Az a szép, ami érdek nélkül tetszik – Makray János képei a budai Szent Kereszt templomban

Még sohasem jártam az épületben, azt gondoltam, irodaház lehet, közelebb érve azonban rájöttem, hogy ez bizony egy templom. Még tartott a mise, amikor beléptem az ajtón, Gájer László atya, tanszékvezető egyetemi tanár éppen a befejező résznél tartott. Ezt mondta: „Kérjük, áldd meg ezeket a képeket, mindegyiket itt a templomban, amelyeket a te tiszteletedre készítettek és szeretettel festettek. A te bőkezűségedből nyert ajándékok ezek. Töltsd el a szívünket szent Lelked örömével, miközben nézzük ezeket a képeket. Krisztus, a mi Urunk által.” 

Templomban viszonylag ritkán nyílik kiállítás. Május 25-én, vasárnap este azonban ezért érkeztek ide vagy maradtak itt mise után az emberek a Táltos utcai Szent Kereszt templomban. Makray János festőművész alkotásait sokan ismerhetik, az elmúlt évtizedekben jó néhány tárlata volt Budapesten és vidéken is. (Makray a pesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett díszítőfestő szakon, Somogyi Gábor tanítványaként. A Képzőművészeti Főiskolán Klimó Károly műtermét látogatta.) A művész lassan hetvenéves lesz, s jubileuma alkalmából most saját válogatásában láthatunk festményeket körben a templom falain. A kiállítást Remény címmel rendezték meg.

Az oltártól balra rögtön feltűnik Mindszenty József bíboros, hercegprímás arcképe A kardinális címmel. A festmény az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdona. Nagyon jó ez a kép, a bíboros jellegzetes mozdulata, arckifejezése, a színek, a ruházat, a megvilágítás mind remekül sikerült. A kezek ábrázolása is kiváló, állapítottuk meg Gájer Lászlóval a megnyitó után. Nem könnyű olyan embert festeni vagy mintázni, akit csak fényképről ismer az alkotó, mert hiányzik neki a személyes találkozás, a közelség, a párbeszéd a modellel. Nem véletlen, hogy a századfordulón László Fülöp, a kiváló portréfestő kétszeri ülés során kilenc órát is eltöltött főúri modelljeivel. László egyik remeke az a mostanában a figyelem homlokterébe került portré is, ami a kilencvenéves XIII. Leó pápát ábrázolja. A világhírű magyar mester 1900 márciusában készítette a képet a Vatikánban, öt ülés után.

De létezik ellenpélda is: Benczúr Gyula Erzsébet királynét ábrázoló félalakos portréját az egyik legjobbnak tartják a sok kép közül, pedig Benczúr a királyné halála után, fénykép alapján festette ezt a művét.

Makray János nem egyházművész, hiszen a klasszikus értelemben vett egyházművészet, amely sok száz éven át foglalkoztatott és tartott el művészeket, ma már nem is létezik. Gondoljunk csak a gótika korát jellemző soktáblás szárnyas oltárokra, az oltárképekre, a szentek szobraira! Az Egyház mindig is gazdag mecénás volt, rengeteg munkát adott építészeknek, festőknek és szobrászoknak. Mára azonban a helyzet némileg megváltozott. Napjainkban inkább a már régebben épített egyházi ingatlanok, templomok felújítása zajlik. A hangsúly ma a közösségépítésre esik, és kevésbé vadonatúj szakrális terek létrehozására, de persze azért erre is akad példa. Jellemzően azonban inkább a már meglévő templomok köré építenek lelkigyakorlatra, ifjúsági foglalkozásokra és más társas együttlétekre alkalmas tereket.

Makray festészetének lényege a szakralitás, alkotásait áthatja a fény, a magasság és a mélység. Maga a fény, mint közös motívum, ezeken a képeken olyan valóság, amit Isten tulajdonságának tartanak. Vásznain Makray elsősorban nem templomokat ábrázol, hanem a lelkiséget igyekszik megragadni a festészet eszközeivel, anélkül, hogy szentimentális lenne.  

