„Közösségünk egy több hónapos folyamat során gondolkodott az elöljárói szolgálatról, melynek eredményeként Ábel atya, aki immáron tizenkét éve látta el ezt a feladatot, átadja a stafétabotot Izsák atyának” – számol be a szerzetesi közösség a döntés hátteréről Facebook-oldalán.
Halmos Ábel OSB továbbra is a bakonybéli testvéri közösség tagja marad, és plébánosként gondoskodik a falu híveiről.
Baán Izsák szeptember 1-jén, a 9.30-kor bemutatott vasárnapi szentmisén kezdi meg szolgálatát Hortobágyi Cirill főapát áldásával. A közösség szeretettel várja a szentmisére minden kedves barátját, és kéri, hogy imádsággal támogassák új elöljárójukat.
* * *
A bakonybéli völgyben Szent István, első királyunk alapított szerzetesi közösséget 1018-ban. A Bajorországból érkező Szent Günter, aki Gizella révén a király rokona volt, remeteközösséget hozott létre: a völgyben kunyhókban és barlangokban élő szerzetesek mindennapjait az imádság és a munka, a magány és a találkozások ritmusa alakította – olvashatjuk a monostor weboldalán.
Ehhez a közösséghez csatlakozott később, 1023 körül a Velencéből érkezett Szent Gellért is, aki hét évet töltött a monostorban.
Az alapítók Szent Mauríciuszt választották védőszentül: egy római katonaszentet, aki több ezer társával együtt a 3. század végén szenvedett vértanúhalált, mert nem volt hajlandó ártatlan keresztényeket üldözni.
1693-ban Göncz Celesztin pannonhalmi szerzetes lett Bakonybél apátja. Vele kezdődött a török kor utáni újraalapítás több évtizedes folyamata. Az 1720-as években zajló betelepítésnek köszönhetően megszületett az újkori Bakonybél község; a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész.
1950-ben a történelemben immár harmadszor kellett a szerzeteseknek elhagyniuk a monostort; 1998-ban térhettek vissza.
A bencés közösség az alapítás 1000. évfordulója alkalmából 2018-ban nagyszabású felújításba kezdett, a beruházás első üteme zárult idén áprilisban.
Forrás és fotó: Szent Mauríciusz-monostor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria