Az őszinte szeretet és tisztelet hangján – Beszélgetés Székely János püspökkel

– A II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról azt írja: a zsinat „ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni”. Mit mondhatunk napjainkban a zsidó–keresztény kapcsolatokról?

– A Katolikus Egyház az utóbbi nyolcvan évben sok komoly lépést tett a zsidósággal való kiengesztelődés és a múlt sebeinek gyógyítása érdekében.

Már XI. Piusz pápa úgy nyilatkozott (1938. szeptember 6.), elképzelhetetlen, hogy egy keresztény antiszemita legyen.

A II. Vatikáni Zsinat pedig világossá tette, hogy „mindaz, ami az Ő (Krisztus) szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be különbségtétel nélkül” (Nostra aetate, 4.). A zsinat egyúttal kifejezi „sajnálatát a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat” (uo.). Szent II. János Pál pápa imádkozott a siratófalnál és – a pápák közül elsőként – ellátogatott a római nagyzsinagógába (1986).

A párbeszéd célja zsidóság és kereszténység között azonban sokkal mélyebb egymás jobb megismerésénél, a téves információk és az előítéletek, az antiszemitizmus és más, egymással szembeni ellenérzések eloszlatásánál. A kereszténység számára a zsidóság nem egy a vallások közül, hanem a saját vallásunk kezdeteit, gyökereit, idősebb testvéreinket jelenti. A Nostra aetate a zsidók és a keresztények „közös lelki örökségéről” is beszél.  Vallja, hogy az Egyház „annak a nemes olajfának gyökereiből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai” (4. pont, vö. Róm 11,17–24). Ezért mondta

Szent II. János Pál pápa, hogy a zsidóság a kereszténység számára nem valami külsődleges dolog, hanem bizonyos értelemben a mi vallásunk belső lényegéhez tartozik.

A zsidók „idősebb testvéreink”. A nagyra értékelés és a szeretet az egyetlen igazán keresztény magatartás a zsidósággal szemben – írja a Pápai Biblikus Bizottság A zsidó nép és szent iratai a keresztény Bibliában kezdetű dokumentuma. 

Van azonban egy harmadik célja is a zsidóság és a kereszténység párbeszédének. Ezt fogalmazták meg ortodox rabbik egy ünnepélyes közös nyilatkozatban (Dabru Emet, 2015. december 3.): „Kétezer év kölcsönös ellenségeskedése után mi, ortodox rabbik felismerjük, hogy történelmi lehetőség áll előttünk. Szeretnénk megtenni mennyei Atyánk akaratát azáltal, hogy elfogadjuk keresztény testvéreink felénk kinyújtott kezét. Keresztények és zsidók együtt kell hogy munkálkodjanak korunk erkölcsi kihívásainak megválaszolásában. Elismerjük, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a Katolikus Egyház tanítása gyökeresen és visszavonhatatlanul megváltozott a zsidósággal kapcsolatban. A Nostra aetate kezdetű dokumentum, és nyomában sok más egyházi dokumentum alapvetően elutasítja az antiszemitizmus minden formáját, hangsúlyozza az egészen különleges kapcsolatot a kereszténység és a zsidóság között. A zsidókat II. János Pál pápa idősebb testvéreinek, XVI. Benedek pápa pedig a hitben atyáinknak nevezte. Korunkban mi, zsidók az őszinte szeretet és tisztelet sok-sok jelét tapasztaljuk meg számos keresztény részéről. Nem vagyunk többé ellenségek, hanem egyértelműen társak abban, hogy megfogalmazzuk azokat az alapvető erkölcsi értékeket, amelyek az emberiség túléléséhez és jólétéhez szükségesek. Istent követve nekünk – keresztényeknek és zsidóknak – a szolgálatkészség, a feltételek nélküli szeretet és a szentség példáivá kell válnunk a világban.”

Az utóbbi két mondat különösen hangsúlyos megfogalmazása a két felekezet egymáshoz való viszonyának és közös feladatának.

– Milyen szerepet tölt be a Keresztény–Zsidó Tanács a vallásközi párbeszédben? 

– A Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews) 1942-ben alakult meg. Sigmund Sternberg és Paskai László bíboros kezdeményezésére ennek tagszervezeteként hozták létre 1990-ben a magyarországi történelmi keresztény egyházak (katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius, ortodox) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Magyar Keresztény–Zsidó Tanácsot. Ennek tagjai az egyes részt vevő egyházak hivatalos delegáltjai. A legtöbb egyház püspöki szinten képviselteti magát, emellett pedig szakértőket is delegál a tanácsba, amelynek célja a keresztény–zsidó párbeszéd folytatása, egymás jobb megismerése, az előítéletek oldása. A Tanács kiadásában jelent meg A magyarországi zsidóság története című mű Mezei Mónika és Róna Tamás szerkesztésében. Ennek a könyvnek az a célja, hogy gimnáziumi kiegészítő tananyagként tágítsa a fiatalok látásmódját, eloszlassa a tévképzeteket, gyógyítsa a múlt sebeit, oldja az előítéleteket, és felmutassa közös múltunk számtalan kincsét, pozitív pillanatát. 

– A Keresztény–Zsidó Tanács konferenciájának fő témája a béke. Az Ószövetségben sokszor olvasunk a választott nép harcairól. Ugyanakkor a prófétáknál, a zsoltárokban hangsúlyos szerepet kap Isten békéje. Hogyan lehet összeegyeztetni ezeket egymással? 