Érdemes idézni néhány gondolatot Gájer László megnyitóbeszédéből: „Szeretnék beszélni a szépségről, és majd ezekről a munkákról is. Olyan térben vagyunk itt, amely közösségi és szent. Így vagy úgy a vonzásába kerülünk ennek a szakrális térnek, ami kicsit az egyetemesnek, az igaznak a vonzásába is bevon bennünket. Azt mondhatjuk, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik. Vagyis a szépség olyasmi, ami mentes az egyéni érdektől, a szubjektív elfogultságtól és attól, hogy valami hasznunk legyen belőle. Ilyen értelemben morális kategória. A szépség feltétlen, vagyis kategorikus, nem hipotetikus, nem valami feltételhez kötött. Az az igazi, ha a szépség érzékelése felül tud emelkedni a rövid távú érdekeken.”

Mondhatjuk, hogy Makray képei egyszerűek, könnyen áttekinthetők, általában egyetlen motívum köré szerveződnek. Ha megfigyeljük, alkotásainak címe is legtöbbször egyetlen szó csupán. Vegyük mindjárt példaként az Áldás I., Áldás II. című vásznakat! Mindkét festményen magasba emelkedik a kéz, a fény felé mutatva, üde színekkel, sok sárgával és kékkel megfestve. Ez a két kép a kiállítás bezárása után is itt marad a templomban. A magasba szökő, acélszerkezetű tető alatt, az oltárnál, három selyemre festett kép alatt, asztalhoz támasztva láthatjuk a Hajnali imádság című festményt. Mint megtudhattuk, ez a mű Gájer László atya szobájának falát díszíti.

A kiállítás egy másik képe a Santa Maria Maggiore-bazilikát ábrázolja. Amikor Rómában járt, a festőt megérintette a bazilika oldalkápolnájában látható Szűz Mária-kép, a Salus populi romani, vagyis a Római nép megmentője kegykép. Ez a műalkotás évszázadok óta kitüntetett helyet foglal el a római nép lelkében, elé járulva fohászkodtak segítségért a Szűzanyához betegségek, balsors, pestisjárványok idején. Ferenc pápa kérésére ezt az ikont helyezték el a Szent Péter téren, amikor a Szentatya a pandémia idején a járvány megszűnéséért imádkozott, és az egész világot imára hívta. Megrendítő volt, ahogyan a pápa egyedül állt a téren az esőben, és a Salus populi romani kegykép jelenlétében Isten irgalmába ajánlotta Róma városát és az egész emberiséget.

Figyelemre méltó festmény A kő marad című szimbolikus alkotás is, amelyen azt láthatjuk, hogy nagy erővel, újabb és újabb hullámokban ömlik a víz, ám a szilárd talaj minden változás ellenére is megmarad. Csodaszép tájkép a Bodrog, s rendkívül hangulatos a Megyek haza című olajkép, amelyen leszáll az est, kigyúlnak a fények Budapest utcáin, és már kivilágítva, kanyarogva érkezik a sárga villamos.

Az Irgalom című alkotás „kilóg a sorból”. Egy szerencsétlenül járt hajléktalant ábrázol, aki az út mentén fekszik, körülötte szatyor, alma, üveg és poharak. Feszes a kompozíció, az alvó alak, aki talán jobb sorsról álmodik, szinte szétfeszíti a keretet.

Makray János képei nem is ecsettel készültek, hanem jól láthatóan festőkéssel. Ez a technika ellenpontozza a líraiságot, egyfajta keménységet, határozottságot kölcsönöz alkotásainak.

A XII. kerületi Szent Kereszt templomban május 25-én nyílt és három héten át látogatható kiállítás védnöke Matolcsy Kálmán templomigazgató. A tárlat Gájer László kezdeményezésére jött létre.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.