőlőmotívum, s az összefonódást, az összetartozást jelképező inda. A pap által viselt papucs talpába kígyót és skorpiót hímeztek, kifejezve ezáltal, hogy a gonoszt elnyomja a jó.

Az örmény vallás történetének főbb eseményeit olajfestmények, másolatok, fényképek és könyvek reprezentálják. Láthatjuk, amint Világosító Szent Gergely megkereszteli Tiridat királyt. Az olajfestmények között ott van Oxendio Virziresco unitus püspök portréja, akinek az erdélyi örmények vallási uniója köszönhető. Mellette helyezték el Mechitár  arcképét: az örmény katolikusok 17–18. századi üldöztetése idején ő alapította meg a papokat nevelő, tanító mechitarista szerzetesrendet. E rendnek köszönhető a magyarországi örmény egyház későbbi alapítása is.  

A történeti eseményeket ábrázoló festmények elkalauzolnak az örménység erdélyi kezdeteihez, amikor is a források szerint I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem az 1700-as években háromezer örmény kereskedőcsaládot telepített le Gyergyószentmiklóson. Az első várost gyorsan követte a többi, a legjelentősebb közösségeket Szamosújváron és Erzsébetvárosban találjuk. A kiállításon láthatjuk a szamosújvári oltárkép másolatát, amelynek kalandos története a Zuboly néven publikáló híres újságíró, Bányai Elemér tollából ismert. 

Gazdag a lelkészség könyvgyűjteménye is. Az 1500–1600-as évekből származó ritkaságokat vitrinekben helyezték el, de a kutatás számára elérhetőek. Ezt segíti a folyamatban lévő digitalizáció is. A gazdag könyvanyag jelzi, mennyire fontos volt az örmények számára a könyvnyomtatás. Miután Meszrop 400 körül megalkotta az örmény abc-t, az írni-olvasni tanulás általánosan kötelezővé vált, még a nők számára is. Könyveik – ahogyan például a lapokra szedett, majd újra összeállított Biblia is – fontos szerepet játszottak a szétszóratás idején, segítették a nép fennmaradását, összetartozás-tudatának megőrzését.

A genocídium emléksarok a megpróbáltatások idejébe viszi vissza a látogatót, feleleveníti a pusztai vándorlás időszakát, a menekülést, és emléket állít az áldozatoknak.

A kiállítás bemutatja a magyar és az örmény nép együttélésének több kiemelkedő kapcsolódási pontját, így például az 1848–49-es szabadságharcot. Az örmény származású hősök portréi, használati tárgyai arról mesélnek, hogy az örmények is szerepet vállaltak a forradalmi eseményekben.

A kiállítás önálló egysége az örmény lakószoba, amely a Budapesten letelepedett, anyagi és szellemi értelemben egyaránt gyarapodó örménység polgári életkörülményeit mutatja be.  

A lelkészség közgyűjteményének változatos és gazdag anyaga betekintést nyújt egy velünk élő kisebbség sajátos kultúrájába, mindennapi életébe. Érdemes felkeresni az Orlay utcai lelkészség kiállítási termeit.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. április 29-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.