Az örökkévalóság előszobája – Harmincéves az esztergomi Ferences Szociális Otthon

Tokár János OFM Az esztergomi Ferences Szociális Otthon működése 2014-ig című írásában rámutat:

„A rendi előírások egyértelműen megfogalmazzák a teendőket:

A megrokkant, beteg és idősebb testvéreknek minden testvér úgy szolgáljon, amilyennel maguk is szeretnék, hogy nekik szolgáljanak.

Ezért minden testvér (…) aggódó gondot viseljen irántuk, látogassák őket, személyes – akár lelki, akár anyagi – szükségleteikről megfelelő módon gondoskodjanak.« (CCGG 44. cikkely) »A testvérek családi kötelezettségeiket szüleik, rokonaik és jótevőik iránt illően teljesítsék.« ( CCGG 54. cikkely) Ezzel a lelkülettel alapította meg1992-ben a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány Esztergomi Rendháza a szociális otthont: hogy a ferences rend idős, beteg tagjai és hozzátartozóik számára szeretetteljes ápolást, gondozást biztosítson. Az intézmény más, a rendhez közel álló személyek ápolási, gondozási feladatait is ellátja, akik a nyugdíjkorhatárt betöltötték és egészségi állapotuk rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel.

Miben más egy szerzetesi fenntartású idősotthon? Egyrészt a lelki lehetőségek jelentenek nagy különbséget. Sokan azért választják a szerzetesi fenntartású intézményeket, mert itt nemcsak az ápolást, a gondozást és a biztonságot kapják meg, hanem azt a nyugalmat is, amely segíti őket abban, hogy fel tudjanak készülni a mennyei Atyához való hazatérésre.

Az idősotthon tehát az élet teljességét mutatja meg, amelyben ott van a mennyei haza reménye is,

biztosítva azt a lehetőséget, amelyet egy idős ember már lehet, hogy az otthonában nem kaphatott volna meg: szentáldozás, gyónás, szentmise stb. Ezekben az intézményekben fontos az a szemlélet, hogy az emberi élet egészét tekinti Isten ajándékaként, úgy, ahogyan azt Szent Ferenc is tette. A hely különlegessége, hogy a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban tanuló diákok az iskolai közösségi szolgálat keretében találkozhatnak az idősekkel. Manapság a saját nagyszüleinkkel sem mindig találkozunk, aktív kapcsolata pedig nagyon kevés embernek van velük.”

Tokár János OFM írása teljes terjedelmében ITT olvasható.

Az intézmény jubileuma kapcsán készített összeállítás második részében személyes hangú írásokat közölt a Franka lap.

Ráczné Gyökeres Rita mentálhigiénés munkatárs:

Azon gondolkozva, hogyan tudok eleget tenni a megtiszteltetésnek, hogy írjak a Ferences Szociális Otthonról fennállásának 30. évfordulója alkalmából, eszembe jutott az állásinterjúm 2004 szeptemberéből. Már két hónapja állást kerestem, amikor az intézménybe küldött önéletrajzom alapján behívtak elbeszélgetésre. A portára belépve azonnal megéreztem az épület varázsát, a falak erejét. A titkárnő, Kedves Ilona fogadott, és azonnal szólt az intézmény akkori vezetőjének, Tokár János atyának, Gál Józsefné Ica néninek, a mosolygós arcú főnővérnek és a gazdasági vezetőnek, Kerti Istvánné Majának, akikkel beszélgetni kezdtünk. Jó érzésekkel telve indultam haza az állásinterjúról, és azt gondoltam: bárcsak felvennének ide dolgozni. Néhány héttel később megcsörrent a telefonom, és innentől egy új fejezet kezdődött az életemben. (…)

Az állásinterjúm óta eltelt hosszú évek során rájöttem, hogy nem tudok elképzelni még egy olyan hivatást, ahol Isten jelenléte ennyire erősen megmutatkozna. Az itt végzett munkánk során folyamatosan azon dolgozunk, hogy segítségünkkel idős lakóink az utolsó éveiket szeretetben, tevékenyen és kapcsolataikat ápolva élhessék meg. Betegségeik, gyógyulásaik, ápolásuk és a testi halál felé való elkísérésük lehetetlen lenne anélkül, hogy bíznánk Isten végtelen szeretetében és a mennyország ígéretében.

Soraim végére érve hálát adok a Ferences Szociális Otthonban eltöltött évekért, az emberekért, akiket megismerhettem, a fejlődésemet elősegítő szakmai- és élettapasztalatokért – ezek egyúttal a hitet is megerősítették bennem. Az interjúm óta hosszú idő telt el, mégis reggelenként a portára belépve még mindig azt érzem, hogy a helynek varázsa, a falaknak valóban ereje van – mint 18 évvel ezelőtt.

B. Szabó Károly (1990/B):

Az örökkévalóság előszobája ez az otthon.

Ferences. Amikor édesanyám részére kerestünk olyan helyet, ahol betegségében méltó gondoskodást kaphat, fontos szempont volt, hogy továbbra is keresztény, katolikus életet élhessen. A ferences rend meghatározó szerepet kapott családunk életében, lévén, jómagam és a bátyám is ide jártunk gimnáziumba. Megismertük a ferences értékeket, hagyományokat, ezért nagy boldogság, hogy édesanyám is a ferences testvérek közelében élhet.

Szociális. Meggyőződésem, hogy idős, beteg testvéreink számára nagyon fontos, hogy ne egyedül, hanem közösségben élhessenek. A közösség megtartó, segítő erejét naponta tapasztalom édesanyámnál tett látogatásaim során. Nem csupán az idősek egymás felé forduló, gondoskodó szeretetére gondolok, hanem az ápoló nővérek közötti, egymást támogató kapcsolatra, illetve a rájuk bízott gondozottakhoz fűződő bensőséges viszonyra is. Köszönet érte!

Otthon. Minden ember otthonra vágyik. Nagy kegyelemnek érzem, hogy ezek között a falak között, ahol 1986-ban magam is új otthont kaptam, édesanyám is otthonra lelt élete alkonyán. Ugyanazzal a bizalommal hoztam el őt ide, amellyel annak idején ő hagyott itt engem a kollégiumban. Így ez a hely immár mindkettőnk otthonává vált. Szeretek itt lenni az idősek között, sokat tanulok tőlük. Egyszerre mindennapi valósággá válnak az evangélium mondatai. Azt gondolom, az örökkévalóság előszobája ez az otthon.

A további személyes írások ITT olvashatóak.

Forrás és fotó: Franka lap karácsonyi száma (XXXI. évfolyam, 2022/4. szám) / Szerzetesek.hu

Magyar Kurír