Az „üres kezek” lelkületével – Nagyböjti beszélgetés Lisieux-i Kis Szent Terézről (1. rész)

– Miért lett Kis Szent Teréz ennyire fontos a Nyolc Boldogság Közösségnek és a mai kor emberének?

– Teréz nem is annyira a saját kora, mint inkább a mai idők apostola. Ma sokkal sebzettebbek, gyengébbek vagyunk, mint a régi idők szentjei, nem tudunk úgy élni, mint Remete Szent Antal vagy Avilai Szent Teréz. Kis Szent Teréz is nagyon törékeny volt, de az életszentségnek olyan eredeti lelkiségére talált rá, amit minden ember követhet. Részletesen leírta a belső élményeit, mélyen reflektált önmagára, életét nagyon pontosan megismerhetjük az írásaiból.

Teréz vágyott arra, hogy „nagy szent” legyen, de nyilvánvaló volt számára, hogy erre a saját erejéből teljesen képtelen.

Isten azonban nem keltene benne ilyen vágyat, ha nem maga akarná véghezvinni benne ezt a művet. A kegyelemmel nagyon tudatosan együttműködve jutott el az életszentségre. Egyházdoktorrá avatása alkalmából II. János Pál így fogalmazott (Divini amoris scientia, 1997): „Élete során Teréz új világosságokat, rejtett és titokzatos értelmeket fedezett fel, s az isteni Mestertől megkapta a »szeretet tudományát«, melyet írásaiban nagy eredetiséggel mutatott be.”

– Teréz már kicsi gyermekként nagy traumákat élt át. Könnyen előfordulhatott volna, hogy ezek hatására képtelenné válik a bizalomra, a ráhagyatkozásra, ami lelkiségének lényege lett. Melyek voltak ezek a gyermekkori tragédiák?

– Manapság gyakran beszélünk szeparációs szorongásról, és ez tényleg sok bajunk okozója. Lehet, hogy ezért tényleg maga felelős valaki, de az is lehet, hogy egyszerűen így hozzák az életesemények. Amikor Teréz édesanyja, Zélie a kilencedik gyermekét, Terézt várta, már mellrákja volt, s addigra négy gyermekét veszítette el. Korábban volt már egy Teréz nevű kislánya is, aki négy-öt évesen halt meg.

Teréz tehát egy helyettesítő gyermek, a nevét egy elhunyt testvére után kapta.

Beteg édesanyja szorongva várta őt, attól is tartott, hogy nem fogja tudni szoptatni; egy korábbi szülésénél ez már előfordult, és a csecsemő meghalt. Teréz szülei akármilyen szentek voltak is (Louis Martint és Marie-Azélie Guérint Ferenc pápa 2015. október 18-án avatta szentté, ők voltak az első együtt szentté avatott házaspár), akármilyen nagy szeretetben éltek is, a gyász ott élt a szívükben, benne volt a családi légkörben. Féltek, mi lesz, ha ez a kicsi is meghal… Ebbe a helyzetbe született bele Teréz. Szerencsére találtak neki dajkát, de elválasztották az édesanyjától. A pici baba a dajkánál élt, akihez kötődni kezdett. Egy év elteltével aztán visszavitték a szüleihez, akiket nem ismert. Ekkor megint el kellett szakadnia az élet forrásától.

– Milyen gyerek volt a kis Teréz?

– Nagyon szerették, kényeztették, hiszen ő volt a legkisebb a családban, a nővérei is sokszor „babáztak” vele. Hitben nevelkedett pici kora óta. Az édesanyja rendszeresen levelet írt a testvérének, aki vizitációs nővér volt. Ezekből megtudhatjuk, hogy

Teréz különleges, élénk, akaratos, belevaló kislány volt.

Amikor valami rosszat tett, nem titkolózott, mint általában a gyerekek, hanem odaállt az ajtó elé, és várta, hogy hazaérjen az apukája. Amint belépett, a kislány a karjaiba vetette magát, és gyorsan elmondta neki, hogy mit csinált. Az édesapja annyira el volt bűvölve ettől, hogy megölelte és megpuszilta.

Teréz alapélménye, hogy bármilyen hibát követ is el, az Atya karjába vetheti magát, aki „csókkal fogja megbüntetni”.

– Ebből a családban megélt szeretetből és hitből származik tehát tapasztalata az irgalomról, amit később is megél és tanít.

– Teréz már karmelita nővér, amikor lelki testvérként kap két missziós papot, akikkel levelezést folytat. Az egyikük sokat panaszkodik a leveleiben a bűnei miatt. Teréz nem érti ezt a hozzáállást. Arra

bátorítja őt, hogy vesse magát Isten karjaiba, és mondja neki: „Atyám, büntess meg egy csókkal.”

A közösségben gyakran énekeljük Teréz verseit, amelyek a Rózsaeső imaesteken is felhangzanak. Az egyikben ezt írja: „Ha a világ összes bűntényét (!) elkövettem volna, akkor is megőrizném ugyanazt a bizalmat, mert jól tudom, hogy ez a rengeteg bűn nem más, mint egyetlen csepp víz az égő parázson.”

– Négyévesen meghalt Teréz édesanyja. Hogyan élte meg ezt a fájdalmat?

– Szerencsétlenül alakult, hogy apja odavitte a kislányt a már holtan fekvő édesanyjához. Arra kérte, csókolja meg még utoljára, és nem kérdezte tőle, hogy akarja-e. Teréz irtózattal csókolta meg anyja hideg homlokát. Nem készítették fel őt arra, hogy Zélie meg fog halni, csak azt látta, hogy halott. Később a visszaemlékezéseiben leírja, hogy ezután megváltozott a természete:

a vidám, élénk gyermekből állandóan síró, túlérzékeny kicsi lány lett.

