KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A program házigazdái Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, illetve Mikulás Domonkos igazgatóhelyettes, projektmenedzser voltak.
A projektzáró rendezvény résztvevőit Nagy Attila SchP igazgató köszöntötte. Király Gellért projektasszisztens magát a projektet ismertette, majd Lévai Zita Mariann laborvezető a megvalósult szakmai programról tartott beszámolót. Mikulás Domonkos összefoglalója után Labancz Zsolt tartományfőnök Az Öveges projekt a Rendtartományban címmel tartott rövid előadást, majd az Öveges partnerintézmány-táblák ünnepélyes átadására került sor.
Április óta több mint 400 tanórát tartottak már meg a Piarista Iskola Öveges-laborjában, nem csak az itteni, hanem másik 11 iskola diákjai számára is. Az Öveges Diáklabor különlegessége, hogy nem egy-egy tantárgyhoz kapcsolódó kísérleteket végeznek itt a diákok, hanem fizikai, kémiai és biológiai ismereteiket együtt alkalmazva oldanak meg komplex feladatokat. A tanterv része például egy képzelt bűntény megoldása. A diákoknak ujjlenyomatokat kell venniük, titkos üzeneteket felfedniük, illetve a hamis pénzt kell megkülönböztetniük a valóditól, mindezt a tudomány segítségével.
Mikulás Domonkos, a kecskeméti Piarista Iskola igazgató-helyettese elmondta, összesen 66 Öveges-labor működik az országban, a jövőbeli céljuk pedig az, hogy ezek összhangban egymást segítve dolgozzanak.
„Úgy látjuk, hogy ezek a laborok akkor tudnak igazán hatékonyan együtt működni, ha szakmailag összefognak, és ha közösen próbálják megtalálni a finanszírozási forrásokat, megosztják a tudásukat, együttműködnek a felsőoktatással és a régió vagy akár az ország iparával. Ellenkező esetben nincs lehetőség a hosszú távú fejlődésre – nyilatkozta az igazgató-helyettes.
Az iskola folyamatosan keresi a partnereit. Például olyan ipari vállalatokat, amelyek segítenének új tananyagok kidolgozásában, de vendégtanárokat és előadókat is szívesen várnak. Maga a labor több mint 300 millió forintos uniós és állami támogatásból jöhetett létre. A felszerelést folyamatosan fejleszteni és bővíteni fogják.
Fotó: Kecskemét.piar.hu; Övegeslabor.piarista.hu
Kecskemét.piar.hu; Kecskeméti TV.hu/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














