Az öröm kitüntetett forrásánál – Konferencia az Evangelii gaudium kiadásának jubileuma alkalmából

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete (SZEKI) szervezésében megvalósult konferencia hazai és külhoni előadók keresték a választ arra a kérdésre, hol tart ma az evangelizáció, és merre kell továbbmennünk.

A szervezők nevében Serfőző Levente oktatási helynök, a SZEKI igazgatója köszöntötte a nagyszámú hallgatóságot, anyaországi és külhoni egyházmegyék pasztorális és kateketikai referenseit, katekétákat és pasztorális munkatársakat, a mozgalmak és a társadalmi élet képviselőit. 

A nap folyamán, az előadások között öt kisfilmet vetítettek le, melyekben egy-egy személy tett őszinte tanúságot a pápai dokumentum őt megszólító részleteiről.

A konferencián jelen volt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök; Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök; Kovács József, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános helynöke és Kondé Lajos, az egyházmegye pasztorális helynöke; Szilvágyi Zsolt, a Temesvári Egyházmegye pasztorális helynöke; Németh Emma szociális testvér, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke; Tóth József, a Gál Ferenc Egyetem kancellárja; Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora; Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektora; Novák István, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem delegált általános rektorhelyettese és Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője. 

A konferencia Kiss-Rigó László megyéspüspök ünnepi köszöntőjével vette kezdetét. Az Evangelii gaudium megjelenésének jubileuma alkalmából rendezett konferencia bevezető előadását Michael W. Banach érsek, apostoli nuncius tartotta.

Kontextusba helyezte a dokumentumot, felmutatva annak kapcsolatát a korábbi apostoli buzdításokkal és a Szentatya áprilisi magyarországi apostoli útján elmondott beszédeivel. Röviden ismertette az Evangelii gaudium témáit, kiemelt figyelmet szentelve a következő négy alappillérnek: az idő a tér felett áll; az egység legyőzi a konfliktust; a valóság fontosabb az eszménél; az egész több mint a rész.

A nuncius Egy pápaság az Evangelii Gaudium alatt címmel mutatta be, hogyan hatotta át az elmúlt tíz évet Ferenc pápa „evangelizáció iránti szenvedélye” és az Egyház missziósabbá tételéért hozott reformok sora. Továbbgondolásra szánt kérdésekkel zárta előadását: Irgalmasságot gyakorló közösség vagyunk? Hogyan fejezzük ki ezt? Szolidárisak vagyunk-e? Hol van a konkoly a közösségi életünkben? Befogadók vagyunk-e? Vallásfogyasztók vagy aktív tanítványok vagyunk? Mi az a három bátor és kreatív lépés, amelyet mint evangelizáló közösség tennénk?

Kisnémet Fülöp OSB, a római Gregoriana Pápai Egyetem hallgatója azt a szellemi hátteret mutatta be, amely meghatározza a pápai dokumentumot, s amelyből annak szerzője, Ferenc pápa (a korábbi Bergoglio bíboros) származik. A latin-amerikai egyház lelkipásztori törekvésein végigtekintve azt állapította meg, hogy Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában több évtizedes lelkipásztori útkeresést foglalt össze. Az előadó szerint a zsinat utáni „latin-amerikai laboratórium” működésébe való betekintés az egyik legjelentősebb értelmezési kulcs az Evangelii gaudium értő olvasásához és Ferenc pápa szinodálisabb Egyházról alkotott víziójának megértéséhez.

Latin-Amerikában az egyik legjelentősebb irányzat, amely Bergoglio bíborosra is hatott, a „nép teológiája”. Ezt a népet a közös történelem és a közös kultúra alakította.

A közös kulturális ethosz leginkább a szegény emberek mentalitásában, mindennapi életében érhető tetten, vallásosságuk – a népi jámborság – képes arra, hogy evangelizáljon.

A nép teológiája komolyan veszi a szegények társadalmi helyzetét, hangsúlyozza a társadalmi felelősségvállalás szükségességét, és vallja a szegények előnyben részesítésének elvét. Aktualizálja a misszió előtt álló kihívásokat is: az Egyház tagjaiként mindnyájan misszionárius tanítványok vagyunk, akiket a Jézus Krisztussal való találkozás öröme serkent a küldetésre. Az Egyház leginkább a missziós küldetéshez való folytonos visszatérés révén talál rá önmagára; a tanítványi lét indít el minket a világba, hogy a társadalomban kibontakozzék az evangelizáció műve.

Janka Ferenc, a Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese Az öröm mint életalakító erő címmel tartott előadást, amelyben rámutatott, hogy Ferenc pápa apostoli szolgálata, stílusa szorosan kapcsolódik az öröm témájához, s ezáltal szervesen illeszkedik az ó- és az újszövetségi kinyilatkoztatáshoz, az Egyház tanításához és liturgiájához, valamint elődei megnyilatkozásaihoz.

