Baán Izsák OSB a lectio divináról: Engedd, hogy megszólítson, alakítson az Ige!

Az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) képzési napot szervezett Budapesten a lectio divináról. A sokak által várt eseményre érkezett papokat, világi lelkipásztori munkatársakat, hitoktatókat Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az OLI igazgatója köszöntötte.

Az előadásokból és gyakorlati részekből felépülő képzési napot Baán Izsák OSB bakonybéli bencés perjel vezette. A bencés szerzetes a jelenlévőkkel együtt énekelt taizéi imádsággal indította a napot, a Szentlélek segítségéért fohászkodva.

A lectio divina hagyományáról és gyakorlatáról szóló előadása bevezetőjében mintegy alapvetésként fontosnak tartotta elmondani, hogy a lectio divina elsősorban imádság, nem pusztán bibliaolvasási módszer. Nem is lehet csupán ez utóbbi, hiszen az Isten igéjével való személyes találkozás „átszövi az egész életünket”. Kifejtette: 

a lectio divina gyakorlatában nem az a megfelelő hozzáállás, hogy a Szentírás szavait olvasva, azon elmélkedve megerősítést, élményt, vagy táplálékot keresünk a maguk számára, merthogy e „szent olvasásban” Isten a kérdező.

Nem mi szánunk időt az Úrra, mintegy helyet szorítva neki az életünkben, hanem az történik, hogy Isten Igéje az ő életének részévé akar tenni, titokzatos módon bekötve minket is a szentháromságos Isten cselekvésébe, amely jelen világunkban is hatékony.

A Szentlélek hívása a lectio divina kezdetén nagyon fontos, sőt a legfontosabb, mert a Biblia szavai éppen benne kapnak erőt, hogy általa élő cselekvéssé váljanak; éppen erre a működésre nyílunk meg a szent olvasásban.

„Esélyt kapok arra, hogy az általam befogadott ige által Isten cselekvése beáramoljék életem minden apró zugába, és ennek nyomán valós változás történjen a lélekben” – fogalmazott Baán Izsák, hozzátéve, hogy a Lélek inspirálta változás nem pusztán az egyes emberért, hanem mindenki másért is, az egész világ javára történik.

A befogadó megnyílás az elhangzó igére a magunk részéről elsősorban nem értelmi megismerés (ami megismerőtevékenységünk körülbelül 70–90 százalékára jellemző), mert „nem az agyunkkal tudjuk befogadni Istent”, hanem a szívünk (személyiségünk központja) által történik Isten erejének megtapasztalása. A Kr. u. 4. századból való a feljegyezett szerzetesi mondás: „Ha van szíved, üdvözülhetsz is.”

Isten erejének személyes tapasztalatáról szólva a bakonybéli bencés perjel elmondta, hogy Michael Casey Ausztráliában élő trappista szerzetes, a téma egyik avatott ismerője (A Szent olvasás – A Lectio divina ősi művészete című könyve magyar nyelven is olvasható – a szerk.) egyszer azt mesélte, hogy hetvenéves lehetett, amikor valahogy megbotlott és legurult a kolostorlépcsőn, és olyan rosszul esett, hogy orvost kellett hozzá hívni. Az orvos tapogatni kezdte az idős szerzetes kezét, lábát, figyelve arra, hogy mikor szisszen fel, jelezve, hogy azon a helyen valamilyen belső sérülés (csontrepedés, esetleg törés) lehet.

Michael Casey szerint a vele történtek alkalmasnak mutatkoznak arra, hogy segítsenek jól megragadni a lectio divina lényegét:

amikor az életünkkel odaállunk az Isten igéjének tükre elé, és engedjük, hogy a szentírási szóban lévő erő hasson ránk, akkor azon a területen, ahol valami megelevenedik, „felszisszen”, megmozdul a lelkünkben, az annak a jele, hogy ott van valami tennivalónk.

A lectio divina gyakorlatának eredete igen ősi, már a sivatagi atyák (Kr. u. 4–5. századi egyiptomi szerzetesek) is hasonló szellemben közelítettek a szentírási igékhez, többek között félhangos ismételgetés, mormolás (meleté) útján vált az életük részévé.

Az Ószövetségben olvasható erőszakos cselekményeket az emberi léleknek a bűnre vezető hajlam, az Isten útjától eltérítő erők elleni belső küzdelmeikre vonatkoztatták. A keresztény Kelet tehát az imádságban a külsőtől (szavak) a belső, a szellemi felé halad.

