Bajnoki segítség – Futással gyűjt adományt a beteg gyerekek javára egy győri fiatal

– Mióta futsz? Honnan ered a futás iránti szenvedélyed?

– Tizenkét éves koromban keresztanyám mutatott nekem egy videót a Pannon Hajszáról. Ez egy akadályfutó verseny. Terepen kell futni és közben mindenféle feladatot (rönkcipelés, kötélmászás, sárban kúszás) teljesíteni. Akkor még nem indultam a versenyen. Azt mondta keresztanyám, hogy készüljek a feladatra. A következő évben, tizenhárom évesen teljesítettem az első felnőtt távomat. Ez 7+, azaz 12 kilométer volt. Azóta nincs megállás. Folyamatosan készülök az újabb és újabb kihívásokra. A Pannon Hajsza „nagytestvére” a Spartan Race. Ezen a versenyen 2018-ban indultam először. Akkor még csak az egyik kihívást teljesítettem. A következő évben azonban a teljes Trifectát, ami három komoly versenyt jelent. Különböző helyszíneken, változatos akadályokkal 5, 15 és 21 kilométer a táv. Mindegyik versenyen egy-egy külön érmet lehet kapni, ami azonban összerakható egy Trifecta-éremmé. Mindezek mellett lefutottam a félmaratont is, ami 21 kilométert jelent.

– Miért szeretsz futni?

– Mindig sportoltam. Kipróbáltam a lovaglást, a dzsúdót is. Számomra a futás a tökéletes. Az iskolai fáradtság, stressz után egy „jó zenével a fülemben” megyek futni. A versenyek pedig óriási közösségi élményt jelentenek. Sportolóként és segítőként is részt veszek rajtuk. Nagy szabadságot ad a futás, és segítőként is hatalmas boldogság a többiek biztatása, támogatása. Ez tényleg nem egymás legyőzéséről szól, hanem a saját magunknak való bizonyításról.

– Hogyan jutott eszedbe a jótékonysági futás ötlete?

– Az egész egy váratlan betegséggel kezdődött. Néhány évvel ezelőtt – valószínűleg egy vírusfertőzés miatt – elvesztettem a hallásom 98 százalékát. Sokáig feküdtem a kórházban. A Lurkó Alapítvány önkéntesei látogattak, beszélgettek, játszottak velem. A szeretet és törődés, amit tőlük kaptam, segített legyőzni a félelmeimet. Az Apor-iskolába három éve még azért jöttem át, mert a hallókészülékem miatt bántottak az előző iskolámban. A hallásom azóta, hála a jó Istennek, helyrejött, de nem felejtettem el a segítséget, amit kaptam. Később önkéntesként is visszamentem a Lurkó Alapítványhoz. Szeretném segíteni a beteg gyerekekért végzett munkájukat, hiszen én magam is megtapasztaltam, milyen fontos ez. Nekem nincs lehetőségem anyagi segítséget nyújtani, ezért találtam ki a jótékonysági futást.

– Mi volt a legnehezebb a program megszervezésében?

– Megküzdeni a hatósággal az engedélyekért. Azonban rengetegen segítettek. Egy tehetséges osztálytársam, Kaló Patrícia tervezte a logót, az informatikai hátteret pedig Kovács Martin osztálytársamnak köszönhetem. A szórólapot minden osztályba bevittük, a Facebookon pedig népszerűsítettük az eseményt. Eredetileg az iskolától a városházáig futottunk volna, de ezt aztán többszöri nekifutásra sem sikerült elintézni. Kiderült, hogy egy ilyen belvárosi futás biztosítása olyan sokba kerülne, hogy el is vinné azt a bevételt, amit az alapítványnak szántunk. Végül aztán az Apor-iskola mögötti kiserdő lett a helyszín, így megtakarítottuk a biztosítás költségeit. Minden futó 500 forintos nevezési díjjal támogatta a célunkat. Zajovicsné Vizer Bernadett, a Lurkó Alapítvány elnöke meleg teával, kis mikuláscsokikkal kedveskedett a futóknak, mivel december 7-én, Szent Miklós ünnepe után egy nappal futottunk. Futottak tanárok, diákok és nyugdíjasok is, közel félszázan. Minden résztvevő oklevelet kapott a futásról és arról, hogy segített.

– Mi a következő terved?

– Ez volt az első ilyen jótékonysági futásunk, sokat tanultam belőle. Legközelebb már pontosan fogom tudni, mire kell figyelnem. Szeretnék minden évszakban egy hasonló futást rendezni. Jót tenni nem csak az adventi időszakban szeretnek az emberek. Rászoruló ember sem csak karácsony előtt van, hanem az év minden napján. Közvetlen célom még a Lurkó Alapítvány támogatása, de aztán szeretnék segíteni az utcán élő embereken, a mélyszegénységben élő családokon. Már tervezem a tavaszi futást. Nem nagy táv, 800 méter, lehet sétálni is. Igyekezni fogunk minél szélesebb körbe eljuttatni a felhívást.

– Honnan meríted a munkádhoz ezt a hihetetlen energiát?

– Amikor a Spartan Race távokat teljesítettem, sokszorosan le kellett győznöm magamat. Tisztaságmániás vagyok, ennek ellenére kúsztam a sárban; legyűrtem a kimerültséget. Azt szoktam mondani, azért sikerült minden akadályt legyőzni, mert Isten végig ott volt mellettem. Nem mellékesen megjegyezném, hogy homokzsákot cipelni a legjobban úgy lehet, ha az ember a Miatyánkot mondja közben. Tudom, kipróbáltam.

– Felnőttként milyen hivatást képzelsz el magadnak?

– Kommunikáció- és médiatudomány szakon szeretnék majd tanulni Budapesten. Emberekkel szeretnék foglalkozni.

Szöveg: Pintérné Gergics Ágnes/Győri Egyházmegye

Fotó: Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr

Magyar Kurír