Janka Ferenc transzdiszciplináris megközelítést választott: segítségül hívta az etika, a bölcselet és a pszichológia tudományát, ahogyan a Szentírás tanítását is ahhoz, hogy megvizsgálja, mi a valódi öröm, és hogyan juthat el az ember annak megtapasztalására. A keresztény erkölcsi megközelítésben a hit, a remény és a szeretet öröme áll szemben a hitetlenség perspektívátlanságával, a reménytelenség kilátástalanságával és a szeretetlenség magányával. Az öröm kitüntetett forrása a kapcsolat: Istennel, a másik emberrel, önmagunkkal és a teremtett világgal. Ezekben a kapcsolatokban egyre jobban megismeri magát az ember, és megéli a külső és a benső közötti egység intenzitását, intimitását. A másik szeretetét megtapasztalva tanul meg szeretetet adni és elfogadni. Ez az öröm áramlása.

A valódi – a természetfeletti – öröm az, amit a nehéz pillanatok, a kereszttel terhelt időszakok sem tudnak tönkretenni, elvenni. Ez abból a személyes bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretnek bennünket.

Bakó László, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának oktatója pasztorális irányváltást sürgetett. Ferenc pápát idézte: át kell formálni mindent, szokásokat, nyelvezetet, stílusokat, valamennyi egyházi struktúrát, hogy azok a mai világ evangelizálására alkalmas csatornává váljanak. Ennek a frissesség, az őszinteség, az öröm és a könnyedség, az emberközpontúság és a valóságlátás jegyében kell megtörténnie.

A frissesség a szüntelen megújulásból, a nap mint nap újrakezdő, újratanuló ember magatartásából fakadhat. Bakó László, aki hét éve vesz részt a temesvári püspöki bíróság munkájában, hangsúlyozta: fontos, hogy a Katolikus Egyház egyik elengedhetetlen ismertetőjegye legyen az őszinteség. „Bátran mérlegre lehetne tenni a saját struktúráinkat is, és Ferenc pápához hasonló őszinte stílusban beszélni róluk” – fogalmazott. Szomorúnak látja, hogy a Katolikus Egyházhoz tartozást a „nem szabad” és a „muszáj” imperatívuszai fémjelzik. Ezzel szemben

Ferenc pápa sokkal könnyedebb, örömtelibb tartalmakkal írja le az Egyházhoz tartozást: ragaszkodás Isten irgalmához, ne féljetek, lépjetek ki önmagatokból, induljatok el a perifériák felé – olvasható tanításában.

A pasztorális irányváltás lényeges eleme az emberközpontúság is, a figyelem az emberre egyenként és közösségként. Az első az Istennel való személyes kapcsolat, s ebből szorosan következik a közösségi kapcsolat is. Mindezt a realitás ismeretében, a valósággal való találkozásban kell gyakorolni – mutatott rá az előadó.

Keszeli Sándor, a Katekézis Nemzetközi Bizottságának tagja arra figyelmeztetett, hogy hagyományos kezdeményezéseivel az Egyház mindössze a fiatalok négy százalékát éri el.

Az előadó a Ferenc pápa által képviselt utat mutatta be, és arról beszélt, hogy a pápa egyéni és közösségi megtérésre hív. Egyénként annak a felismerésére szólít, hogy a keresztény ember létének alapvető értelme a hit továbbadása, vagyis az, hogy Isten jelenlététől átalakított életem minden mozzanatával hozzájáruljak ahhoz, hogy másokhoz is elérjen Isten gyógyító közelsége, meghívó szava. Ez a találkozás öröméből fakadhat. Egyházként is erre a misszióra vagyunk hivatva: a missziós Egyház lényege, hogy az evangélium örömét továbbadja, és testvéri közösséget alkosson, ahol a keresztségből fakadóan mindenkit egyenlő méltóság illet meg, ahol Isten szeretetének megtapasztalása egymás felé lendíti a tagokat, ahol a másikra mint ajándékra tekintünk, aki belőlem is a legjobbat hozhatja felszínre, s

ahol gyakoroljuk a szív csodálatos képességét: a meghallgatás és a meghallás művészetét.

Ubaldo Montisci, a Pápai Szalézi Egyetem professzora előadásában hangsúlyozta: a lelkipásztorkodásban az örömhír első hírüladása kiváltságos helyet foglal el, hiszen ez tartalmazza a fő üzenetet, amelyet különféle módokon újra és újra meghallgat majd a megtérő, a lelkipásztornak pedig újra és újra hirdetnie kell a katekézis során. Ez az az üzenet, amelyet „minden férfinak és nőnek, s köztük a legszegényebbeknek is” joguk van hallani. Tartalma a kérügma. Hírül adójának „Lélekkel evangelizálónak” kell lennie, aki az élet bármely helyzetében kész az örömhír hirdetésére, jelen van az emberek életének minden „útkereszteződésében”, és tudja, hogy a hirdetés „szent és profán helyeken” egyaránt megvalósulhat. A hit átadása személyes, lélektől lélekig hat. Erre minden megkeresztelt embernek készen kell állnia, és hogy sikeres legyen, lelkesedéssel, kreativitással kell megvalósítani a mindennapi életben.