Nyugat (Szent Ágoston, Cassianus) a szív vágyakozására koncentrál, a szüntelen belső ima felszínre törésére (a szavakon át Isten felé) – mondta összefoglalóan Baán Izsák OSB.

A Biblia és a lectio divina teológiai megközelítéséről szólva a bencés szerzetes a II. Vatikáni Zsinat megfelelő szövegeit idézte (lásd ITT egybegyűjtve – a szerk.), valamint a hallgatóság figyelmébe ajánlotta Michael Casey már említett könyvét.

Az előadó kifejtette, hogy egyrészt a szentek életében is megfigyelhető a bibliai igék lélek- és sorsformáló hatása, másrészt maga a Szentírás is utal arra, hogy a bibliai szövegek nem puszta rögzítései örök igazságoknak, hanem a mi okulásunkra írták (Róm 15,4).

A Feltámadottal való találkozásokat leíró evangélista pedig mintha velünk (későbbi korok hívő emberével) folytatna párbeszédet. Jézus például boldognak mondja azokat a hívőket, akik nem láthatják őt, s ezt annak a Tamás apostolnak nyilatkoztatja ki, aki az ő sebhelyeit érinthette.

Baán Izsák a továbbiakban számos példán keresztül mutatta be azt, hogy eredetileg, a szerzetesség kezdeteinél a sivatagi atyák (akinek a mondásait, történeteit megőrizték, lejegyezték) hogyan viszonyultak a szentírási szövegekhez, mondatokhoz. Szépen példázza egy történet azt, hogy Isten Igéjének ereje miként hatja át az ige igaz hallgatójának életét, magatartását, abban miként jelenik meg a jézusi.

Egy Ammonasz nevű atyának (később püspök) hírül vitték, hogy az egyik szerzetes bűnös életet él, egy nőt tart a kunyhójában. A vádlók összegyűltek a kunyhónál, odahívták a szent életű Ammonaszt, hogy tegyen igazságot, leplezze le a bűnöst. Ő bement a kunyhóba, a bűnös szerzetes persze addigra már elrejtette az asszonyt egy hordóban. Akkor Ammonasz ráült a hordóra, majd azt mondta a jelenlévőknek: tessék, kutassátok át a kunyhót, ha olyan jól tudjátok, hogy itt rejtőzik a nő, akkor most hozzátok elő. A vádlók nem találták az asszonyt, és ezután el is kullogtak onnan. Ammonasz pedig nem szégyenítette meg a szerzetest, hanem azt mondta neki: Vigyázz magadra testvérem!  – azután eltávozott.

Az utalás egyértelmű a vádlói által megkövezésre szánt parázna asszony és Jézus találkozásának ismert evangéliumi történetére, ugyanakkor Baán Izsák arra is rámutatott, hogy Ammonasz atya szavainak („Vigyázz magadra testvérem!”) üzenete az ígéret földjére való belépés előtt elhangzott ószövetségi beszédre emlékeztet, s így a következő: valamit elhibáztál, valamihez hűtlen lettél, s most kezdd újra!

Az OLI képzési napjának délutánján az előadó a közösségben végezhető lectio divina felépítését és jelentőségét magyarázta, s a jelenlévők gyakorlatban is bekapcsolódtak az imádságba a bencés szerzetes vezetésével.

Baán Izsák a jelenlévőkkel többek közt „begyakoroltatta” az úgynevezett Vigan-módszert. A közösségi lectio divinának ez a módja egy Fülöp-szigeteki katekétáról kapta a nevét, és a következő részekből áll: a Szentélek segítségül hívása után valaki felolvassa a kijelölt igeszakaszt, majd a résztvevők csendben feljegyzik azokat a szavakat, esteleg rövid kis gondolatokat, amelyek személyesen megérintették őket, majd ezek megosztása következik; ezután újra elhangzik ugyanaz az igeszakasz, és például a következő mondat folytatását kell lejegyezni a pár percig tartó csendben: „Nekem most azt mondja az ige, hogy…”. Ezt újra a személyes gondolatok megosztása követi, most már kissé bővebben, de nem terjengősen. Azután harmadszor is elhangzik az ige.

A csendben a közösség tagjai ezúttal azt írják le, miként szeretnének válaszolni Isten megszólítására, majd ismét következik a megosztás.

A bakonybéli bencés perjel által vezetett lectio divina képzési nap előadásai hamarosan elérhetőek lesznek az OLI honlapján.

Fotó: Bors Kata/OLI

Körössy László/Magyar Kurír