– Ahogyan azt Aranyszájú Szent János mondta, Isten lassan nevelte a népét, mint ahogyan egy apa neveli a gyermekét.

Az ember lassan értette meg, hogy Isten akarata a béke, az ő szeretett gyermeke minden ember, bármely nép fia legyen is.

A Biblia kezdeti írásaiban még igen sok az emberies, gyarló kifejezésmód és világlátás. A kinyilatkoztatás egészen csak Krisztusban, a Messiásban tisztul ki, az ő fényében olvasva kapják meg az Ószövetség mondatai a maguk helyes és teljes értelmét. 

– Milyen összefüggés van az igazságosság és béke között? 

– Izajás próféta írja, hogy „az igazságosság békét terem” (Iz 32,17). Igazi és tartós béke akkor elképzelhető, ha az emberiség egy igazságos rend szerint él és rendezi be a világot. Ez az igazság magában foglalja az Istenhez fűződő helyes kapcsolatot, a családi élet Isten által adott rendjének és a nemzetek jogainak tiszteletben tartását, a Föld javainak igazságos elosztását, az országok határainak igazságos – vagyis az etnikai, nyelvi és történelmi valóságnak megfelelő – kijelölését, és így tovább. Ezért hangsúlyozzák a pápák VI. Páltól kezdve mindmáig, hogy „a béke: az igazságosság és a szeretet gyümölcse” (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 494.).

– Ön szerint mi az oka annak, hogy egyes politikai vezetők a konfliktusok egyik lehetséges megoldásának a háborút tartják? 

– A Föld nagyhatalmai mindig is törekedtek befolyási szférájuk növelésére. Hasonló törekvés látszik most is az Egyesült Államok, Oroszország és a feltörekvő új keleti nagyhatalmak részéről. A háborúból igen sokan hasznot húznak, például azok, akik Ukrajna termőföldjeit, természeti erőforrásait most felvásárolják. Az emberiség még nem rendelkezik olyan, nemzetközileg elismert és végrehajtható jogrenddel, amely az országhatárok módosítását a háborún kívül más módon lehetővé tenné. Így például a hatalmas kurd népnek nincs lehetősége arra, hogy önálló országa lehessen, ahol az anyanyelvét, kultúráját, önrendelkezését ápolhatja, megélheti.

– Egy Magyarországgal határos országban immár fél éve olyan háború zajlik, amelyről sokan úgy tartják, hogy a II. világháború befejezése óta a legsúlyosabb fegyveres konfliktus Európában. Önnek mi a meglátása ezzel kapcsolatban?

– Az Ukrajna elleni háborúban tízezrek haltak vagy sebesültek meg, százezrek vesztették el az otthonukat, mindenüket, emberek milliói menekültek el a szülőföldjükről. A tragédia, a szenvedés, a pusztítás óriási. A sebek évtizedekig, talán évszázadokig sem fognak begyógyulni, hatnak majd a következő nemzedékekre. A háború kirobbantóit és kiprovokálóit ezért óriási felelősség terheli. 

– Mit tehet az Egyház annak érdekében, hogy a nézeteltérések megoldása ne a háború legyen? Hallgatnak a világ vezetői az Egyház szavára? És mit tehet a béke érdekében az egyes ember, a katolikus keresztény?

– A kereszténység kétezer éve mint kovász van jelen az emberiség történelmében. Létrehozta az első kórházakat, az első ingyenes iskolákat, megtermékenyítette az emberi gondolkodást, a tudományt, a művészeteket.

A kereszténység az evangélium átadásával és az evangéliumi élet példájával hat az egész emberiségre. 

Az Egyház fáradhatatlanul tanítja, hogy a háború sohasem alkalmas eszköz a nemzetek közötti problémák megoldására. Védekező háborút is csak abban az esetben szabad viselni, ha a támadó fél által okozott kár tartós és súlyos, ha a károkozás megállítására minden más eszköz hatástalannak bizonyult, ha a sikerhez szükséges feltételek megvannak, és ha a fegyveres erő alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt, mint maga a megszüntetendő rossz (vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 500.). Ebben a dokumentumban olvassuk azt is: a nemzetközi közösség erkölcsi felelőssége, „hogy beavatkozzon bármely csoport érdekében, amelynek az élete veszélyben van, vagy amelynek jogai alapvető területen sérülnek” (506). A békés nemzetközi együttélés szabályait megsértő kormánnyal szemben alkalmazhatók szankciók, ám ezeknek célzottaknak kell lenniük. „A szankciókat sohasem szabad felhasználni arra, hogy általuk a teljes lakosságot büntessék” (507). A fegyveres szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók számára biztosítani kell a szolgálat más módon való teljesítését. „A fegyveres erők minden tagja erkölcsleg kötelezett arra, hogy ellenszegüljön az olyan parancsnak, amely a nemzetközi jog és egyetemes érvényű alapelvek elleni bűncselekményre kötelezné” (503). 

Mindannyiunknak törekednünk kell a szív békéjére. Fáradhatatlanul imádkoznunk kell a békéért, a háború áldozataiért. Amennyire képesek vagyunk rá, enyhítenünk kell a háború által okozott sebeket, például a menekültek befogadásával, segítésével.

Szerző: Baranyai Béla 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 25-i számában jelent meg.