Bábel Balázs érsek a híd Tomori Pál kalocsai érsekről történő elnevezését több mint egy évvel ezelőtt, elsőként kezdeményezte Font Sándor országgyűlési képviselő közreműködésével Lázár János építési és közlekedési miniszternél, az érseket az elnevezés ügyében Zsigó Róbert és Nagy János államtitkárok is támogatták. Később a Kalocsai Építészeti, Értékvédelmi, Urbanisztikai Társaság is ezt a nevet javasolta.
Érseki szentmise Kalocsán az 500 éve kalocsa-bácsi érsekké kinevezett Tomori Pál emlékére 2023-ban
Tomori Pál kultuszát minden évben érseki szentmisével, illetve Kalocsán, a Szentháromság téren álló Tomori-szobornál megrendezett ünnepi műsorral egybekötött koszorúzással tartja elevenen a főegyházmegye.
Főpásztori látogatás és érseki történelemóra a kiskunmajsai honvéd kadétoknál 2023-ban
Bábel Balázs érsek Tomori Pál 500 évvel ezelőtti székfoglalásának alkalmából 2023-ban több, a nagy előd életművét bemutató előadást is tartott. Érseki felkérésre Szentmihályi Szabó Péter író ötfelvonásos dráma formájában dolgozta fel a hős kalocsai érsek mozgalmas életútját, aki a mohácsi csatában, a magyar sereg fővezéreként 1526. augusztus 29-én vesztette életét. A mű 2014-ben jelent meg a Szent István Társulat gondozásában.
*
A tervek szerint a Tomori Pál híd műszaki átadása-átvétele májusban kezdődhet meg, ám addig még számos munkaelem van még hátra. Mint azt a Magyar Építők szakportál írta, többek közt a hídpálya szigetelése- és aszfaltozása, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, burkolatjelfestések, korlátok- és más hídtartozékok elhelyezése, a közvilágítás szerelése tartozik ehhez az időszakhoz. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa–Paks új Duna-híd a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.
Fotó: Vasvári Tamás /MTI; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Magyar Kurír
(he)
Kapcsolódó fotógaléria