A nővérei és az apukája nagyon vigyáztak rá, kényeztették, mindent megtettek azért, nehogy megbántsa valami.

– A félárva kislány Pauline nevű nővérét választotta pótmamának, ám néhány évvel később tőle is el kellett válnia.  

– Teréz véletlenül tudta meg, hogy Pauline belép a Kármelbe. A testvére nem beszélt neki erről. A kislány ekkor ágynak esett, súlyos depressziós állapotba került, hallucinációk gyötörték. Az orvos tehetetlen volt, nem hatottak a gyógyszerek. Imádkoztak érte a Kármelben, az apa több templomban is szentmisét mondatott érte.

Mély gyógyulást élt át, amikor a szobájában álló Mária-szobor rámosolygott.

Ő legalábbis így élte meg. Egy anyai mosoly gyógyította meg Terézt, aki elveszítette az édesanyját és a pótanyjának választott Pauline-t is. Máriában visszakapta az anyai szeretetet.

– Érdekes, hogy Kis Szent Teréz édesapja és édesanyja is szerzetes akart lenni fiatalkorában. Testvérei közül is volt, aki belépett a Kármelbe vagy más rendbe. Hogyan jelentkezett Terézben a vágy, hogy szerzetes legyen?

– Teréznek már gyermekként végtelen álmai, vágyai voltak, és később sem mondott le ezekről, mint általában az emberek.

Szenvedélyes kislány volt, és szenvedélyes is maradt.

Ő tényleg teljesen Istennek akarta adni az életét, már gyermekkorában megfogadta, hogy semmit nem fog megtagadni tőle. Kérdés, hogy miért lépett be a Kármelbe tizenöt évesen. Ilyen fiatalon ez nem is volt lehetséges, ő mégis elérte. Azért, mert Pauline, az „anyukája” már ott volt? Nyilván ez is közrejátszott ebben. De tény, hogy az Istennel egyesült élet, sőt az életszentség már gyermekként a figyelme középpontjában volt. Hatalmas benne a szeretetvágy, ugyanakkor érzi a törékenységét is. Később teljesen őszintén leírja, hogy ha Isten nem óvja meg, „mélyebbre csúszhatott volna”, mint Mária Magdolna.

– Hogyan és miért hozott áldozatot? Mitől tudta ennyire szeretni az áldozathozatalt?

– Számára az áldozat mindig a szeretetből fakadt. Teréz általában apró áldozatokat hozott, ami lehetett csak annyi, hogy rámosolygott valakire, akinek az adott pillanatban a legszívesebben hátat fordított volna, vagy szeretettel elrakta a nővérek otthagyott kórusruháit. Nagyon tudatosan kereste ezeket a lehetőségeket.

Már gyerekkorában tudta, hogy nem fogcsikorgatva, magának fájdalmat okozva kell megtennie ezeket, hanem szeretettel és örömmel.

– Hogyan jutott erre a bölcs belátásra gyermekként?

– A meghatározó kegyelem és az ő mély, személyes döntésének pillanata tizennégy éves korában jött el az életében: ezt karácsonyi kegyelemnek nevezi. A család jött haza az éjféli miséről. Teréz nagyon várta az ajándékokat, fáradt apja pedig kifejezte, milyen jó, hogy ez az utolsó év, amikor ilyen gyerekséggel kell foglalkoznia. Teréz elindult felfelé a lépcsőn, a testvérei látták, hogy könnyes a szeme, ebből megint sírás lesz… Ám nem így történt.

Hozott egy döntést, visszafordult, és mosolyogva visszament a családjához.

Teréz azt írja, ezen az éjszakán lett felnőtt, és ettől kezdve egyetlen küzdelemben sem győzetett le. Az áldozatokkal kapcsolatban az is fontos, hogy nem akarja számontartani és Istennek érdemként bemutatni ezeket. Mindent teljesen ingyenesen, szeretetből tesz. Ez az „üres kezek” lelkülete. 1895-ben, két évvel a halála előtt így ajánlja fel magát Isten irgalmas szeretetének: „Az életem végén üres kézzel fogok megjelenni előtted, mert nem kérem tőled, Uram, hogy számold a jótetteimet… A te igazságodat akarom magamra ölteni, és a te szeretetedtől megkapni, hogy örökre birtokoljalak téged.”

– A belülről fakadó érzelmeket általában követni szoktuk, ő azonban tudatosan nem teszi ezt. Hogyan képes erre?

– Nem tagadja le az érzéseit, tudatosítja és megéli azokat, de képes szabadon dönteni a szeretet mellett, nem a sebzettségé az utolsó szó. Mitől lett egyházdoktor? Hiszen semmi nagy dolgot nem tett.

Belátta, ő csak arra képes, hogy megemelje és feltegye a lábát az első lépcsőfokra, de kell egy lift, ami azután felemeli.

A gazdag polgárházakban akkoriban jelentek meg az első liftek, s a látványuk hatott Terézre. Számára a lift a Jóisten karja. Úgy érezte, nem növekednie kell, hanem egyre kisebbé válnia. Azt mondja, a legnagyobb kegyelem, amit Istentől kapott, éppen az, hogy megmutatta neki a kicsinységét, a képtelenségét. Ezért aztán naponta százszor is Isten karjába vetette magát, és a kegyelem fokozatosan átalakította.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. február 19-i számában jelent meg.