Sergio Pérez Baena, a Salamancai Pápai Egyetem pasztorál-kateketikai oktatója előadásában azzal foglalkozott, milyen folyamatot indított el az Egyházban az Evangelii gaudium kateketikai-lelkipásztori tematikája, és milyen hatással volt a kateketika területére. E hatás tekintetében mérföldkőnek számított a 2021 májusában megjelent Antiquum ministerium kezdetű motu proprio, amelyben Ferenc pápa megalapította a világi katekéták szolgálatát, a katekumenátus intézményesített szolgálatát, s ezzel a katekézist az evangelizáció középpontjába helyezte.

„A katekéta olyan megkeresztelt személy, aki hallgatja az Úr hívását, körülnéz, és a közösség stabil szolgálatába állítja magát” – idézte az előadó a pápát. A motu proprio kifejti továbbá, hogy a katekéta mint hitoktató, tanító elsősorban arra hivatott, hogy továbbadja a hitet az első igehirdetéstől a tanításon át, amely tudatosítja a Krisztusban való új életet, és felkészít a keresztény beavatás szentségeire. A katekéta tehát társ és kísérő, aki az Egyház nevében oktat – olvasható az Antiquum ministerium 6. pontjában.

Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense előadásában a magyar egyház útjára tekintett rá. Mint mondta, a hazai Katolikus Egyház egy ideje már keresi a helyét a magyarországi, illetve a térségbeli politikai retorikák kereszttüzében. Ahhoz, hogy kiutat találjon a politikai ideológiák szorításából, ki kell emelkednie az aktuálpolitika dichotomikus gondolkodási szerkezetéből, és a szekértábor-mentalitás támogatása helyett valami más lehetőséget kell felmutatnia. A magyarok életét a nagy globális feszültségek gyakran csak áttételesen határozzák meg, a világpolitikai és világegyházi folyamatok azonban hatnak ránk. A politikai kérdések mentén kialakuló polarizáció egyre erőteljesebben jellemző hazánkban is, a megosztottság a hétköznapok része lett.

Az együttélés lehetőségébe vetett bizalom lelkületének kialakítása és megújítása ma úgy hiányzik a hazai közösségi életünkből, mint egy falat kenyér

– fogalmazott az előadó.

Andrea Riccardi történész, a Sant’Egidio Közösség alapítója a kereszténység megbékélést elősegítő szerepét sürgeti – erről ír Együttélés című könyvében is. A kereszténység akkor válhat az együttélés katalizátorává, ha vállalja a párbeszéd kockázatát, vagyis szembe tud nézni a másik különbözőségével, és megpróbál sokrétű viszonyt létrehozni vele, felfogva érdekeit és irányultságát. A párbeszéd, a találkozás, a közösség vállalása méltó keresztény jövőkép lehet – mondta az előadó.

Gájer László hangsúlyozta, hogy a legutóbbi magyarországi népszámlálás adatai sokakban bizonytalanságot és félelmet keltettek. Bölcs volna most derűs alázattal állni ezekhez a számokhoz, és megpróbálni önmagunk és a külvilág felé is akkorának mutatkozni, amekkorák valóban vagyunk. A nagy épületek és az intézményrendszer törékeny emberek – olykor kimerült papok – vállát nyomja, nem kínálva nekik otthont, sem spirituális teret – fogalmazott az előadó.

Napjaink „dübörgő, haszonorientált” világában a viszonyítási pont a vallás, a hit lehet, amely az imában közvetíti azt a megtapasztalást, hogy „van valaki, aki elhívott, aki meghallgat téged”. Az Egyház feladata, hogy tanítsa az embereket arra, hogyan imádkozzanak.

A harmadik évezred egyházának imádkozó egyháznak kell lennie. Az ima tapasztalata tud túlmutatni megosztottságainkon”

– mondta a teológus. – Csökkenhet a kereszténység társadalmi, kulturális vagy politikai jelentősége és befolyása, ám mindez nem sokat számít. Ha azonban az ima elvész vagy meggyengül, akkor lehet a kereszténység bármilyen befolyásos, az egész mégsem ér semmit, és nemcsak üres, de veszélyes is.

Megélni és tanítani az imát: ennek a feladatnak az elfogadása a magyar egyház belépője a harmadik évezredbe.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír