Azt adom, amit én is kaptam – Papi zarándoklat az aranymisés Erdő Péter bíborossal a Felvidéken

Az esztergom-budapesti papi zarándokbusz stílusosan a budapesti Szent István-bazilikától indult, majd az esztergomi bazilikánál vette fel a részt vevő papok csoportjának másik felét. Innen keltünk át a széles Dunán, s vettük az irányt Bény felé.

Szép számmal gyűltünk össze, majd’ negyvenen minden korosztályból, fiatalok, régebb óta fiatalok, plébánosok, káplánok, szemináriumi elöljárók, esperesek és nem utolsó sorban természetesen az aranymiséjét ünneplő bíboros atya, aki megtisztelő módon velünk utazott a buszon. (A zarándoklat szervezője, Schranko László atya kiemelte, hogy sok esetben a főpásztor ilyenkor külön autóval utazik).

„Krisztus Vére, amely nélkül nincs bűnbocsánat, üdvözíts minket!” – imádkoztuk Garamszentbenedeken a Szent Vér-ereklye előtt; és elgondolkodtunk, hogy valóban

mennyire szükségünk van Mesterünknek erre az ingyenes, ki nem érdemelhető és visszavonhatatlan áldozatára, amely megnyitja az utat az Atyához, és újra összeköt minket vele és egymással is. Krisztus vére által leszünk a legmélyebb értelemben test-vérekké.

A papság egy különleges kapcsolat ezen a testvériségen belül, amely nem csupán a meghívásban, hanem a szolgálatban is egyesít bennünket. Ezt élhettük meg kiemelkedő módon ezen a zarándoklaton.

Nagycétényben, Kiss-Maly László ezüstmisés jubiláns atya szülőfalujában csodálatos vendéglátásban volt részünk. Könnyet csalt a szemünkbe, ahogy két népviseletbe öltözött kislány kipirult arccal, lelkesen, a személyesen neki írt verssel köszöntötték aranymiséjét ünneplő főpásztorunkat.

A templom bemutatása és a közös imádság után egy váratlan kérdésre, hogy mi az egyik legszebb élménye az 50 éves papi szolgálatából,

bíboros atya a papszenteléseket emelte ki, melynek során „az ember átad valamit, ami nem az övé, amit kapott Istentől; átadja olyanoknak, akik aztán azzal az erővel és kegyelemmel szolgálni tudják a közösséget”.

Nyitrán szentmisét ünnepeltünk, amelyen Monostori László atya mondta a szentbeszédet. Homíliájában kiemelte, hogy a papi szolgálat ajándék.

Egy személyes történetet is megosztott: amikor egy beteghez hívták – s bár azt mondták, hogy az idős bácsi nincs már eszméleténél –, egy belső indításra mégis magával vitte az Oltáriszentséget. Amikor feladta a betegek kenetét, a beteg szeméből könnycseppek csordultak ki. Ezután az idős férfi elkezdett motyogni, majd a szájára mutatott. Azt hitték szomjas, és inni kér, de a vizet elutasította. Végül kiderült, hogy szentáldozáshoz szeretne járulni. Jézus ezt pontosan tudta, és László atya szolgálatán keresztül el is jutott a beteghez. A papi szolgálat során ilyen ajándékokban részesülhetünk. Hála ezért!

Erdő Péter bíboros másnap, a sasvári szentmise végén megosztott egy személyes történetet, amelyben kisministráns korát idézte fel. Volt egy piliscsabai apáca, aki egyszer azt mondta neki: „Magából pap lesz”. Ő csak annyit kérdezett: „Honnan tudja?” Mire az apáca: „Ott van a homlokán Jézus csókja és a Szűzanya szeretete.”

Mindezt a papsággal kapcsolatban osztotta meg bíboros atya, hogy

már az ébredő hivatások mellett ott áll a Szűzanya, s ezért fontos az ő oltalmába ajánlani a már felszentelt papokat és azokat is, akikben ugyan nyiladozik a hivatás, de nem mertek még igent mondani rá.

Utunk utolsó állomása az ősi kegyhelyen, Máriavölgyben volt, ahol a szentolvasó, a loretói litánia és az Esterházy Pál nádornak tulajdonított imádság elmondásával önmagunkat és a ránk bízottakat a Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánlottuk.

Jó volt együtt zarándokolni a paptestvérekkel; a vidám hangulatú beszélgetések, közös étkezések és a buszban töltött idő által erősödhetett közöttünk a paptestvéri közösség. Felüdülve érkeztünk haza, hogy folytassuk a szolgálatot, és azt adjuk, ami nem a miénk, amit magunk is kaptunk.

Szöveg: Faragó András, Lőw Gergely

Fotó: a zarándoklat résztvevői; Eredics Gergő

Magyar Kurír